Rocketdyne H–1
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Rocketdyne H–1 rakétahajtómű az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztett, folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű volt, amelyet űrrepülési célokra használtak 1963 és 1975 között. Hajtóanyaga RP–1 jelű kerozin, oxidálóanyaga cseppfolyós oxigén volt. A H–1-et az Apollo-programban használt Saturn I és Saturn IB rakéták számára fejlesztették, amelyekben először alkalmazták az ún. csokorba fogott (cluster) rakétaépítési elvet, azaz több hajtóművet építettek be egyszerre egy rakétafokozatba, amelyek tolóereje így összeadódott. A hajtómű tolóereje 900 kN volt, amellyel kb. 1100 kg hasznos tömeget (a cluster elv szerint összeépített 8 db hajtómű pedig 9100 kg-nyi terhet) tudott alacsony Föld körüli pályára juttatni.
H–1 | |
H-1 rakétahajtómű specifikációi | |
Általános adatok | |
Származási ország | Amerikai Egyesült Államok |
Gyártó | Rocketdyne |
Tervező | Heinz-Hermann Koelle |
Első repülés | 1963. |
Utolsó repülés | 1975. |
Rendeltetés | űrrepülés |
Típus | folyékony hajtóanyagú |
Hajtóanyag | RP–1 kerozin |
Oxidálóanyag | LOX |
Műszaki adatok | |
Hossz | 2,68 méter m |
Átmérő | 1,49 méter m |
Tolóerő (tengerszint) | 900 kN kN |
Hajtóanyagra számított tolóerő (tengerszint) | 2,55 km/s |
Hajtóanyagra számított tolóerő (vákuum) | 2,89 km/s |
Kamranyomás | 4,8 MPa MPa |
Teljesítmény–tömegarány | 102,47 |
Ciklus | gázgenerátor |
Felhasználás | |
Felhasználás | Saturn I; Saturn IB |
Az Apollo-programot követően a megmaradt H–1 hajtóműveket a gyártó továbbfejlesztette és RS–27 néven újra felhasználta a Delta 2000 rakétasorozat építéséhez 1974-ben.