Gyarmatosítás
idegen országok és területek meghódítása / From Wikipedia, the free encyclopedia
A gyarmatosítás (latin eredetű szóval kolonizáció, illetve kolonializmus) a nemzeti államoknak a határaikon túl eső idegen területek, a gyarmatok megszerzésére, lakóinak alávetésére, természeti kincseinek az anyaország érdekében történő kiaknázására, munkaerejének kizsákmányolására irányuló tevékenység.[1] A hódítók és a leigázottak kulturálisan elidegenülnek egymástól, a gyarmatosítók kulturális és faji fölényt éreznek magukban a gyarmatok népei iránt.[2]
Bár a gyarmatosítás ősidők óta létezik, a fogalom a legerősebben a 15. századtól kezdődő európai gyarmati időszakhoz kapcsolódik, amikor egyes európai államok gyarmatosító birodalmakat hoztak létre. Az újkori gyarmatosítás kora 1500 körül kezdődött, miután az európaiak felfedezték az Afrikát délről megkerülő tengeri útvonalat (1488) és Amerikát (1492). A felfedezésekkel, a hódítással és betelepítéssel az olyan államok, mint Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország és Anglia gyarmatosítottak szerte a világon, terjesztve az európai intézményeket és kultúrát. Rákényszerítették a vallásukat, a nyelvüket és más kulturális jellemzőiket a leigázott területekre. A gyarmatosítás az imperializmushoz kapcsolódik, de különbözik attól.[3]
Eleinte az európai gyarmatosító országok a merkantilizmus politikáját követték, amelynek célja a hazai gazdaság megerősítése volt, így a megállapodások általában az anyaországgal való kereskedésre korlátozták a gyarmatot. A 19. század közepére azonban a Brit Birodalom feladta a merkantilizmust és a kereskedelmi korlátozásokat, és elfogadta a szabad kereskedelem elvét, kevés korlátozással vagy vámmal.
A világ gyarmatosítása az európai nemzetek által előmozdította a eurocentrizmus (wd) ideológiáját,[4] amelynek középpontjában a nyugati civilizáció és kulturális dominancia áll, ami előnyben részesíti azt a nem nyugati civilizációkkal szemben.