Kanada-kommandó más néven Aufräumungskommando vagy kanadások: a deportált zsidók értékeit kezelő és szortírozó, főleg zsidókból álló takarító munkacsapat elnevezése volt Auschwitzban.
Kanada–kommandó név eredete
A háború kezdete előtti ínséges időkben sok lengyelországi zsidó származású ember távozott Kanadába, ami akkoriban a bőség szimbólumának számított. Kanada–kommandós elnevezést azok az auschwitzi fogoly-munkások kapták, akik az újabb szállítmányokkal érkező foglyok értékeit szelektálták. Ezek a munkások, a többi fogollyal ellentétben, a táborban nélkülözött ételhez, ruhához, cipőhöz, használati tárgyhoz és értékhez juthattak, így sokkal jobb körülmények közt éltek.
A kommandó felépítése és működése
Az auschwitzi Kanada I-ben átlagosan 1000-1600 férfi és nő dolgozott.[1] 1943 decemberében létrehozták a Kanada II (Effektenlager II) munkacsoportot. A dolgozókat hivatalosan takarító munkacsapatnak (Aufräumungskommando) nevezték, de a foglyok és az őrök is kanadának nevezték őket.
A kanadások különböző helyeken dolgoztak, voltak akik az új transzportok érkezésekor a vasút mellett rakodták az újonnan érkezett elítéltek anyagi javait és voltak akik a raktárakban válogatták szét a csomagokban talált értékeket, tárgyakat. A vasút mellett dolgozók – általában férfiak voltak – csíkos ruhát viseltek, ők rendezték sorba a vonatról leszállított foglyokat és ők rakták fel a csomagokat teherautókra, melyek a Kanadának nevezett raktárba szállították azokat.
Ahogy nőtt a deportáltak száma, úgy nőtt a beérkező poggyászoké is, így a németeknek növelni kellett a kanada-munkások számát: Kanada II-ben 1944 nyarán átlagosan 1500-2000 férfi és nő dolgozott.[2] A munkások több műszakban és több munkacsapatban dolgoztak. Minden egyes munkacsapatnak külön egyenruhája volt. A munkások között sok magyarországi zsidó is volt, az egyikük a következőképpen emlékezett vissza: „Cirka 4 hónapig voltam ott. A halottak ruháival dolgoztunk. A zsebekből iratok, fényképek kerültek elő.”[3] Egy másik beszámoló szerint: „Irigylésre méltó hely volt, nem kellett éhezni, jutott néha külön egy-egy falat… A transzportok által hozott csomagokat mi szortíroztuk, azokban mindig akadt ennivaló, amihez titokban hozzá tudtunk jutni, ez megmentett minket az éhhaláltól.”[4]
A munkásoknak tilos volt bármilyen csomagból származó tárgyat is megtartaniuk, ezért időnként az őrök megmotozták őket és ha valakinél találtak valamit az vagy elvesztette a munkáját, vagy megverték. A csomagokban talált élelmiszert viszont megehették a raktárban, azonban tilos volt ételt becsempészni a táborba. A táborban lakó munkásokat elsősorban az éhhalál fenyegette, a kanada-kommandósoknak, a csomagokban talált ételnek köszönhetően nagy volt a túlélési esélyük, azonban a birkenaui Kanada II. osztagban dolgozókra nagyobb lelki teher jutott: a raktárak a III. és a IV. krematórium között terültek el, és az itt dolgozók jól látták az V. krematóriumban és a reaktivált ideiglenes gázkamrában (Bunker 2) történő kivégzéseket. A következőképp emlékezett vissza egy munkás: „…Ez a munka alapjában véve nem volt nehéz, de borzalmas körülmények között folyt le. Szemben velünk volt ugyanis a krematórium és mi végignéztük minden érkező csoport szelektálását, láttuk az öregeket és gyerekeket bemenni a krematórium ajtaján, hallottuk a borzalmas sikoltozásokat, és nem láttunk senkit kijönni… Alapjában véve nekünk könnyű volt a helyzetünk, mert bőven volt az organizált ennivalónk, azonban senki sem tudott enni az égett emberhús szagú levegőben, állandó sikoltozások között.”[5] Előfordult, hogy a csomagokban elrejtett megfulladt csecsemőkre, vagy saját családtagjaik holmijaira bukkantak.[6][7][8] Több kanada-kommandós munkás annak ellenére, hogy viszonylag biztonságban volt ennél a munkacsoportnál, a lelki teher nyomására, inkább hajlandó volt kockáztatni túlélési esélyeit, csak hogy elkerülhessen a krematóriumokban zajló tömegmészárlás közeléből. Az egyik ilyen munkás a következőket mondta: „Csak 3 napig voltam itt beosztva, mert nem bírtam a krematórium szagát és nem voltam képes hallgatni, hogy hogyan sikoltoznak és jajgatnak a szerencsétlen gyerekek, akiket megölni vittek.”[9]
Irodalom
- Kádár Gábor-Vági Zoltán: Magyarok Auschwitzban. In Holocaust Füzetek 12. Budapest, 1999, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ. 92-123. o.
- Kádár Gábor-Vági Zoltán: Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése. Budapest, 2005, Jaffa-HAE.
- Ota Kraus-Erich Kulka: A halálgyár. Budapest, 1958, Kossuth.
- Filip Müller: Eyewitness Auschwitz. Three Years in the Gas Chambers. Chicago-Washington DC, 1999, Ivan R. Dee-United States Holocaust Memorial Museum.
- Stadler Aranka: Egy rémálom emléktöredékei. In Bakó Ágnes-Szabó Éva-Verő Gábor (szerk): Emlékezések. Budapest, 1995, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ. 122-166. o.
- Andrzej Strzelecki: Plundering the Victims' Property. In Waclaw Dlugoborski-Franciszek Piper (eds.): Auschwitz 1940–1945. Volume 1-5. Central Issues in the History of the Camp. Oswiecim, 2000, Auschwitz-Birkenau State Museum.
- Andrzej Strzelecki: Der Raub des Besitzes der Opfer des KL Auschwitz. In Hefte von Auschwitz 21, 2000, Verlag Staatliches Auschwitz-Museum. 7-99. o.
- Rudolf Vrba: I Escaped from Auschwitz. London, 2006, Robson Books.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
