From Wikipedia, the free encyclopedia
A poorvoi országgyűlés (finnül: Porvoon maapäivät vagy Porvoon valtiopäivä, svédül: Borgå landtdag) egy 1809 márciusa és júliusa között, I. Sándor orosz cár elnökletével megtartott országgyűlés volt a mai Finnországban található Porvoo városában. Az országgyűlés keretében a meghívott négy finn rend (nemesség, papság, polgárság és parasztság) hűségesküt tett a cárnak, aki szintén esküt tett a rendek előtt, hogy fenntartja a korábbi jogrendet, az evangélikus vallást és a rendi privilégiumokat, ezáltal perszonáluniót létrehozva a megalakuló Finn Nagyhercegség és Orosz Birodalom között, mely az utóbbi 1917-es bukásáig állt fenn.
Az 1806-1807. között, I. Napóleon francia császár ellen vívott ún. negyedik koalíciós háború a tilsiti béke aláírásával ért véget, melynek egyik legfontosabb eredménye az addig egymással ellenséges Francia-és Orosz Birodalom közötti katonai szövetség megkötése és a két nagyhatalom érdekszféráinak egyeztetése volt. Napóleon sikeresen meggyőzte I. Sándor orosz cárt a Nagy-Britannia elleni kontinentális zárlathoz való csatlakozásról, és hogy külpolitikai törekvéseit elsősorban az Oszmán Birodalom és Svédország gyengítésére fordítsa. Ezzel a cár gyakorlatilag szabad kezet kapott arra, hogy egy hódító hadjárat keretében elfoglalja az ekkor még svéd uralom alatt lévő finn területeket.[1] Az orosz támadás 1808. február 21-én indult meg a finn területek ellen, a belső ellentétek és a gondatlan katonai vezetés következtében a svéd erők visszavonulásra kényszerültek. 1808. március 20-án az orosz cár manifesztumában hirdette ki a finn területek elfoglalását („...Mi fegyvereink által lett meghódítva, s amelyet mi mostantól az Orosz Birodalommal örökre egyesítünk...”[2]), májusban szinte harc nélkül az oroszok kezére került Sveaborg (a mai Suomenlinna). Ennek ellenére a támadó hadműveletek elhúzódtak, melynek egyik oka a megszállók elleni parasztfelkelések sorozata volt Dél-Pohjanmaaban, az Åland-szigeteken és Észak-Karjalában, melyek jelentős katonai erőket kötöttek le.[3]
A finn ellenállás olyan tényező volt, melyet a cár nem hagyhatott figyelmen kívül, ezért igyekezett megteremteni a megszállt területek stabilitásának feltételeit, amiben segítségére voltak olyan Oroszországba szökött finn függetlenségpárti politikusok is, mint Georg Magnus Sprengtporten. Sprengtporten még március 30-án kérte írásában a cártól, hogy teljesítse a finnek azon óhaját, hogy biztosítsa számukra a saját országgyűlés és kormányzati autonómia jogait, mely kérését az elkövetkező hónapokban is többször megismételte mondván, hogy csak ezáltal lehet „...stabilizálni az elfoglalt területek lakosságának lojalitását”.[4] Ezen szempontok is nyomot hagytak már az uralkodó Június 5-én kiadott manifesztumában, melynek a területek pacifikálásának előmozdítása volt a fő célja. Ebben a cár immár az elfoglalt területekre mint „Finn Nagyhercegségre” hivatkozott, alattvalóinak a birodalom többi népével azonos jogokat kínált, felvirágzást és védelmet ígért.[2] Ezen nyilatkozata mellett a cár nem sokkal később bejelentette, hogy egy küldöttség Szentpétervárra való küldését kéri a finn rendektől, amelynek tagjai mind a négy rendet kell hogy képviseljék. A Carl Erik Mannerheim vezette küldöttség 1808 novemberében érkezett meg az orosz fővárosba, tagjai a cárral való találkozásuk alkalmával igyekeztek hangoztatni, hogy nincs felhatalmazásuk arra, hogy a rendi parlament képviseletében járjanak el, de I. Sándor biztosította őket, hogy a lehető legrövidebb időn belül hajlandó összehívni a finn országgyűlést.[5][6]
I. Sándor 1809. január 20-án kelt utasításában a stockholmi országgyűlés finn rendjeit a porvooi székesegyházba hívta, ahova országgyűlést hívott össze "az ország alkotmányának megfelelően", megszervezését Sprengtportenre bízta, akit még 1808. december 1-én Finnország főkormányzójává nevezett ki.[2][7][8] A helyszín kiválasztásában szerepet játszottak többek közt a még mindig zajló harctéri összecsapások, melynek következtében az orosz határtól messze fekvő Turku és Hämeenlinna városai nem jöhettek szóba, ahogyan a mai Helsinki városa sem, melyet az országgyűlést megelőző évben súlyos tűzvész sújtott. Ezzel szemben a döntően svéd lakosságú Porvoo (svédül Borgå) viszonylag közel feküdt az orosz határhoz, az ülések számára reprezentatív tárgyalótermeket tudott biztosítani, továbbá a városi székesegyház és a gimnázium épülete alkalmasak voltak konferenciák megtartására. Az országgyűlés menetét úgy szerkesztették meg, hogy a programok a püspöki székesegyház és a tanintézmény között oszoljanak meg.[9][10]
A rendek képviselői 1809. február 1-én kapták meg hivatalos meghívójukat a porvooi rendi parlamentre. Az országgyűlés munkájában összesen 134 rendi képviselő vett részt, de mindegyikük nem volt jelen a tárgyalások egész időtartama alatt. A képviselők magánlakásokban kerültek elhelyezésre, összesen nyolcvanhét házban, melyekben 43 nagyobb terem és 164 szoba állt a rendelkezésükre.[9] I. Sándor cár 1809. február 27. reggelén érkezett meg népes kíséretével a városba, akit díszsortűz-, harangzúgás-és a város előkelő polgárai köszöntöttek. Az országgyűlés munkája 1809. március 28-án kezdődött meg a székesegyházban megtartott ünnepélyes protestáns istentiszteletet követően, melyen maga a cár is részt vett, aki az imádságokat követően a gimnázium egyik tantermében elmondott rövid üdvözlőbeszédjével megnyitotta az országgyűlés munkáját. Másnap a székesegyházban sor került az uralkodó, majd a megjelent rendek esküjére. A cár utasítására Sprengtporten olvasta fel svédül a cár esküjét tartalmazó fogadalmi okmányt, melyben az uralkodó ígéretet tett az alkotmány és az alaptörvények rendelkezéseinek megtartására és elismerte a rendek politikai létezését. A cár fogadalmát a rendek esküje követte.[9][11][2][12]Az előző napon kiadott, majd áprilisban megerősített manifesztuma értelmében a cár megerősítette a Finn Nagyhercegség jogait, amelyek a III. Gusztáv svéd király által 1772-ben megalkotott alkotmányon nyugodtak. Ennek értelmében megtartja a korábbi jogrendet, az evangélikus vallást és a rendi privilégiumokat. Szintén ezen az országgyűlésen nyújtották be véleményezésre az ún. kormányzati tanács (hallituskonselji) működési szabályzatát, mely a Finn Nagyhercegség legfelsőbb kormányzati szerveként funkcionált (1816-tól szenátus – senatii).[13] Az országgyűlés zárónapján, 1809. július 19-én elmondott beszédében a cár úgy beszélt a finn népről, mely „mostantól fogva a nemzetek rangjára emeltetett, és saját törvényei szerint kormányozzák...”.[14]
Az országgyűlés lezajlásának idején még folytak a svéd-orosz küzdelmek, ezért a tanácskozások során elfogadott finn alkotmányt és a kialakuló államszervezetet a nemzetközi jog szempontjából még nem lehetett megszilárdultnak tekinteni, az csak a háborút befejező békeszerződés után vált teljes mértékben elfogadottá. A Finn Nagyhercegség végleges határait az orosz–svéd háborút lezáró haminai vagy fredrikshammi béke rendezte. A békeszerződés értelmében a svéd uralkodó elismerte a finn területeken végbement változásokat, a békeszerződésben jelzett provinciákat az Orosz Birodalom részeként ismerte el, azokra nem tart igényt és soha vissza nem követeli, továbbá a volt alattvalóit feloldozta a svéd koronára tett hűségesküjük alól.[15] A svéd–finn határt a Muonio- és Tornio-folyók között jelölték ki, az addig Svédországhoz tartozó Åland-szigetek szintén finn birtokba kerültek.[16][17]
Az I. Sándor által összehívott porvooi országgyűlésre az uralkodó a korábban a stockholmi országgyűlésen részt vevő finn képviselőket hívta meg, akik négy rendbe (nemesség, papság, polgárság és parasztság[18]) tömörültek.
A finn nemesség kétszázöt családjából százharminc pénzügyi okokból vagy az új hatalommal szembeni óvatosságból nem vett részt az országgyűlés munkájában, a résztvevő nemesek közül is hatvanan csak a megnyitó ünnepséget követően csatlakoztak a tanácskozáshoz. Többségük (ötvenhét fő) tiszt volt, sokan nyugállományúak, akik az 1780-as-és 1790-es években fejezték be az aktív szolgálatukat a Svéd Királyi Hadseregben, és vonultak vissza birtokaikra. A tisztek közül tízen az ún. Anjalai Szövetség (svédül Anjalaförbundet, finnül Anjalan liitto)[19] tagjai voltak. A polgárság képviselőit többségében kereskedők alkották.[20]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
