III. Henrik angol király
angol király / From Wikipedia, the free encyclopedia
III. Henrik (Winchester, 1207. október 1. – Westminster, 1272. november 16.) angol király 1216-tól haláláig.
Ez a szócikk az angol királyról szól. Hasonló címmel lásd még: III. Henrik (egyértelműsítő lap). |
III. Henrik | |
III. Henrik képmása a westminsteri apátságban lévő szarkofágján | |
Anglia királya | |
Uralkodási ideje | |
1216. október 19. – 1272. november 16. | |
Elődje | János angol király |
Utódja | I. Eduárd angol király |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Plantagenêt-ház |
Született | 1207. október 1. Winchester |
Elhunyt | 1272. november 16. (65 évesen) Westminster |
Nyughelye | Westminsteri apátság |
Édesapja | János angol király |
Édesanyja | Angoulême-i Izabella |
Házastársa | Provence-i Eleonóra |
Gyermekei |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Henrik témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
III. Henrik Földnélküli János angol király és felesége, Angoulême-i Izabella első fia volt. Apja korán meghalt, így mindössze kilencévesen került trónra az első báróháború közepén. A pártján álló főurak William Marshal pembroke-i gróf vezetésével 1217-re megnyerték a polgárháborút. Henrik ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja az apja által elfogadott Magna Cartát, amely védelmet nyújtott a nemességnek a királyi túlkapásokkal szemben. A király 1227-ben vált nagykorúvá. 1230-ban megpróbálta visszafoglalni az apja által elveszített Normandiát és más nyugat-franciaországi birtokokat, de inváziós próbálkozása hamar összeomlott. 1232-ben William Marshal fia fellázadt ellene, de miután belehalt csatában szerzett sebeibe, a lázadás véget ért. Henrik ezután miniszterek közbeiktatása nélkül, személyesen uralkodott.
Henrik igen sokat költött paloták és kolostorok építésére, különösen Westminsterben. Ismert volt vallásos buzgóságáról és sokat tett választott védőszentje, Hitvalló Eduárd kultuszának ápolásáért. 1242-ben újabb próbálkozást tett francia birtokai visszaszerzésére, de a taillebourgi csatában döntő vereséget szenvedett és a későbbiekben a diplomáciai csatározásokra szorítkozott. Támogatta Richárd öccsét, akit 1256-ban német királlyá választottak, de tervei és nagy összegek feláldozása ellenére nem sikerült kisebbik fiát Szicília trónjára ültetnie.
III. Henrikkel szemben 1258-re kialakult egy főúri csoportosulás, akik főleg költekezését és a volt angol birtokokról befogadott francia arisztokrácia (elsősorban a Lusignan-család) túlzott hatalmát rótták fel neki. A Simon de Montfort leicesteri gróf által vezetett bárók fegyveres államcsínnyel átvették az uralmat az ország fölött, kiűzték a Lusignanokat és kényszerítették a királyt, hogy számukra kedvező, a központi hatalmat korlátozó rendelkezéseket fogadjon el. A főurak azonban egymás között is harcoltak és Anglia évekre politikai zűrzavarba merült. Henriknek 1261-ben egy időre sikerült visszaszereznie a kormányrudat és Simon de Montfort külföldre menekült, ám rövidesen újabb arisztokrata koalíció szerveződött ellene. A konfliktus 1264 tavaszán fegyveres összecsapásig fajult és kitört a második báróháború. A lewesi csata után Simon de Montfort elfogta a menekülő Henriket és a trónörökös Eduárdot. Eduárdnak sikerült megszöknie, új hadsereget szervezett és az eveshami csatában legyőzte de Monfort-t, aki elesett az ütközetben.
Henrik 1272-ben halt meg, a trónon idősebb fia, I. Eduárd követte. Az általa átépített westminsteri apátságban temették el, Hitvalló Eduárd korábbi nyughelyén. Mozgalom szerveződött szentté avatására, állítólag csodák is történtek sírjánál, de kanonizációja végül elmaradt.