Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben.
Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia és a fiatalkori bűnözés voltak.
Anyai nagyapja Mandel Sámuelercsi, apostagi és budapesti rabbi volt. Édesapja a szovjet-magyar Maszolaj vezetője volt.[5]
A magyarországi zsidóüldözést bujkálva élte túl. Amikor '44-ben a mai Nyugati pályaudvarnál nyilas suhancok a szeme láttára megpofozták az apját, az 11 évesként mély nyomot hagyott benne, különösen hogy az apjának szó nélkül kellett tűrnie, mivel azoknál géppisztoly volt (forrás: Popper Péter: A kő a víz és a kutya (Teljes film) - YouTube, 10.28-10.50-ig).
1952-ben érettségizett a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, ahová 1944-től járt. Felsőfokú tanulmányait Budapesten folytatta a Lenin Intézetben. Itt államvizsgázott a filozófia szak elvégzése után 1957-ben.
1956-ban a forradalmat antiszemita provokációnak tartotta, ezért gépfegyverrel védte az MDP V. kerületi székházát, amiért kitüntetést kapott.[5]
Filozófia szakos középiskolai tanári oklevelével a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tudott elhelyezkedni tanulmányi osztály ügyintézői állásban (1957–1958), majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa lett (1958–1960). 1960-ban felvették az ELTE Jogi Karának Büntetőjogi Tanszékére aspiránsnak, majd 1963-tól a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján tudományos munkatársi, majd tudományos főmunkatársi (1967–1980) beosztásba került.
1969-ben érte el a kandidátusi fokozatot, a pszichológiai tudományok kandidátusává nyilvánították. 1980-ban kinevezték docensnek, 1984-ben egyetemi tanárnak. A SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetésével bízták meg, ezt a feladatot 1980-tól 1992-ig látta el.
„Professzor” fedőnéven a Kádár-korszak titkosszolgálatának dolgozott: elsősorban a galerik ellen fellépő ügynököknek és rendőröknek tartott kihallgatási technikákról oktatást, illetve szakértőként közreműködött egyes kihallgatásokban.[6]
1992–1994 között az izraeliBar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, hazaérkezve 1994–1996 között Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója lett.
Több tudományos tisztséget töltött be, szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemle című szakfolyóiratot (1974–1990); az MTA Pszichológiai Bizottság és a TMB[8] pszichológiai szakbizottság tagja volt; a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának elnöke (1986–1994). A Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság választmányi bizottságának tagja volt.
Szabadidejében mindig szívesen foglalkozott szépirodalommal, maga is írt színdarabokat, amelyek közül hármat be is mutattak a nyolcvanas években.
Hosszú betegség után, 2010. április 16-án elhunyt, 20-án a Budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra, zsidó rítus szerint, annak ellenére, hogy életének utolsó harmadában sok más vallással is behatóan megismerkedett-foglalkozott (különösen a buddhizmus általános élőlény-szeretete hatott rá erősen), s ezek elemeiből saját, egyéni, magánhasználatú vallást gyúrt össze, amelyről számtalanszor nyilatkozott a Magyar Rádióban. Zsidó hitét azonban sohasem tagadta meg.[9]
Kötetei magyarul
1989-ig
A kriminális személyiségzavar kialakulása; Akadémiai, Bp., 1970
Geréb György–Popper Péter: Bevezetés a pszichológiába; Tankönyvkiadó, Bp., 1970[10]
Popper Péter–Láng György: Általános pszichológia; Rendőrtiszti Főiskola, Bp., 1972
Ranschburg Jenő–Popper Péter: Személyiségünk titkai. A televízió Hogy nálam különb legyen... sorozata; RTV-Minerva, Bp., 1978
A belső utak könyve; Magvető, Bp., 1981 (Gyorsuló idő)
Az orvosi pszichológia alapkérdései; Orvostudományi Egyetem, Bp., 1983
Rorschach-szótár. A Rorschach teszt gyakorlati kézikönyve; M. Vázsonyi Ibolya hagyatéka alapján összeáll. Popper Péter; Magyar Pszichológiai Társaság, Bp., 1985
Lexikon a szerelemről; szerk. Popper Péter; Kossuth–MNOT, Bp., 1987
1990–1999
A belső utak könyve; Saxum, Bp., 1990 (Az élet dolgai)
Az orvosi pszichológia speciális kérdései; szerk. Popper Péter; SOTE, Bp., 1990
Az önmagába térő ösvény; Szépirodalmi, Bp., 1990 (Zsebbe való kis könyvek)
Belső utakon; Relaxa, Bp., 1991
Hogyan öljük meg magunkat? Pszichosztorik. A hétköznapok lélektana, válogatott publicisztika; Relaxa Magyar-Német Innovációs Kft., Bp., 1991
A jövő orvosai. Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990; szerk. Popper Péter; SOTE, Bp., 1991
A pokol színei; Relaxa Magyar-Német Innovációs Kft., Bp., 1991
Freud, avagy A modern individuum felfedezése. Popper Péter, Paneth Gábor, Vikár György, Erényi Tibor írásai; Napvilág, Bp., 1997 (Akik nyomot hagytak a 20. századon)
Peloni avagy Pilátus testamentuma; Türelem Háza, Bp., 1997
Sajtópszichológia / Popper Péter: A lelki működések alapkérdései. Pszichológia újságírók számára / Garai László: Politikai és kulturális életünk szociálpszichológiája; MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia, Bp., 1998 (Sajtókönyvtár)
Fáj-e meghalni? Mit tanítanak a halálról? Miben érdemes hinni?; Saxum, Bp., 1999 (Az élet dolgai)
Hazugság nélkül; Saxum, Bp., 1999 (Az élet dolgai)
Pilátus testamentuma; Saxum, Bp., 1999
2000–2009
Felnőttnek lenni... A "létező" és a "készülő" ember; Saxum, Bp., 2000 (Az élet dolgai)
A meghívott szenvedély. Férfiak és nők titkai nyomában; Saxum, Bp., 2000 (Az élet dolgai)
Színes pokol. Lélektani tanulmány; Saxum, Bp., 2000 (Az élet dolgai)Online hozzáférés
Út a tükrökön át. Izraeli napló és elmélkedések; Saxum, Bp., 2000
Holdidő; Saxum, Bp., 2001
Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről; Saxum, Bp., 2001 (Az égre néző ember)
666. A sátán a XXI. században. Modern ezoterikus tanítások a gonoszról és a sötét szurdokáról; Saxum, Bp., 2002 (Az égre néző ember)
Lélek és gyógyítás. Kézikönyv pályakezdőknek, érdeklődőknek és kételkedőknek a pszichoterápia lehetőségeiről és határairól; Saxum, Bp., 2002 (Az élet dolgai)
A tigris és a majom. Mihancsik Zsófia beszélget Popper Péterrel. Vallomások; Magyar Könyvklub, Bp., 2002
Mesterek. Beszélgetések a világról és a túlvilágról Müller Péterrel és Popper Péterrel; riporter Révai Gábor; Jonathan Miller Kft., Bp., 2003
Ők – én vagyok. 33 legfontosabb könyvem; Saxum, Bp., 2003
Az Írás. Az Ószövetség a Teremtés könyvétől Malakiás prófétáig; Saxum, Bp., 2004
Az Írás. Az Újszövetség Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig; Saxum, Bp., 2004
Dúl Antal–Balogh Béla–Popper Péter: Önismeret, emberismeret, világismeret; Saxum–InfoMed, Bp., 2004 (Az élet dolgai)
Az önmagába térő ösvény; 5. kiad.; Saxum, Bp., 2004 (Az égre néző ember)
"Részemről mondjunk mancsot". Vallomás a négylábúakról, akik nélkül elviselhetetlenül sivár lenne az élet; Saxum, Bp., 2004
Popper Péter–Rihmer Zoltán–Tringer László: Rosszkedv, szomorúság, depresszió; Saxum, Bp., 2004 (Az élet dolgai)
Bagdy Emőke–Belső Nóra–Popper Péter: Szeretet, szerelem, szexualitás; Saxum, Bp., 2004 (Az élet dolgai)
Csernus Imre–Kígyós Éva–Popper Péter: Titok, elhallgatás, őszinteség; Saxum–InfoMed, Bp., 2004 (Az élet dolgai)
Feldmár András–Popper Péter–Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat; Saxum–InfoMed, Bp., 2004 (Az élet dolgai)
Domján László–Popper Péter–Váradi Tibor: Félelem, hit, gyógyulás; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2005 (Az élet dolgai)
Holdidő; 2. bőv. kiad.; Saxum, Bp., 2005
Kinyílt az Ég? Profán verseskönyv; Saxum, Bp., 2005
Lelkek és göröngyök. Pszichológiai írások; Saxum, Bp., 2005
Haraszti László–Lux Elvira–Popper Péter: Magány és társ, féltékenység és hűség; Saxum–InfoMed, Bp., 2005 (Az élet dolgai)
Mi az élet étterme? Popper Péter beszélgető szakácskönyve, kétségekkel fűszerezett étel- és életreceptjei az Ájurvéda ősi indiai hagyománya alapján, és néha vitatkozva vele; Jonathan Miller, Bp., 2005
Bagdy Emőke–Daubner Béla–Popper Péter: Öröm, harmónia, boldogság; Saxum–InfoMed, Bp., 2005 (Az élet dolgai)
Popper Péter–Ranschburg Jenő–Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2005 (Az élet dolgai)
Balogh Béla–Popper Péter: Mit tehetünk magunkért? Az ember belső lehetőségei; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2005 (Az élet dolgai)
Várj, amíg eljön az órád. Rekviem Indiáért; Saxum, Bp., 2005
Csernus Imre–Mohás Lívia–Popper Péter: Egészséges egyén, beteg társadalom? A hamis illúziók biztonsága; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Egy illúzió halála. Keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak és csalódott öregeknek; 2. kiad.; Saxum, Bp., 2006 Online hozzáférés
Fáj-e meghalni? Mit tanítanak a halálról? Miben érdemes hinni?; átdolg. kiad.; Saxum, Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Hazugság nélkül; átdolg. kiad.; Saxum, Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Kizökkent az idő. Drámaügyi mosolygások és mérgelődések; Saxum, Bp., 2006
Csepeli György–Kígyós Éva–Popper Péter: Magára hagyott generációk. Fiatalok és öregek a XXI. században; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Váradi Tibor–Horváth Zoltán–Popper Péter: A megbetegítő lélek. Civilizációs betegségek; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Napidő. Húsz portré; Saxum, Bp., 2006
Kígyós Éva–Kalo Jenő–Popper Péter: Önként vállalt vakság. Menekülés a hétköznapokba; Saxum–Affarone, Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Mireisz László–Popper Péter–F. Várkonyi Zsuzsa: Önzés és csalódás. A bennünk lakó árnyék; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2006 (Az élet dolgai)
Vallásalapítók. Ábrahám, Mózes, Buddha, Názáreti Jézus, Lao Ce, Konfucius, Mohamed és Luther sorsa és jelleme; Saxum, Bp., 2006 Online hozzáférés
Ingovány. A rejtőzködő lélek keresése; Saxum, Bp., 2007
Pándy Mária–Ranschburg Jenő–Popper Péter: Láthatatlan ellenségek. Gyávaság, gyűlölet, erőszak; Saxum–Affarone, Bp., 2007 (Az élet dolgai)
Praxis, avagy Angyalok a tű fokán. Vallomás a lelki gyógyító ritka diadaláról és gyakori bukásáról; Saxum, Bp., 2007
A széthasadt kárpit. Írások a hitről és a vallásról; Saxum, Bp., 2007
A tigris és a majom. Popper Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia. 2001-2002, 2007; Saxum, Bp., 2007
Út az istenektől Istenhez; Saxum, Bp., 2007 (Az égre néző ember)
Kalo Jenő–Paulinyi Tamás–Popper Péter: Vezetnek vagy megvezetnek? Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma; Saxum–Affarone Kft., Bp., 2007 (Az élet dolgai)
Beszélgetések a világról és a túlvilágról Müller Péterrel és Popper Péterrel; riporter Révai Gábor; Corvina, Bp., 2008
Ne menj a romok közé! A megszakadt kapcsolatok tragikuma; Saxum, Bp., 2008 (Az élet dolgai)
A nem értés zűrzavara. Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások; Saxum, Bp., 2008 (Az égre néző ember)
A reggel és az este jógája. A nap belső csendjének és derűjének megteremtése. Jóga, meditáció, relaxáció; Saxum, Bp., 2008 + CD
Lux Elvira–Popper Péter–Mohás Lívia: Empátia. Az emberi kapcsolatok érzékenysége; Saxum, Bp., 2009 (Az élet dolgai)
Popper Péter–Ranschburg Jenő–Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában; Saxum, Bp., 2009 (Az élet dolgai)
Hordaléktalajon. Naplórészletek, versek, novellák és egyéb írások; Saxum, Bp., 2009
Tűz a hegyen. 15 év után... A szerző kalandozásai Izraelben és önmagában; átdolg., bőv. kiad.; Saxum, Bp., 2009
Válság és megújulás. Kívül és belül. Siva nevető tánca; Saxum, Bp., 2009
2010–
Popper Péter–Csányi Vilmos–Persányi Miklós: Egymásra nézve... Társaink a tengerimalacoktól a csimpánzokig; Saxum, Bp., 2010 (Az élet dolgai)
Asklepiostól Mercuriusig. In: A jövő orvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter /. – Budapest: SOTE, 1991. – p.1-11.
A biblikus gondolkodásmód és a pszichoanalízis In: Thalassa. 1990. 1. sz. p.53-60. A családi értékrend In: Élet és Tudomány. 1972. 4. sz. p.162-165.
Difficulties of family adjustment of adopted children In: Research Review. 1989. No. 1. p.153-156.
Ember és transzcendencia. [1-2.] In: Élet és tudomány. 1998. 15, 17. sz. p.460-461, 524-525.
Ember és transzcendencia. [Folyt.] In: Élet és tudomány. 1998. 19. sz. p.588-589.
Az énkép és az énerők fejlődése a szociális tanulás során In: Pszichológia. Szöveggyűjtemény óvodapedagógus hallgatóknak / [Szerk.]: Lakatos Margit, B.; Serfőző Mónika. – Budapest: Trifer, 1999. – p.159-175.
És hamarosan a sötétség? In: Kritika. 1993. 11. sz. p.4-5.
Farkasházy Tivadar – Molnár Gál Péter – Pálos György – Czabán György – Popper Péter Tévéink humora. [Riporter:] Sándor Erzsi In: Mozgó világ. 2000. 4. sz. p.29-38.
Freud, a pszichológia Buddhája. In: Magyar lettre internationale. 1994/95. p.70-74.
A gyermek agresszív viselkedésének néhány kiváltó okáról In: Pszichológia. Szöveggyűjtemény óvodapedagógus hallgatóknak / [Szerk.]: Lakatos Margit, B.; Serfőző Mónika. – Budapest: Trifer, 1999. – p.227-229.
A gyermek erkölcsi világképe a színházi élmény szempontjából In: Tanulmányok a gyermekszínházról / [szerk. Földényi F. László]. – Budapest: MSZI, 1987. – p.93-103.
Gyermek- és serdülőkorú devianciák háttere és prognózisa 1980-85 között végzett kutatómunka alapján In: A társadalmi beilleszkedés zavarainak kutatása. Tájékoztató bulletin / [Szerk.]: Kolozsi Béla; Münnich Iván. -. Budapest: IM Bv. Háziny. , 1986. – p.105-148
A gyermeki gondolkodás a színházi élmény szempontjából. In: Tanulmányok a gyermekszínházról / [szerk. Földényi F. László]. – Budapest: MSZI, 1987. – p.51-63.
Győri György A bűnöző személyisége. Beszélgetés Popper Péter pszichológussal In: Élet és Irodalom. 1976. 33. sz. 7. p.
Hegedűs T. András A pszichológia nagykorúsága: Est necesse navigare? In: Magyar Pszichológiai Szemle. 1981. 6. sz. p.620-623. Popper Péter: A belső utak könyve c. műve kapcsán.
Iványi Gábor – Komoróczy Géza – Popper Péter Hitről, vallásról, szektákról, fanatizmusról. [Riporter:] Mihancsik Zsófia. In: Mozgó világ. 1993. 7. sz. p.3-26.
A klinikai pszichológus szakértői munkájának módszertani kérdései. Célkitűzés In: Bűnöző fiatalok. A bűnözés megelőzésének kérdései. Válogatás kriminálpszichológiai tanulmányokból / [Szerk.]: Münnich Iván; Szakács Ferenc. – Budapest: Tankvk., 1990. – p.379-391.
A kóros kövérség és soványság psychológiai vonatkozásai In: Az extrém tápláltsági állapotok / szerkesztette Eckhardt Sándor; Gyenes György. – Budapest:Akadémiai Kiadó, 1979. – p.123-130.
A kriminális személyiség sajátos reakciómódja In: Szemelvények a hazai gyermek- és ifjúságvédelem irodalmából. Szöveggyűjtemény / [Szerk.]: Gáti Ferenc. – Budapest: Tankvk., 1989. – p.85-98.
Lehet egy javaslattal több? In: A jövő orvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter /. – Bp.: SOTE, 1991. – p.240-250.
A lelki működések alapkérdései. Pszichológia újságírók számára In: Sajtópszichológia. – [Szerk.]: Földes Anna. – Budapest: MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia, 1998. – p.7-76.
A magatartás pszichológiai szabályozása In: A biológiai szabályozás / szerkesztette Csaba György; [írta Vekerdi László et al.]. – Budapest: Medicina, 1978. – p.305-336.
Miért kriminalizálódik a világ? In: Főiskolai Figyelő /Rendőrtiszti Főisk./ 1996. 3. sz. p.30-40.
Miről vitatkozunk – és miért nem tudjuk abbahagyni? /"Képtisztázás" a "Pszichológia" 1981. 2. számában megjelent szerkesztőségi cikk javaslatára/ In: Magyar Pszichológiai Szemle. 1981. 4. sz. p.414-417.
Az orvosi pályán való beválás kutatásának lehetőségei In: A jövő orvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter /. – Budapest: SOTE, 1991. – p.23-27.
Orvospedagógia alulnézetből In: A jövő orvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter. – Budapest: SOTE, 1991. – p.114-120.
Paradox kísértések a XX. század varázshegyén In: A jövőorvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter. – Budapest: SOTE, 1991.- p.40-45.
A polgár a vérzivatarban. A lélektani aspektus. In: Mozgó világ. 1999. 1. sz. p.69-72.
Popper Péter – Csányi Vilmos – Csirke Ernő – Csige József – Kulin Ferenc – Horn Gábor Az iskola maga az élet. Pódiumvita arról, milyen képet közvetít az iskola a társadalomról és az emberről In: Új Pedagógiai Szemle. 1998. 1. sz. p.59-74.
Popper Péter – Rékai Gábor Még mindig? Hétköznapi fasizmus Magyarországon. [Közread.]: Gellért András In: Kritika. 1988. 6. p.31-35.
Elhangzott 1987. február 12-én a Kossuth Rádióban.
Profán rekviem. Dr. Szinetár Ernő emlékére. /1902-1996./ In: Élet és irodalom. 1996. 17. sz. 7.p.
Racionalitás és mítosz az európai kultúrkörben. In: Tattva. 1998. 1. sz. p.17-19.
A serdülők alkoholizmusáról In: Alkohológia. 1972. 4. sz. p.144-147.
Szabad asszociációk az "orvos" hívószóra In: A jövő orvosai: Tanulmányok a pályaalkalmasságról, a képzésről és beválásról, 1986-1990 / szerk. Popper Péter /. – Budapest: SOTE, 1991. – p.178-181.
Szondy Mária – Popper Péter – Métneki Júlia – Czeizel Endre Súlyos értelmi fogyatékosok kóreredeti vizsgálata In: Orvosi Hetilap. 1976. p.1017-1020.
A szülő-gyermek kapcsolat alakulásának gyökerei In: A családi élet mai problémái: Ahogyan hazai szakértőink látják / [írta Szabady Egon ... et al.]. – Budapest: Tankvk., 1980. – p.42-48.
A tehetség utat tör: beszélgetés Popper Péter egyetemi tanárral / Popper Péter In: Tehetség. 1995. 2. sz. p.6-7. Közreműködők: Százdi Antal
A tevékenység szerepe az ember életében In: Óvodapedagógiai nyári egyetem Kecskeméten, 1983 / [összeáll. Horváth Béla]; [előadó Popper Péter et al.]. – Kecskemét: [Óvónőképző Int.], 1983 [!1984]. – p.13-37.
Tóra pszichológiai, etikai értékei a modern kultúrában. In: Szombat. 1996. 1. sz. p.3-5.
Választás után. Egy vereség lélektani anatómiájának vázlata. In: Mozgó világ. 1998. 9. sz. p.3-12 1995. 49. sz. p.1548-1549.
A vallás lélektana: Hit és hiszékenység. In: Élet és tudomány 1996. 15. sz. p.456-457.
A vallás lélektana: A csend mögött. In: Élet és tudomány. 1996. 1. sz. p.8-9.
A vallás lélektana: A drámai lény. In: Élet és tudomány. 1996. 7. sz. p.136-137.
A vallás lélektana: A mitologikus gondolkodás. In: Élet és tudomány. 1995. 47. sz. p.1480-1481.
A vallás lélektana: A sötét szurdok. In: Élet és tudomány 1996. 5. sz. p.204-205.
A vallás lélektana: A tér a vallásos világképben. In: Élet és tudomány. 1995. 45. sz. p.1416-1417.
A vallás lélektana: Az idő a vallásos világképben. In: Élet és tudomány. 1995. 51. p.1612-1613.
A vallás lélektana: Az ismeretlen tartomány. In: Élet és tudomány. 1996. 3. sz. p.72-73.
A vallás lélektana: Gondolkodásunk szintjei. In: Élet és tudomány. 1995. 41, 43. sz. p.1292-1293, 1354-1355.
A vallás lélektana: Rend és tekintély. In: Élet és tudomány 1996. 12. sz. p.372-373.
Vaskuti Pál – Sas Tamás – Popper Péter: Amikor a keret színesebb a képnél, avagy miért érthető félre a Rosszfiúk című film? [Riporter:] Büki Péter. In: Család, gyermek, ifjúság. 2000. 2. sz. p.38-45.
Vita közben: az alkoholizmus. [Közrem.]: Regős István – Andorka Rudolf – Boór Károly – Buda Béla – Fekete János – Gál Zoltán – Hegedüs György – Popper Péter In: Látóhatár 1975. 6. sz. p.143-204.
A zsidó-keresztény kultúra hatása a pszichoterápiára In: Múzsák a díványon. Pszichoterápia és kultúra / [Szerk.]: Füredi