I. Péter orosz cár
orosz cár / From Wikipedia, the free encyclopedia
I. Nagy Péter (oroszul: Пётр I. Великий, Pjotr Velikij, teljes nevén: Пётр Алексеевич Романов, Pjotr Alekszejevics Romanov; Moszkva, 1672. június 9.greg./május 30.jul. – Szentpétervár, 1725. február 8.greg./január 28.jul.)[* 1] orosz nagyherceg, 1682–1725 között Oroszország uralkodója.
Ez a szócikk I. (Nagy) Péter orosz cárról szól. Hasonló címmel lásd még: Nagy Péter (egyértelműsítő lap). |
I. Péter | |
Pjotr Alekszejevics Romanov | |
Portréja Jean-Marc Nattier 1717-es festménye után | |
Minden oroszok cárja | |
Uralkodási ideje | |
1682. május 7. – 1721. október 22. | |
Koronázása | Moszkva 1682. június 25. |
Elődje | III. Fjodor |
Utódja | nem volt |
Minden oroszok császára | |
Uralkodási ideje | |
1721. október 22. – 1725. február 8. | |
Elődje | nem volt |
Utódja | I. Katalin |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Romanov |
Született | 1672. június 9. Moszkva |
Elhunyt | 1725. február 8. (52 évesen) Szentpétervár |
Nyughelye | Péter–Pál-székesegyház |
Édesapja | I. Alekszej |
Édesanyja | Natalja Kirillovna Nariskina |
Házastársa | Jevdokija Fjodorovna Lopuhina Marta Skowrońska |
Gyermekei | Alekszej Petrovics Anna Petrovna Jelizaveta Petrovna továbbá ld. gyermekei szakasz |
I. Péter aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Péter témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Romanov-házból származó Alekszej orosz cár és második felesége, Natalja Kirillovna Nariskina fia. Gyermektelenül elhunyt bátyja, III. Fjodor halála után 1682-ben féltestvérével, V. Ivánnal társuralkodóként került az orosz trónra nővérük, Szofja Alekszejevna nagyhercegnő régenssége alatt. 1689-ben félreállította ugyan a régensnőt, de az ország kormányzásában csak 1694-től fogva vett részt. V. Iván 1696-ban bekövetkezett halálával lett egyeduralkodó. Életcélja volt országát igazi európai nagyhatalommá fejleszteni. Ennek érdekében a „nagy követség” keretében európai diplomáciai és tanulmányi utat tett, létrehozta az orosz haditengerészetet, a nagy északi háborúban a Baltikum és a mai Finnország egy részének elfoglalásával északnyugati tengeri kijárathoz juttatta országát. 1703 májusában megalapította a Néva deltájában a későbbi Szentpétervárt, melyet „égi patrónusáról”, Szent Péter apostolról nevezett el.
Számos közigazgatási reformja bizonyult hosszú életűnek. Külpolitikában a területi hódításra és a tengeri kijáratok megszerzésére törekedett. Uralkodásának magyar vonatkozása, hogy II. Rákóczi Ferenccel fenntartott – a valóságban kevés gyakorlati eredménnyel járó – szövetségét a későbbi szovjet–magyar kapcsolatok történelmi megalapozásaként használták fel. 1703 és 1711 között tizenkilenc ízben küldött tüzértiszteket Rákóczinak és két ízben ágyúkat is.