Müller János és Bayer Mária fia. A pécsi piaristáknál és cisztercieknél végezte el gimnáziumi tanulmányait. 1892-től papnövendék volt a pécsi egyházmegyében, 1896-ban pedig pappá is szentelték Sombereken. Ezután káplánként működött több településen, így Sombereken, Szekszárdon, Kisvaszaron és Villányban. 1903. szeptember 7-én, 29 éves korában belépett a jezsuita rendbe is Nagyszombatban. Két éves próbaidő után Kalocsára küldték nevelőnek, majd prédikátorként szolgált Nagyszombatban. 1908–1909-ben filozófiai tanulmányokat folytatott Pozsonyban. Ezt követően egy évig ismét prédikátorként működött – ezúttal Szatmárnémetiben –, majd mélyebb teológiai ismereteket szerzett 1910–1911 folyamán Innsbruckban. 1912-től Budapesten működött papként.
1916-ban St. Andräban folytatott kiegészítő tanulmányokat, majd ismét Budapesten, 1919-től pedig a kispapok nevelését látta el Nagyszombatban, 1921-től Szegeden, 1922-től Érden. 1929–1930-ban Budapesten volt pap, 1931-től haláláig Szegeden dolgozott rektorként, szemináriumi régensként; valamint a morál, az egyházjog, a lelkipásztorkodás és az aszketika–misztika tanáraként, illetve keresett papként. 1945-ben a lágerben tartott hadifogoly-látogatáson kapta el a tífuszt (hasi hagymáz), amelybe bele is halt.
Müller fentebbi tevékenységeivel párhuzamosan jelentős irodalmi munkásságot is végzett, illetve tagja volt 1896-től 1903-ig munkatársa volt a Pécsi Naplónak, és a Szent Család kis Követének, 1925-től az Eucharistiai Értesítőnek. Halála előtt egy évvel, 1944-ben a Szent István Akadémia I. osztályú tagjává választották.
Önállóan megjelent művei a következők voltak:
Ima és hivatás. Lintelo után. Budapest, 1912 (2. kiadás: Budapest, 1937)
A jó Isten kórháza. Budapest, 1914 (németül és szlovákul is)
A 4. parancs. Budapest, 1914
Ne mentegesd magad, vagyis meghívó az Úr Jézus lakomájára. Budapest, 1914
Ima és gondviselés. Budapest, 1915
Az isteni gondviselés. Vigasztalás a háború szenvedéseiben. Budapest, 1915