![cover image](https://wikiwandv2-19431.kxcdn.com/_next/image?url=https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/63/SteinwayWelte1919.jpg/640px-SteinwayWelte1919.jpg&w=640&q=50)
Gépzongora
From Wikipedia, the free encyclopedia
A gépzongora (player piano, vagy pianola, nickelodeon, autopiano) az egyik első hangrögzítő eszköz volt a technikatörténetben. A gépzongorás hangfelvételeknél pneumatikus úton, lyukkártya-lyukszalag technológiájához hasonlóan, egy papírtekercsre rögzítették a zongorahang magasságát, időtartamát és erősségét. Lejátszáskor egy fújtató szabályozza a mechanikát. A gépzongora vákuummal működik, a fújtatók tulajdonképpen szélládák, ahol a vákuum keletkezik. Pedállal vagy motorral állították elő a szükséges energiát. A papírtekercs eltakarja az olvasón lévő lyukakat. Amikor egy papíron lévő lyuk elhalad az olvasó nyílása előtt, nyitja az utat a levegő előtt, amely egy szelep nyitásával vákuumot enged a valamennyi kalapácshoz külön-külön tartozó kis szélládá(k)hoz. A művészi expressziót a duo-art tekercsek rögzítik. A mai napig gyárt a QRS cég zongoratekercseket.
![]() | A „gépzongora” lehetséges további jelentéseiről lásd: Gépzongora (regény). |
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/63/SteinwayWelte1919.jpg/320px-SteinwayWelte1919.jpg)
A gépzongora különböző, eltérő megoldásokkal alkalmas volt hangrögzítésre. Például Liszt Ferenc barátaival és tanítványaival is készítettek már gépzongorás felvételeket.[1] Hasonló módon, a papírtekercsek megfejtése révén sikerült a közelmúltban Bartók Béla zongoraműveit a szerző előadásában is megismerni. A korai ragtime piano roll felvételeiből viszont sok létezik; egyes zongoristák játékát egyedül ez az eszköz őrizte meg, pl.
a Poppy song 1903-as felvétele: |