francia festő From Wikipedia, the free encyclopedia
Jacques-Louis David (Párizs, 1748. augusztus 30. – Brüsszel, 1825. december 29.) francia festő, a klasszicizmus vezéralakja.
| Jacques-Louis David | |
 | |
| Önarcképe, 1794. | |
| Született | 1748. augusztus 30. Párizs |
| Meghalt | 1825. december 29. (77 évesen) Brüsszel |
| Sírhely |
|
| Nemzetisége | francia |
| Stílusa | neoklasszicizmus |
| Iskolái | Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia (Académie Royale de Peinture et de Sculpture) |
| Aki hatott rá | François Boucher Nicolas Poussin Valentin de Boulogne |
| Aki(k)re hatott | François Gérard Georges Rouget |
 | |
| Jacques-Louis David aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques-Louis David témájú médiaállományokat. | |
Kispolgári családban született. Apja vaskereskedő volt, majd adószedői állást vásárolt magának Calvados vidékén. Anyai részről rokona volt François Boucher, a kor neves festője. Miután David apja 1757-ben párbajban életét vesztette, tanulmányait Boucher támogatta.
1782-ben feleségül vette a 17 éves Marguerite Charlotte Pécoul-t. Apósa, királyi építkezési vállalkozó, bőséges hozományt adott lányával, amely biztosította a pár anyagi helyzetét. Gyors egymásutánban két gyermekük született. A „nagy” francia forradalom idején felesége – megrettenve David forradalmi lángolásától – elvált tőle.
David 1792-ben a Konvent tagja lett, 1793-ban a király kivégzésére szavazott. Tagja lett a „Comité de Sûreté Générale”-nak (Közbiztonsági Bizottság), és e minőségében sok letartóztatási parancsot írt alá; áldozatai közül sokan a vérpadra jutottak.
Robespierre barátja lett, politikai befolyását a Francia Akadémia ellen használta fel. Kezdeményezte a nemzeti kincsek leltározását, így egyike lett a francia múzeumok megalapítóinak. Aktív szerepet játszott a Louvre múzeummá való átalakításában.
Részt vett a nagy nemzeti szertartások megszervezésében, ő rendezte Voltaire hamvainak újratemetését a Panthéonban. Ő hozta létre a vallás helyettesítőjének szánt új rítust, a Legfelső Lény tiszteletét, amelynek legfőbb papja Robespierre lett.
Robespierre bukása után őt is börtönbe vetették, de elkerülte a kivégzést, sőt a börtönben is festhetett.
Szabadulása után újra összeházasodott feleségével, miután megígérte neki, hogy többet nem foglalkozik a művészetétől távol álló dolgokkal. Ennek ellenére Bonaparte Napóleon tábornokban már korán felfedezte saját legendás hősét, és saját munkásságát teljes szívvel Napóleon császár szolgálatába állította.
A waterlooi csata után Brüsszelbe (amely akkor Hollandia része volt) vonult száműzetésbe, mert az itáliai államok nem fogadták be. Az amnesztia után is ott maradt, egészen 1825-ben bekövetkezett haláláig, amelyet közlekedési baleset okozott (egy hintó gázolta el).
Már gyermekkorában feltűnt rajztehetsége, ezért édesanyja építésznek akarta taníttatni, különösen, hogy két nagybátyja is ezt a mesterséget űzte. 16 éves korától azonban Francois Boucher javaslatára a neves festő, Joseph-Marie Vien tanítványa lett a Királyi Akadémián.
Az akadémián továbbra is elsősorban rajzzal foglalkozott. 1771-ben a Római Díj második fokozatát nyerte el Minerva harca Mars ellen című művével. Évről évre új pályaművel foglalkozott, de az áhított első díj megszerzése csak negyedszerre sikerült (a harmadik kudarc után öngyilkossági kísérletet követett el).
1774-ben végre elnyerte a Római Díjjal járó 6 éves ösztöndíjat az örök városban. Sikeres műve történelmi-mitológiai témájú volt, a "Érasistrate découvrant la cause de la maladie d'Antiochius dans son amour pour Stratonice" címmel, azaz Éraszisztratosz felfedezi: Antiochiusz betegségének az oka az anyósa iránt érzett szerelme. A drámai kompozíció újszerű: az orvos nyugodtságot mutat, amikor rájön a szeleukida uralkodó bántalmainak okára.
David mestere, Joseph-Marie Vien társaságában utazott Rómába, aki elnyerte a római Francia Akadémia igazgatói tisztét. Rómában a tanítványt természetesen a kor uralkodó eszmei áramlata, az antikvitás tanulmányozása kerítette hatalmába.
Még római tanulmányai idején kapta első megbízatását, amelynek alapján 1780-ban elkészítette a marseille-i kórház kápolnája számára a "Szt. Rókus közbenjár a Szűznél a pestisben szenvedők érdekében" című munkáját. Diderot, a filozófus, megdöbbentőnek mondotta a haldoklók ábrázolásának kifejező erejét.
1780 végén tér vissza Párizsba, ahol nagy sikert arat a Louvre magas presztízsű Salonján Bélisaire c. képével. Ez a neoklasszikus alkotás megváltja számára a belépőjegyet az Akadémiába.
1780-1785 között sok hosszú utazást tett még Itáliában; úgy érezte, hogy a klasszikus művészet alkotói számára ennél jobb környezetet el sem lehet képzelni.
Ezekben az években alakult ki véglegesen saját klasszicista stílusa. Témái általában klasszikus forrásokból fakadtak. Nagy hatással voltak rá a római szobrok is.
Képei tükrözik a kor francia társadalmi légkörét, a hazafiasság, hősiesség, a forradalom iránti önfeláldozás eszméit. Emellett azonban élet-közelibb, szerelmi, sőt erotikus témákat is ábrázolt.
Lelkes híve lett a francia forradalomnak, majd Napóleonnak, és művészi munkásságával is az ideológiájukat kívánta szolgálni.
Napóleon bukása után, „belgiumi” száműzetésében, visszatért klasszikus témáihoz, festményein újra megjelent az erotika is.
Párizsi mesteriskolájából az 1780-as évek második felétől jeles tanítványok kerültek ki, közülük a leghíresebbek Antoine-Jean Gros és Jean Auguste Dominique Ingres.
Művei időrendi sorrendben (válogatás):
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
