(1900–1970) magyar író, vadász, forgatókönyvíró From Wikipedia, the free encyclopedia
Fekete István (Gölle, 1900. január 25.[1] – Budapest, 1970. június 23.) József Attila-díjas magyar író, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” egyik legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Fia, ifj. Fekete István közlése szerint apja könyveit legalább 8,7 millió példányban adták ki.[2]
| Fekete István | |
 | |
| Élete | |
| Született | 1900. január 25. Gölle, Magyarország |
| Elhunyt | 1970. június 23. (70 évesen) Budapest |
| Sírhely | A Farkasréti temetőből szülőhelyére vitték |
| Nemzetiség | magyar |
| Szülei | Fekete Árpád Sipos Anna |
| Házastársa | Piller Edit |
| Gyermekei | Fekete Edit Fekete István |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | elbeszélés, regény, ifjúsági regény, történelmi regény, novella, állatmese |
| Alkotói évei | 1937–1970 |
| Első műve | A koppányi aga testamentuma |
| Fontosabb művei | Zsellérek (1939) Vuk (1940) Tüskevár (1957) |
| Kitüntetései | |
| Irodalmi díjai | József Attila-díj (1960) Munka Érdemrend arany fokozata |
 | |
| Fekete István aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete István témájú médiaállományokat. | |
1900. január 25-én, a Somogy vármegyei Göllén született Fekete Árpád tanító, iskolamester, gazdálkodó és Sipos Anna első gyermekeként.
A kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Az elemi iskola első négy évét (1906–1910) szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron (a polgári fiúiskolában) kezdte el, ahová egy év múlva a család is elköltözött.
Első „vadászélményeit” már nagyon fiatalon (körülbelül 3 éves korában) szerezte, ahogyan a Ballagó idő című életrajzi regényében is említi. 1917 végén önként bevonult katonának, 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett, majd 1919-ig káplárként szolgált.
1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott a dimbes-dombos dunántúli tájra.
1924 januárjában a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A város és az Akadémia emléke nem múlt el nyomtalanul életében. A Szigetköz és a Hanság, valamint Magyaróvár belvárosa a tanintézetnek helyet adó Vár épületével, a Lajta több ágával, a hatalmas kiterjedésű gyönyörű park, amelynek közepén a kollégium található, Fekete Istvánt is megihlették. Korabeli leírások szerint tanulmányai végeztével egy kis csomag kézirattal hagyta el Magyaróvárt. A Szigetköz pedig később is kedvenc területei közé tartozott, illetve az 1968-ban megjelent Barangolások c. könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. A mű elején olvashatjuk: „A 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolának szeretettel ajánlja ezt a könyvet öreg diákja.”[3]
Tanulmányai befejeztével Bakócára került, gróf Mailáth György birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én házasságot kötött, a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, első közös otthonukba. Itt kapott állást vezető gazdatisztként a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokos, Nirnsee Pál birtokán.
Munkája alatt fellendült a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok.
Gyermekei gazdatiszti időszakában, Ajkán születtek, lánya, Edit (1930–2013) 1930-ban, fia, István 1932-ben. Fekete Edit középiskolai tanulmányait a budai Sacré Cœur-rend leányiskolájában végezte. 1949-ben, alig 18 évesen elhagyta a családi otthont és a Sacré Cœur-rend tagja, apáca lett, még ebben az évben azonban Ausztriába emigrált, mivel feloszlatták a rendet. 1989-ben a Vorarlberg tartományban található Bregenz leánygimnáziumának iskolaigazgatójává választották. 2013 februárjában hunyt el.[4]
István fia a gödöllői Premontrei Gimnáziumban tanult, az 1956-os forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot. 1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c. napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak (Chicago és Környéke). Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték. 1985 óta állandó heti rovata van az emigráció legismertebb és a világ összes kontinensén olvasott lapjában, a Kanadai Magyarságban.
Bár gazdatisztként sikeres pálya állt mögötte és előtte, többre, kreatívabb tevékenységgel töltöttebb életre vágyott. Kezdetben a Nimród c. vadászújságba írt, eleinte szakcikkeket és vadászélmények leírásait, azonban a szerkesztő és vadászíró Kittenberger Kálmán néhány líraibb elbeszélését is elfogadta, és bátorította a kezdő írót. Fekete István nagyjából 1934 körül ébredt rá, hogy irodalmi pálya áll előtte és hogy vágyik is rá, hogy komolyan foglalkozhasson írói terveivel. Kittenberger 1935-ben bemutatta a kezdő írót a már befutott, népszerű Csathó Kálmánnak, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy legyen, aki a szépirodalmi pályáját egyengetni tudja. A találkozásból életre szóló barátság lett, Csathó pedig valóban mindent megtett, amit egy mentor tehet: tanácsokkal látta el Feketét, bátorító kritikákat írt róla, és még műveivel is kilincselt különböző kiadóknál. A feltörekvő író több, később életmeghatározónak bizonyuló irodalmi pályázaton is sikerrel indult ekkoriban. Így születtek jelentős korai regényei, a Koppányi aga és a Zsellérek.[5]
1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, majd csak a rendszerváltozás után, 1994-ben jelent meg újra, erősen csonkított formában, mivel a regényben bemutatja a vörösterrort. Ez a máig az évtizedes agyonhallgatás által sújtott regény az író korai, de nem az utolsó mesterműve.
1936-tól 1945-ig főképp a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők c. folyóirat szerzőgárdájába tartozott (ahogy Csathó is), amire nagyon büszke volt (lévén így Gárdonyival, Tömörkénnyel és Krúdyval került közös platformra), habár írásai egyre több más lapban (pl. a Budapesti Hírlap, Ünnep, Esti Újság, Pesti Hírlap, Híd) is megjelentek és egyre nagyobb népszerűséget hoztak. Főképp novellákat írt, ezek kezdetben magukon viselték a Horthy-korszak „barokkos” és érzelmes légkörét, mivel főleg a középosztály és az úri osztály nőtagjai voltak az olvasótábor; társadalmi vagy érzelmi konfliktusokat tárgyalnak, és szinte kivétel nélkül heppienddel végződnek.
1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, melybe a kor jelentősebb és legnagyobbnak tartott írói, költői, irodalomtörténészei, esztétái, kritikusai és műfordítói tartoztak, és csak szigorú és objektív szakmai értékmérés és elbírálás alapján lehetett tag valaki. A taglétszám maximált volt, 50 rendes és 20 levelező tag lehetett, új tag csak akkor kerülhetett a Társaságba, amennyiben haláleset következtében üresedés történt. Fekete István Harsányi Zsolt helyét foglalta el. A Társaság bírálóbizottsága hat könyv, és a nagy sikerű Dr. Kovács István című film forgatókönyve, valamint a Hajnalodik színdarabja után az ország 15 legjelentősebb és legtehetségesebb írója közé rangsorolta Fekete Istvánt.
Évente kétszer-háromszor baráti társaságával napokra – vagy néha egy-két hétre – eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe, vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni. A barátok és vadásztársak többek közt a következők voltak: Kittenberger Kálmán, a világhírű Afrika-vadász, író és a Nimród című vadászújság tulajdonos-főszerkesztője; Csathó Kálmán, neves író, a Nemzeti Színház főrendezője; gróf Széchenyi Zsigmond, világhírű Afrika-vadász és író; dr. Vertse Albert, a Madártani Intézet igazgatója; Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója; gróf Wass Albert földbirtokos, író. Gazdatiszti munkája mellett vadászati témában írogatott is, cikkei a Nimród vadászújságban jelentek meg.
1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei miatt. A politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.[6]
Az 1949. tavaszi „tisztogatásig” Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután politikai okokból könyveit nem adták ki, állandó állást sehol sem kapott, alkalmi munkából (például uszályrakodás) tartotta el családját 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle, igaz, a Sztálin halálát követő itthoni változásokig ő sem keres(het)te velük a kapcsolatot. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait, ekkoriban ez nagy egzisztenciális segítséget is jelentett, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.
A két egyházi folyóirat szerkesztősége tulajdonképpen az író kirekesztését követően kezdett érdeklődni iránta. Szerkesztőik, Saád Béla és Sík Sándor régebbről ismerték Fekete Istvánt, és olyan katolikus íróként tartották számon, aki irányzatok és mozgalmak mellett nem szívesen kötelezi el magát, ám a hite megingathatatlan, a barátai mellett pedig mindhalálig kitart. A változások idején e függetlenség a megbízhatóság ajánlólevelét jelentette, a vallásos kiadványok marginalizálódása pedig a jelenlévő kívülállóság lehetőségét kínálta fel Fekete Istvánnak. Bennük folyamatosan publikálhatott, anélkül, hogy elvtelen kompromisszumokra kényszerült volna.
Az Új Ember és a Vigilia közönsége szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték.
Egész életében nyíltan vallotta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását. 1950-ben, a Rákosi-korszak legvéresebb időszakában, a II. ker. Tárogató út 77. alatti, volt Rajnai-Tömöry villában található lakásába befogadta a Szent Ferenc Leányai apácarend kápolnáját. Az egykori Szajkó, ma Szerb Antal utca és a Tárogató út sarkán lévő Szent Ferenc Lányai rendházból kilakoltatták az apácákat, hogy az épületből kommunista pártszékházat csináljanak. A Jézus Szíve-kápolna mai napig a villában található.
1955-ben a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki. Ezután számos kiváló ifjúsági regényt írt, melyekben az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázolta.
1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több regényéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.
Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát.
Nagyon erős dohányos volt, ami miatt 1968-ban már kapott egy szívinfarktust. 1970-ben újabb infarktus következtében halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el, de gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”.
Az író halála után felesége közel másfél évig járkált a magyar könyvek külföldi fordításával foglalkozó hivatalba, hogy érdeklődjön a szovjet kiadást illetően. Mindig negatív választ kapott, a szovjet fél érdektelenségét okolva. Egyszer bizalmasan megsúgták neki:
„Tudod, Edithkém, köztünk legyen mondva, a Szovjetunióban rémes lassan mennek az üzleti dolgok, mert a bürokráciájuk még nagyobb, mint a mienk!”
(Mindez a Tüskevár 1973-as szovjet megjelenését követően történt)
Az özvegy megunta az eredménytelen helyben topogást, és kezébe vette az ügyek intézését. Moszkvába utazott, 30-50 oldalas mintafordításokkal és tolmács kíséretében. Ott tudta meg, hogy a magyar illetékesek az ígéretükkel ellentétben Fekete István könyveivel kapcsolatban a szovjet könyvpiacon való megjelenésre semmiféle kiajánlást nem tettek.
Az özvegy 1974-es közbenjárásának eredményességét igazolja, hogy ettől kezdve egymás után láttak napvilágot Fekete István orosz nyelvre fordított könyvei (1975: Bogáncs, Vuk; 1976: Hú; 1980: Kele; 1981: Lutra; 1985: 21 nap + Ci-Nyi + Cönde + Csend; 1990: Bogáncs újra; 1994: Vuk újra, 1996: Tüskevár újra; mind több mint 50 ezer példányban).
.JPG)
Fia szerint apja az írásaiból kiérződő antikommunizmus, antiliberalizmus, antikozmopolitizmus és az előbbiekkel szemben álló nemzeti érzés, hazaszeretet, kereszténység, istenhit miatt vált vörös posztóvá a párt által irányított irodalmi vezetés szemében, ezért próbálták munkásságát kicsinyíteni, elhallgatni, ifjúsági regényírónak titulálni.[8]
Az irodalmi életben sem nagyságának megfelelően kezelték. Könyveit ugyan kiadták és az olvasók között ezek népszerűek is voltak, de politikai okokból például több lexikonban hiányosan vagy egyáltalán nem szerepelt.[9] Az Akadémiai Kiadó 1965-ben megjelent Magyar irodalmi lexikon I–III. kötetében foglalkoznak ugyan vele, de életével, munkásságával kapcsolatban az alábbi tényeket kihagyták:
Az Akadémiai Kiadó által először 1966-ban kiadott és még 1982-ben is megjelent A magyar irodalom története 1919-től napjainkig[11] című 1105 oldalas összefoglaló műben politikai okból egyáltalán nem szerepelt. Fekete István nem szerepel az úgynevezett irodalmi kánonban még halála után ötven évvel sem. Elégtétel viszont, hogy Jókai után Fekete a legolvasottabb magyar író.
| Első kiadás éve | Cím | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1937 | A koppányi aga testamentuma | ifjúsági regény, történelmi regény |
| 1939 | Zsellérek | regény |
| 1940 | Csí – Történetek állatokról és emberekről | állattörténetek, kisregények: Csí, Hú, Kele, Vuk és novellák |
| 1940 | Február | Epika |
| 1940 | Dr. Kovács István | forgatókönyv |
| 1940 | Hajnalodik | színdarab |
| 1941 | Öreg utakon | elbeszélések |
| 1942 | Féltékenység | forgatókönyv |
| 1942 | Túlsó part | forgatókönyv |
| 1942 | Hajnal Badányban | regény |
| 1943 | Aranypáva | forgatókönyv |
| 1944 | Egy szem kukorica | novellák |
| 1944 | Emberek között | regény |
| 1944 | Emberpor | újságokban, folyóiratokban megjelent munkák válogatása |
| 1947 | Gyeplő nélkül | regény |
| 1947 | Tíz szál gyertya | elbeszélések |
| 195? | Pistabá mesél... | Olvasókönyv a tíz cserkésztörvényhöz Fekete István novelláiból. Garfield, USA |
| 1955 | Kele | állattörténet egy gólyáról |
| 1955 | Lutra | állattörténet egy vidráról |
| 1955 | Halászat | tudományos munka: a tankönyv, melyből még ma is[mikor?] tanítanak a szakemberek |
| 1957 | Tüskevár | ifjúsági regény |
| 1957 | Bogáncs | regény |
| 1959 | Téli berek | regény, a Tüskevár folytatása |
| 1960 | Pepi-kert | Tudományos munka: A szarvasi arborétum története és leírása. |
| 1960 | Köd | vadásztörténetek |
| 1962 | Őszi vásár | elbeszélések |
| 1962 | Kittenberger Kálmán élete | életrajzi regény |
| 1965 | Vuk | Állattörténet egy rókáról. Az 1940-ben kiadott Csí – Történetek állatokról és emberekről című kötetben jelent meg legelőször. |
| 1965 | Huszonegy nap | kisregény |
| 1965 | Csend | regény |
| 1966 | Hú | állattörténet egy bagolyról |
| 1968 | Barangolások | elbeszélések |
| 1970 | Ballagó idő | életrajzi regény |
| 1972 | Tíz szál gyertya | elbeszélések |
| 1973 | Tarka rét | Elbeszélések és versek. Az író posztumusz elbeszélés kötetét folyóiratokból és Fekete István hagyatékából válogatta özvegye. |
| 1973 | Rózsakunyhó | elbeszélések, karcolatok |
| 1975 | Harangszó | Elbeszélések és versek. Torontóban adták ki. |
| 1979 | Ködös utak | válogatott elbeszélések és kisregények |
| 1979 | Búcsú | elbeszélések |
| 1987 | Erdei utakon | elbeszélések |
| 1987 | Vadászatok erdőn-mezőn | elbeszélések |
| 1989 | Karácsonyi látogatók | elbeszélések |
| 1989 | Derengő hajnal | Regény. Eredetileg Emberek között címmel (1944). |
| 1990 | Végtelen út | történelmi regény |
| 1991 | Vasárnap délután | novellák |
| 1993 | Ci-Nyi | állattörténetek |
| 1993 | Magasles | töredékben maradt ifjúsági regény, kiegészítve, sajtó alá rend. Nagy Domokos Imre |
| 1994 | Cönde | kisregény |
| 1994 | Kelével, Bogánccsal Tüskevárig | Fekete István 100 ismeretlen levele, 1935-1970, Dalányi József |
| 1994 | Régi karácsony | elbeszélések |
| 1997 | Három | színdarab három felvonásban |
| 1997 | Számadás | novellák |
| 1997 | A három uhu és más történetek | |
| 1997 | Három karácsony | színmű három felvonásban |
| 1998 | Aranymálinkó | Fekete István hátrahagyott versei |
| 2000 | A magam erdeiben | elbeszélések |
| 2001 | Zsong az erdő | válogatott elbeszélések |
| 2001 | Napló/Hajnalodik/Keserves évek | A Keserves évek Fekete Istvánné visszaemlékezései |
| 2001 | Öreg naptár | Eddig kiadatlan, valamint 1935 és 1953 között hetilapokban kiadott novellák. Szent Gellért kiadó |
| 2002 | Kedves Rudi Bátyám! | levelek Láng Rudolf Rezső tanárhoz, 1938-1969 |
| 2002 | Képzelet és valóság | elbeszélések |
| 2004 | Éjfél után... | regény |
| 2005 | Karácsony éjjel | regény |
| 2005 | Almárium | Fekete István füveskönyve |
| 2005 | Balangó és egyebek... | válogatás Fekete István kiadatlan kézirataiból |
| 2005 | Matula és egyebek | elbeszélések |
| 2006 | Kísértés | elbeszélés, novella, kisregény |
| 2006 | Tűz mellett | elbeszélések |
| 2006 | Erdély | kisprózák |
| 2007 | Fészekrablás | elbeszélés, novella, kisregény |
| 2007 | Tojáshéjdarabkák | regény |
| 2007 | Sárgaréz patkók | elbeszélés, memoár |
| 2007 | Fekete István és Ilona... | levelezés |
| 2008 | Útra kelünk | elbeszélés, memoár |
| 2008 | Az erdő ébredése | elbeszélés |
| 2008 | Összegyűjtött versek | |
| 2009 | Őszi számadás | Fekete István füveskönyve |
| 2009 | Szerelmem | novellaválogatás |
| 2009 | Vadászok | elbeszélés |
| 2009 | Örökség | elbeszélés, memoár |
| 2009 | A természet művészete | magyar természetfotók Fekete István idézeteivel |
| 2009 | Első uhuzásom | memoár |
| 2010 | Tűnődések | válogatott művek |
| 2010 | Dr. Kovács István | filmforgatókönyv |
| 2011 | Búcsúzás | elbeszélés |
| 2011 | Féltékenység | filmforgatókönyv Zsigray Julianna regényéből |
| 2012 | Aranypáva | filmforgatókönyv |
| 2014 | A túlsó part | filmforgatókönyv |
| 2015 | Névtelen katona | filmforgatókönyv |
| 2016 | Öreg magyarok | válogatott novellák |
| Fekete István
(Gölle, 1900. jan. 25.– Budapest, 1970. jún. 23.) író |
Apja:
Fekete Árpád Ferenc (Ó-Dombóvár, 1863. okt. 5.[21] – Budapest, 1933. jan. 17.) tanító, iskolamester, gazdálkodó |
Apai nagyapja:
Fekete (Schwartz) Antal Kelemen[22] (Tevel, 1835. nov. 23.[23] – Ó-Dombóvár, 1889. márc. 28.) Eszterházy herceg építésze, r. kat. |
Apai nagyapai dédapja:
Schwartz György (Tevel, 1804. ápr. 24.[24] – Tevel, 1864. ápr. 13.) építőmester |
| Apai nagyapai dédanyja:
Majer Anna Mária (Tevel, 1813. nov. 13.[25] – Tevel, 1858. júl. 31.) | |||
| Apai nagyanyja:
John Barbara[26] (Pincehely, 1839. jún. 16.[27] – Budapest, 1918. márc. 17.) róm. kat. |
Apai nagyanyai dédapja:
John Ferenc (Ó-Dombóvár, 1807. nov. 24.[28] – Pincehely, 1868. júl. 12.) kőművesmester | ||
| Apai nagyanyai dédanyja:
Vokant Katalin (Gyönk, 1811 k. – Cece, 1879. júl. 20.) Vokant József kelmefestő lánya | |||
| Anyja:
Sipos Anna Terézia (Marcali, 1878. márc. 20.[29] – 1956) |
Anyai nagyapja:
Sipos István (Boronka, 1849[30] – 1933) kastély felügyelő |
Anyai nagyapai dédapja:
Sipos Ferenc (Somogyfajsz, 1828 – 1888) erdész, vadász | |
| Anyai nagyapai dédanyja:
Bottyáni Anna (Boronka, 1826 k. – Somogyfajsz, 1899. aug. 20.[31]) | |||
| Anyai nagyanyja:
Gronszki Jozefa[32] (?, 1842 k. – Kaposvár, 1918. júl. 21.[33]) |
Anyai nagyanyai dédapja:
Gronszki József | ||
| Anyai nagyanyai dédanyja:
n. a. |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
