Latino sine flexione nyelv
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Latino sine flexione (Interlingua) egy teljesen latin alapú mesterséges, emberi kommunikációra kialakított minimumnyelv. Megalkotója az olasz matematikaprofesszor, Giuseppe Peano (1858–1932) volt.
Latino sine flexione (Interlingua) | |
Kiejtés | [laˈtino ˌsineflekˈsɪ̯one (interˈliŋɡwa)] |
Alkotó | Giuseppe Peano |
Első kiadás dátuma | 1903 |
Nyelvcsalád | mesterséges nyelv |
Írásrendszer | latin írás |
Forrásai | latin, más mesterséges nyelvek |
Gondozza | Academia pro Interlingua (weboldala) |
Nyelvkódok | |
ISO 639-1 | - |
ISO 639-2 | art |
ISO 639-3 | - |
A Wikimédia Commons tartalmaz Latino sine flexione nyelv témájú médiaállományokat. |
Elve: „Vocabulario internationale ad maximo, et grammatica minimo”, azaz maximálisan nemzetközi szókincs, minimális nyelvtannal.
Első kiadása 1903-ban a Revista di matematica hasábjain jelent meg. 1904-től 1915-ig több kiadásban megjelent egy 8 nyelvű (latin, angol, francia, német, spanyol, olasz, görög, szanszkrit) összehasonlító szótár is, mely közel 14 000 szót tartalmazott.
A nyelvet az interlingvához hasonlóan prototípus-módszerrel alkotta meg. Mivel Peano elsősorban szaknyelvnek szánta, a nyelv szerkezete egyértelműen a logikára épül.
Írásbeli, tudományos használata az 1960-as években szűnt meg.
Az elnevezéssel kapcsolatban némi zavart okoz, hogy eredetileg a Latino sine flexionét nevezték Interlinguának; ma azonban az Alexander Gode által, az IALA megbízásából 1951-re kidolgozott mesterséges nyelvet nevezik így. Az Occidentalt pedig olykor szokás Interlinguenek is nevezni.