Peng Tö-huaj
a KNK honvédelmi minisztere (1898-1974) / From Wikipedia, the free encyclopedia
Peng Tö-huaj (magyaros átírás: Peng Tö-huaj, egyszerűsített kínai: 彭德怀; hagyományos kínai: 彭德懷; pinyin: Péng Déhuái; Wade–Giles: P'eng Te-huai), (Sihsziang (Shixiang), Hsziangtan (Xiangtan), 1898. október 24. – Peking, 1974. november 29.), kínai hadvezér, marsall, politikus, a Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztere 1954-től 1959-ig.
Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani. |
Peng Tö-huaj (Peng Dehuai) | |
A Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztere | |
Hivatali idő 1954 – 1959 | |
Utód | Lin Piao (Lin Biao) |
Katonai pályafutása | |
Csatái |
|
Született | 1898. október 24. Sihsziang (Shixiang), Hsziangtan (Xiangtan), Hunan, Kína |
Elhunyt | 1974. november 29. (76 évesen) Peking, Kína |
Sírhely | Papaosan Forradalmárok Temetője |
Párt | Kínai Kommunista Párt |
Házastársa | Pu Anxiu (1938–1962, válás) |
Foglalkozás |
|
Iskolái | nincs |
Halál oka | gümőkór |
Díjak |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Peng Tö-huaj (Peng Dehuai) témájú médiaállományokat. |
Szegényparaszti családból származott. Tizenhat éves korában megélhetési okokból lett katona egy hadúr seregében. Hamarosan kitűnt katonai tehetségével, ezért felettesei katonai képzésben is részesítették, és ezt követően gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1926-ban egységével csatlakozott a Kuomintanghoz. Baloldali érzelmei miatt kedvezően fogadta a kommunisták közeledését, és 1928-ban a KKP titkos tagja lett, majd egész egységével együtt átállt. Ezután jelentős katonai szerepet játszott a kínai polgárháborúban a kommunista bázisterületek kialakításában és védelmében, a hosszú menetelés során, majd a Kínai Népköztársaság megalakulása után a koreai háborúban részt vevő kínai „önkéntesek” parancsnokaként.
A nagy ugrás idején szembefordult Mao Ce-tung (Mao Zedong) politikájával, emiatt kegyvesztett lett, leváltották és házi őrizetbe került. 1965-ben Mao lépéseket tett a reaktiválására, és kisebb feladattal bízta meg. A kulturális forradalom kezdetén, 1966-ban azonban újra támadások kereszttüzébe került. Hívei figyelmeztetése ellenére nem menekült el a vörösgárdisták elől, akik – elsősorban Csiang Csing (Jiang Qing) nyomására – letartóztatták, nyilvánosan megalázták és kínzásoknak vetették alá. 1974-ben börtönkórházban halt meg, ahol Mao utasítására megvonták tőle az érdemi kezelést. 1978-ban rehabilitálták.[1]