From Wikipedia, the free encyclopedia
A prosztaglandinok hormonhatással rendelkező lipidmolekulák, amelyek az állati (és emberi) szövetekben zsírsavakból keletkeznek. Közös jellemzőjük, hogy 20 szénatomból állnak és egy öt szénatomos gyűrűt is tartalmaznak. A jeltovábbító molekulák eikozanoid (20 szénatomos zsírsavak oxidációjából származó vegyület) csoportjába tartoznak.
Hatásaik igen változatosak a különböző szövetekben, sőt egyik szervben akár ellentéte is lehet egy másikban kifejtett hatásának. Helyi funkciója az őt megkötő receptortól és az ezáltal elindított sejten belüli szignáltól függ. A prosztglandinok jellemzően az őt termelő sejtre (autokrin hatás) vagy a közvetlen környezetre (parakrin hatás) gyakorolnak szabályozó befolyást. A többi hormontól abban is különböznek, hogy nem egy adott szerv termeli őket, hanem az egész szervezetben szétszórva, a legtöbb szövetben helyben szintetizálódnak.
A prosztaglandinoknak két származékuk van: a prosztaciklinek és tromboxánok. Az előbbiek a véredények falaiban képződnek, hatékony helyi értágítók és a vérlemezkék összecsapzódásának akadályozásával gátolják a véralvadást és vérrögképződést. A gyulladási folyamatban is részt vesznek.[1] Ezzel szemben a vérlemezkékben szintetizált tromboxánok összehúzzák az érfalak simaizmait és elősegítik a vérlemezke-aggregációt.
A prosztaglandinokat először a svéd Ulf von Euler izolálta 1935-ben ondófolyadékból. Úgy vélte, hogy a prosztata választja el, ezért adott a vegyületnek erre utaló nevet.[2] Valójában az ondóhólyag termeli. A későbbiekben kimutatták, hogy a prosztaglandinok többféle szövetben is képződnek és funkciójuk igen változatos. Kémiai szintézisüket a későbbi Nobel-díjas Elias James Corey végezte el 1969-ben.[3] 1982-ben Sune Bergström, Bengt Samuelsson és John Robert Vane orvosi Nobel-díjat kaptak annak a felfedezéséért, hogy az aszpirin gátolja a prosztaglandinok szintézisét.
A prosztaglandinok szinte minden szövetben és szervben megtalálhatóak. A legtöbb sejt szintetizálja őket és velük szabályozza a saját vagy a környező sejtek működését.
A kiindulópontja az arachidonsav, ahol a szintézis útja kettéágazik. Az egyik úton a ciklooxigenáz enzim készít belőle tromboxánt, prosztaciklint vagy prosztaglandin D-t, E-t vagy F-et. A másik lehetőség, hogy a fehérvérsejtekben, makrofágokban a lipoxigenáz enzim leukotriéneket termel. A kész prosztaglandinok aktív transzporttal kerülnek ki a sejt környezetébe.
A ciklooxigenáznak két formája van, a COX-1 a sejt alapműködése során is aktív, míg a COX-2-t különböző citokinek és növekedési faktorok aktiválhatják.
Azonosították a kisebb csoportok szintézisét végző enzimeket is. Például a prosztglandin D-szintáz állítja elő a prosztglandin H2-ből (PGH2) a PGD2-t; a prosztaciklin-szintáz pedig a PGH2-ből készít PGI2-t.
A különböző sejttípusokon legalább tíz különböző prosztaglandinreceptort fedeztek fel. A többi receptorhoz hasonlóan ezek is hét transzmembrán régióval rendelkeznek és G-proteinekhez kapcsolódnak. A receptorok különbözősége és különböző szervekben való előfordulása azzal jár, hogy a prosztaglandinok igen változatos hatásokat tudnak kifejteni:
Mivel igen gyorsan lebomlanak, hatásuk legtöbbször csak helyi, vagy magára a kibocsátó sejtre (autokrin hatás) vagy a környező sejtekre (parakrin) hat.
Az alábbi táblázatban a prosztaglandin I2 (prosztaciklin) az E2 és az F2α hatásai kerülnek összehasonlításra:
| Típus | Receptor | Funkció |
|---|---|---|
| PGI2 | IP |
|
| PGE2 | EP1 |
|
| EP2 |
| |
| EP3 |
| |
| ismeretlen |
| |
| PGF2α | FP |
|
A szintetikus prosztaglandinokat a következő célokra alkalmazhatják:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
