Jacopone da Todi

Jacopone da Todi [ejtsd: jakopóne] (1230 körül – 1306. december 25.) olasz költő, akit születése helyéről, Todiról, a perugiai kerületben levő kis városról neveznek így. Családneve dei Benedetti.

Jacopone da Todi
Született	Jacopo dei Benedetti 1236 Todi[1][2]
Elhunyt	1306. december 25. (69-70 évesen) Collazzone[2]
Foglalkozása	költő misztikus zeneszerző egyházi személy író jogász
Iskolái	Bolognai Egyetem
Sírhelye	Umbria
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Jacopone da Todi témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacopone da Todi témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Eleinte ügyvédségre adta magát, de amikor fiatal nejét egy összeomló emelvény maga alá temette, szakított addigi életmódjával; minden vagyonát a szegényeknek, minden idejét a vezeklésnek szánta.
Hihetetlen módon kezdte magát sanyargatni: arra vágyott, hogy az emberek minél inkább megvessék, utálják, kinevessék; örült, ha bolondnak tartották, és amiket tett, valóban igazolni látszott e hitet.

Több verse van, melyeket mintha delíriumban írta volna.
A középkori miszticizmus nem nyilatkozik mindig ilyen féktelen és művészietlen formában, nem mindig egy beteg fantázia vad kitöréseinek benyomását teszi, mint nála.
Jacopone da Todi csatlakozott azokhoz a bíbornokokhoz, akik a pápával hadakoztak, de foglyul esett és VIII. Bonifác láncra verette, egy földalatti börtönbe csukatta, ahol öt évig kellett sínylődnie. Csak Bonifác utódja, XI. Benedek adta vissza szabadságát 1303-ban.
Erős költői tehetsége vitathatatlan, de e tehetsége csak versei egyes soraiban villámlik fel; egyenletes, művészi értékű költeményt alig írt. Sokáig túlbecsülték, neki tulajdonítva számos oly művet is, melyekről később kiderült, hogy a XV. századból valók, s melyek alapján némelyek, pl. Frédéric Ozanam, Dante előfutárának is megtették. Jacopone da Todit kiváló latin költőnek is hirdették, neki tulajdonítva a Stabat Matert is, melyet azonban illetékes bírák szintén másnak, III. Incének tulajdonítanak.
Irodalomtörténeti szempontból legérdekesebbek laudái, melyekben néhol már bizonyos cselekmény is folyik, fölmutatva azt az átmenetet, melyben a párbeszédes dicsének lassan-lassan színdarabbá változik.^[3]

Jegyzetek

1. 12942
2. Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
3. V. ö. D'Ancona, J. da T., a Studi sulla Lett. Ital. de primi secoli című kötetben.

Művei magyarul

• Jacopo da Todi himnusza a Fájdalmas Anyáról In: Babits Mihály: Amor Sanctus – A középkor latin himnuszai, Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1933, 176–182. o.
• Himnuszok In: Sík Sándor: Himnuszok könyve, Szent István Társulat, Budapest, 1943, 377–389. o.
• Himnuszok In: Szedő Dénes: Ferences himnuszok, Budapest, 1944, 64–76. o.
• Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc, Jacopone da Todi, Celanói Tamás írásai és versei; Interpopulart, Szentendre, 1993 (Populart füzetek)
• Szentségtörők és mártírok. Drámák Kálnoky László fordításában. Jacopone da Todi. Christopher Marlowe. Philip Massinger. Johann Wolfgang Goethe. Friedrich Schiller; Magvető, Bp., 1989

Források

• Bokor József (szerk.). Jacopone, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Jacopone da Todi témában.