falu és község Horvátországban, Vukovár-Szerém megyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
Felsőtárnok (horvátul: Tovarnik) falu és község (járás) Horvátországban, Vukovár-Szerém megyében. A községhez Felsőtárnok mellett még Illyefő (Ilača) tartozik.
| Felsőtárnok (Tovarnik) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Vukovár-Szerém |
| Jogállás | községközpont |
| Polgármester | Anđelko Dobročinac(HDZ) |
| Irányítószám | 32249 |
| Körzethívószám | +385 32 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 2067 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 89 m |
| Terület | 64,56 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 10′, k. h. 19° 09′ | |
| Felsőtárnok weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Felsőtárnok témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vukovártól 24 km-re délkeletre, Horvátország keleti részén, a Nyugat-Szerémségben, közvetlenül a szerb határ mellett, a Duna menti löszterasz egyik hátságán található. Vidéke termékeny, hullámos alföldi terület. Szomszédos települések: Hosszúlovász (Lovas), Illyefő (Ilača), Csótnémeti (Nijemci), Szerbia felől pedig Sid (Šid) mezőváros. Érinti a Zágráb–Belgrád-vasútvonal.
A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az őskor óta élnek emberek. A falutól 2 km-re nyugatra, az illyefőre vezető úttól északra és délre fekvő „Orašje” nevű lelőhelyen 1971-ben és 2006-ban végzett feltárások során a kőrézkor korai és késői szakaszához tartozó bádeni és a Vučedoli kultúra településeinek maradványait találták. Mellette ókori és középkori leletek is előkerültek. A lelőhely északi részén megtalálták a Mursáról (Eszék) Sirmiumba (Szávaszentdemeter) menő római út maradványait is, melyen Tárnoknál állt az „Ulmo” nevű útállomás (mansio).[2]
A középkori Tárnokot 1335. június 1-jén „Tarnuk” néven említik először abban az oklevélben, melyben a szenternői káptalan előtt Endre bán fia Mortunus, Valkó vármegyei nemes, Tárnok nevű birtokát nejének Klárának a Bihar vármegyei Péterji János lányának elzálogosítja.[3] Neve magyar eredetű, és arra utal, hogy hajdan tárnokok – a királyi kincstár alkalmazottjai, intézői – lakták. A középkorban többször is Tárnokon tartotta Valkó megye gyűléseit.[4] 1404-ben „Tharnuk”, 1443-ban és 1445-ben „Tharnok” néven szerepel a korabeli oklevelekben. A 15. században a Nempti Lorántfi és a Tamási (Vajdafi) családoké volt.[5]
A település 1526-ban Valkóvár eleste után került török kézre és 1691-ig uralma alatt állt. 1632-ben 30 ház állt a településen. A török időkben a középkori magyar lakosság helyére muzulmánok és pravoszláv délszlávok költöztek, akik a török kiűzése idején elmenekültek. Ezt követően a török megszállás alatt maradó Boszniából katolikus horvátok (sokácok) települtek be. 1719-ben a ferencesek megalapították a katolikus plébániát, akik 1757-ig irányították azt. Kezdetben az udvari kamara volt a birtokosa, majd 1720-ban Von Fels báró, császári generálisnak adományozták, aki 1722-ben Josef Oduyer generálisnak adta át. 1725-ben a birtok Johann Wilhelm von Pfeffershofen báróé lett, aki 1728-ban a vukovári uradalom akkori birtokosának Johann Ferdinand von Küffstein grófnak adta át. Végül 1736-tól az Eltz család lett a birtokosa, akik egészen 1945-ig birtokolták. Az iskolai oktatás már 1758-ban megindult a településen. Tárnok 1814-ben vásártartási jogot kapott. 1826-ban megnyílt a postahivatal. 1887-ig járásbíróság és kerületi központ volt. 1891-ben a Vinkovce-Szávaszentdemeter vonalon bekapcsolták a vasúti forgalomba. 1894-ben megnyílt a horvát olvasókör.
Az első katonai felmérés térképén „Tovarnik” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Tovarnik” néven szerepel.[6] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Tovarnik” néven 78 házzal, 2 katolikus és 698 ortodox vallású lakossal találjuk.[7]
A településnek 1857-ben 630, 1910-ben 913 lakosa volt. Szerém vármegye Sidi járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 60%-a horvát, 18%-a német, 15%-a szerb, 3%-a magyar anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 a Független Horvát Államhoz tartozott, majd a szocialista Jugoszlávia fennhatósága alá került. A második világháborúban a heves harcok helyszíne volt, mivel közel feküdt a szerémi frontvonalhoz. 1944. december 8-án a falut elfoglaló partizánok nem teljes adatok szerint 51 helyi horvát polgárt gyilkoltak meg kegyetlen módon. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 71%-a horvát, 22%-a szerb, 3%-a jugoszláv nemzetiségű volt. A horvátországi háború idején a szerbek 1991. szeptemberében elfoglalták a települést. Szeptember 22-én 68 helyi horvát polgárt gyilkoltak meg, köztük Ivan Burik katolikus plébánost is. A nemszerb lakosságot elüldözték, házak és a gazdasági épületek 75%-át elpusztították. A templom, a kultúrház, a posta, a vasútállomás, a rendőrőrs és a temetőkápolna is elpusztult. Az elmenekült lakosság csak 1997-ben térhetett vissza. A háború után mindent újjáépítettek.
A falunak 2011-ben 1916 lakosa volt. 2015 szeptemberében a sajtóhírekben többször is szerepelt, miután a magyar-szerb műszaki határzár elkészültével az Európai Unióba tartó migránsok itt lépték át tömegesen a szerb-horvát zöldhatárt Szerbia felől.[8]
A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság. A legnagyobb mezőgazdasági vállalat az Agro-Tovarnik, mely a földterületek nagy részét műveli.
A KUD Antun Gustav Matoš kulturális és művészeti egyesületet 1996-ban alapították.
A helyi oktatás kezdetei 1758-ig nyúlnak vissza. Abban az időben Tárnok különös jelentőséggel bírt a vukovári uradalomban, amelynek része volt. A településen járásbíróság, a posta, a lovassági laktanya és községháza is volt. 1758-ban a templom mellett megnyílt a horvát népiskola, melynek már az elején 40 tanulója volt. A tanító éves fizetése 30 forint volt és ingyenes lakás járt a számára a községi önkormányzattól, valamint a gabona egy része a plébánostól, aki a jobbágyoktól tizedet kapott. 1784-ben új iskolaépületet építettek. Ekkor az iskolában három osztályban 152 diák tanult. A tanítás csak télen tartott. Az első tanító az új iskolában a 30 éves Josip Čolić volt, aki helyi jobbágycsaládból származott.. A tantárgyak hittan, német és szláv írás és olvasás, számtan és német nyelv voltak. A plébános jelentése szerint 1802. április 10-én az iskola épülete összedőlt, alkalmatlan volt a tanításra. Mivel a faluban nem volt megfelelő iskolaépület, a vukovári uradalom volt köteles építőanyagot biztosítani az iskola építéséhez. A 19. század második felében az iskolában három osztály volt. 1865-ben 80 diák vett részt az oktatásban. 1891-ben új iskolaépületet emeltek. A településen ma az Antun Gustav Matoš általános iskola működik.
Az Udruga Žena Tovarnik nőegyesületet 2008-ban alapították.
