Nergal és Ereskigal
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Nergal és Ereskigal mítosz akkád nyelvű epikus költemény. Keletkezése az i. e. 2. évezred közepére tehető, az óbabiloni kor utolsó szakaszára, vagy a babiloni kasszita kor elejére. Nem sokkal későbbi az egyiptomi változata sem, amely Ehnaton fővárosának levéltárából, az Amarna-levelek közül került elő (EA#357). Ehnaton a kasszita dinasztia egyik uralkodójával, II. Burnaburiassal levelezett. Újasszír verziója is ismert Assur-bán-apli híres ninivei könyvtárából.
A cselekmény az akkád mitológia egy jellegzetességét magyarázza meg. Nergal, aki a Nap istene, és a mitológia polarizálódásával párhuzamosan az alvilággal azonosul. Az azonosítást Ereskigal személye teszi lehetővé, de összefügg a Nap pusztító perzselésével, a temetetlen halottak bomlásával járó pestissel. Az eposzköltészet középső szakaszából származik, amikor a sumer irodalmi toposzok még élénken éltek, de a szemita hagyományok is kiforrottak. Az eposz kezdete:
- Lakomát ültek a nagy istenek.
- Nővérükhöz, Ereskigálhoz,
- hírmondót szalasztottak a pokolba:
- „Édes nénénk, mi hozzád le-lenézünk,
- te meg minket soha nem látogatsz meg!
- Küldj hát valakit, hogy a rádeső részt
- asztalodra vigye asztalunkról!"
- Ereskigal Namtart, vezérét,
- küldötte el.Namtar fölérvén,
- a magas menny termébe lépett.
- Egy hijjával köszöntötték is
- a lakomázók Namtart, pokolbéli
- nénjük gyorslábú-nyelvű hírmondóját.
- Rákos Sándor fordítása[1]