Gall háború
ókori római hadjárat / From Wikipedia, the free encyclopedia
A gall háborút C. Iulius Caesar Kr. e. 58 és 50 között vívta kelta és germán törzsek ellen, főként a mai Franciaország területén. A harcok végére az egész térség behódolt Rómának. Caesar óriási vagyonra és támogatottságra tett szert, mely lehetővé tette, hogy legyőzze szövetségesből lett riválisát, Cn. Pompeius Magnust és életfogytiglani diktátorrá (dictator perpetuo) váljon.
Gall háború | |||
Dátum | Kr. e. 58 – Kr. e. 50 | ||
Helyszín | A mai Franciaország, Svájc, Németország, Luxemburg, Belgium és Egyesült Királyság | ||
Casus belli | A gallok, különösen a Rómával szövetkezők megvédése külső fenyegetésektől és a rend visszaállsítása | ||
Eredmény | Római győzelem | ||
Terület- változások | Egész Gallia római megszállás alá kerül | ||
Harcoló felek | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
Parancsnokok | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Gall háború témájú médiaállományokat. |
Kr. e. 58-ban a helvétek törzse nyugatra kezdett mozogni, veszélybe hozva ezzel más közösségeket. Caesar benyomult a térségbe és legyőzte őket a bibractei csatában, ami után haza kellett térniük. Ezután Róma ottani szövetségeseinek védelme ürügyén megtámadta a Galliában élő szvébeket. Ariovistus királyuk vereséget szenvedett és visszavonult Germániába. A következő két évben felmorzsolta a belga és tengermelléki törzseket, melyek ellenezték autoritását. Eközben legátusa és a triumvir fia, P. Licinius Crassus lefegyverezte az aquitanus törzseket. Kr. e. 56 végére a Köztársaság népe elhamarkodottan már Gallia letérdelését ünnepelte. Caesar is másfele fordította figyelmét: hidat vert a Rajnán, hogy rövid időre átkeljen megfélemlíteni a germánokat, emellett kétszer is partraszállt a Brit-szigeten. Egyik helyen sem tudott tartós uralmat teremteni, pedig utóbbiban a helyiek Cassivellaunus király alatt egyesült erejét is felülmúlta, még a Temzénél is tovább haladva. Mint kiderült, Gallia felett sem volt még szilárd a hatósága, ugyanis a népségnek egyáltalán nem tetszett önállóságuk elvesztése. Kr. e. 54-ben a belgák Ambiorix vezetésével csapdába csaltak és egytől egyig megsemmisítettek másfél légiót. Egy másikkal kishíján ugyanez történt. A rómaiellenes Indutiomarusnak sikerült a saját közösségében döntő vezetést szereznie. Róma gyorsan újakat, még többet is állított az elvesztettek helyére. Caesar és kitűnő alvezére, T. Labienus sikeresen szembeszálltak az ellenállókkal: Indutiomarust levadászták, Ambiorix nincstelenné vált menekülés közben. Caesar visszavett kegyelmes attitűdjéből, népirtásokkal torolta meg a hűtlenséget. A függetlenségi mozgalom azonban Kr. e. 52-ben újra fellángolt Vercingetorixszel és az arvern törzzsel az élen. A gallok korai vereségei, mint Avaricum elvesztése csak kierőszakolták az összefogást. A gergoviai csatában elért jelentős győzelmük után a törzsek túlnyomó többsége, még az eddigi szövetségesek nagyrésze is, a rómaiak ellen fordultak. A döntő mérkőzés Alesia körül folyt. Caesar két falat építtetett, egyfelől a város ostromlására, másfelől a felmentősereg feltartóztatására. Katonái és erődítményei kiállták a két oldalról érkező rohamokat, így az éhező várvédők nem tudtak mit tenni: Vercingetorix megadta magát. Fontos csoportok még folytatták az ellenállást, de hamarosan az utolsó szikrák is kialudtak, Róma fennhatósága pedig konszolidálódott.
A háború eredményeképp a határ kitolódott a Rajnáig. Caesar hatalmas presztízst nyert és nagy vagyont halmozott fel. A következő évre a hadvezér politikai pozíciója súlyosan megromlott, mivel M. Licinius Crassus és Cn. Pompeius Magnus elvtársai közül Crassus halott volt, Pompeius pedig az optimaták unszolására azok mögé állt és elkezdte kiszorítani őt. Caesar, mielőtt helytartói megbízatása lejárt volna, harcedzett katonáit a Rubiconon keresztül átvezette Itáliába, ezzel kirobbantva a római polgárháborút és megszerezve magának az egyeduralkodói szerepet. Augustus császársága alatt, Kr. e. 27-ben Gallia provinciává vált, az ekkor született Római Birodalomnak rengeteg jövedelmet és több császárt adott.