Nyikita Szergejevics Hruscsov
orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus / From Wikipedia, the free encyclopedia
Nyikita Szergejevics Hruscsov[1] (oroszul Ники́та Серге́евич Хрущёв; Kalinovka(wd), 1894. április 15. – Moszkva, 1971. szeptember 11.) szovjet kommunista politikus, Sztálin halála után, 1953-tól 1964-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) első titkára, 1958 és 1964 között pedig a Minisztertanács elnöke. Családi gyökerei Oroszországhoz kötődnek és orosz nemzetiségű volt, de élete jelentős részét a szülőhelyével tőszomszédos Ukrajnában töltötte munkásként, majd pártfunkcionáriusként, végül miniszterelnökként, ezért sokan tévesen ukrán nemzetiségűként hivatkoznak rá. Szegény családból származott, apja példáját követve ipari munkás lett az akkori Orosz Birodalom egyik legfejlettebb iparvidékén, ahol később csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és az első világháborút követően a Kommunista Párt tagja lett.
Nyikita Szergejevics Hruscsov | |
A Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára | |
Hivatali idő 1953. szeptember 14. – 1964. október 14. | |
Előd | Georgij Makszimilianovics Malenkov |
Utód | Leonyid Iljics Brezsnyev |
A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke | |
Hivatali idő 1958. március 27. – 1964. október 14. | |
Előd | Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin |
Utód | Alekszej Nyikolajevics Koszigin |
Katonai pályafutása | |
Csatái |
|
Született | 1894. április 15. Kalinovka, Orosz Birodalom |
Elhunyt | 1971. szeptember 11. (77 évesen) Moszkva, Szovjetunió |
Sírhely | Novogyevicsi temető |
Párt | Szovjetunió Kommunista Pártja |
Házastársa | Nyina Hruscsova |
Élettárs | Nina Petrovna Khrushcheva |
Gyermekei | Szergej Hruscsov Leonyid Hruscsov Julija Hruscsova (unokája) Rada Adzsubej |
Foglalkozás | politikus |
Iskolái | Összszovjet Ipari Akadémia |
Halál oka | szívinfarktus |
Vallás | ateista |
Díjak | A Szovjetunió Hőse A Szocialista Munka Hőse 3x Lenin-rend 7x Munka Vörös Zászló érdemrend |
Nyikita Szergejevics Hruscsov aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyikita Szergejevics Hruscsov témájú médiaállományokat. |
Az 1917-ben kirobbant orosz polgárháború alatt politikai komisszárként(wd) (politikai biztosként) tevékenykedett a Vörös Hadsereg elődjének számító Vörös Gárdában(wd). A forradalom győzelme után Lazar Kaganovics vette védőszárnyai alá és segítette előrejutását a szovjet párthierarchiában. Sztálin támogatójaként maga is részt vett az 1934-ben kibontakozott, Szovjetunió-szerte számos letartóztatással és kivégzéssel járó nagy tisztogatásban. 1938-ban Sztálin Ukrajnába küldte az ottani pártszervezet vezetésére, hogy a tömeggyilkosságokkal járó tisztogatásokat irányítsa. A második világháborúban a Szovjetuniót ért német támadás után ismét politikai komisszár lett a hadseregben. Az ukrán fronton elszenvedett kezdeti vereségek után Sztálingrádba került, ahol magas rangú komisszár volt a sztálingrádi csata idején, amely végül a keleti fronton megfordította a háború menetét. A háborút követően a pártszervezet irányítására visszakerült Ukrajnába, majd miniszterelnökként az államapparátust is vezette. Innen Sztálin Moszkvába hívta a városi és a moszkvai területi pártszervezetének vezetésére és saját személyi tanácsadójának, ebben a megbízatásban a generalisszimusz szűk belső politikai körének tagja lett.
Sztálin 1953-as halála után őt választották a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkárává. A főhatalomért vívott küzdelem azonban további három évig zajlott, amelynek lezárultával Hruscsov konszolidálta pozícióját a Szovjetunió első számú vezetőjeként. A párt XX. kongresszusán, 1956-ban hangzott el Hruscsov titkos beszéde(wd), amelyben elítélte Sztálin bűneit, a személyi kultuszt és elindította a desztalinizációt. Ezt követően jelentősen változtatott országa bel- és külpolitikáján. Nevéhez fűződik az 1956-os magyar forradalom leverése, a berlini fal megépítése, az 1962-es kubai rakétaválság kiprovokálása, majd megoldása. A Szovjetunióban mezőgazdasági és oktatási reformokat vezetett be. Fő céljának tekintette a nyugati életszínvonal meghaladását hazájában és a szocialista országokban, illetve a kapitalizmustól eltérő, vonzóbb életformát kívánt mutatni a harmadik világban a gyarmati léttől szabadulni kívánó, vagy már függetlenné vált államok számára. Vezetői habitusa ellentmondásos volt, megnyilvánulásai széles skálán mozogtak az elbűvölőtől a közönséges, otromba stílusig. Ezek egyik emlékezetes példája volt az ENSZ 1960-as közgyűlésének úgynevezett „cipőincidense”, amikor az asztalt a cipője sarkával verve próbálta megakadályozni egy Fülöp-szigeteki küldött neki nem tetsző felszólalását.
Vezetési stílusa egyre nagyobb elégedetlenséget szült (autokrata személyiség, önkényes döntéshozatal a pártvezetők mellőzésével, kollegialitás hiánya, elhatalmasodó bürokrácia stb.). Az elégedetlenek csoportja Leonyid Brezsnyev vezetésével 1964. október 14-én leváltotta tisztségéből. Hajlott korára, megrendült egészségi állapotára való hivatkozással nyugdíjba kényszerítették. Haláláig rendkívül elszigetelten élt családja körében. A rendszer agyonhallgatta a Hruscsovval történteket, ezen időlegesen a volt pártvezető memoárjának 1970-es külföldre csempészése, majd kiadása körüli bonyodalmak változtattak. 1971. szeptember 11-én hunyt el egy moszkvai kórházban, szívrohamban. A moszkvai Novogyevicsi temető(wd) őrzi a hamvait.