Csendes-óceán

A Csendes-óceán (a Magellán által adott Mare Pacificum, 'csendes tenger' elnevezésből) a Föld legnagyobb óceánja. Északon az Arktisz, délen az Antarktisz, nyugaton Ázsia és Ausztrália, keleten pedig Amerika veszi körül. Az Egyenlítő mentén két, északi és déli félre osztják.

166,24 millió km²-nyi területével (melléktengerekkel 181,34 millió km²) a bolygó felszínének 35%-át (vagyis a szárazföldek összességénél nagyobb részt), vízzel borított felszínének pedig felét fedi le. Átlagos mélysége 4188 m (melléktengerekkel 3940 m), legmélyebb pontja (mely a Föld legmélyebb pontja is egyben) a Mariana-árok (11 034 m).

A Csendes-óceánban található víz mennyisége 696,19 millió km³ (melléktengerekkel 714,41 millió km³).

A víz hőmérséklete a sarkkörök közelében fagypont közeli, az Egyenlítő környékén 25-30 C°-os. A magasabb hőmérséklet okozta kicsapódás miatt az Egyenlítő körüli vizek kevésbé sósak, a sarkközeli vizek pedig a kevesebb párolgás miatt kisebb sótartalmúak, mint a térítők környékén. A Csendes-óceán legforróbb pontját, 378 °C-ot Vanuatu közelében, 1850 méter mélyen mérték.^[1]

A Csendes-óceán északnyugati részének mélyén helyezkedik el a Tamu-masszívum kialudt pajzsvulkán, amelyet a Föld legnagyobb vulkánjának sejtenek.^[2]

Az Északi-Csendes-óceánban a felszínközeli víz keringése az óramutató járásával megegyező, a déliben azzal ellentétes.

A 15. szélességi kör mentén nyugati irányba haladó Északi egyenlítői áramlat a Fülöp-szigeteknél északra fordulva a Kurosio (Japán) áramlatban folytatódik. A 45. foknál keletre forduló Kurosióból kiválik az északra tartó Aleut áramlat, a déli ág pedig az Északi egyenlítői áramlathoz kapcsolódik. A kettéváló Aleut áramlat északi ága a Bering-tengerben egy az óramutató járásával ellentétes áramlás, déli ága pedig a Kaliforniai áramlat.

A nyugati irányú Déli egyenlítői áramlat Új-Guineánál délre fordul, majd az 50. fokot elérve keletre csatlakozik az Antarktisz körüli áramlathoz. Chile partjainál ebből válik ki a Humboldt (Peru) áramlat.^[3]

A Csendes-óceán szigeteit két hullámban népesítették be a polinézek, akiknek az eredete a mai napig nem kellőképpen tisztázott . A mai álláspont szerint a polinéz kultúra gyökerei a Délkelet-Ázsiához kapcsolódó szigeteken található.^[4] A polinézek Indonézia érintésével, a Fülöp-szigeteken, majd Tongán, Szamoán keresztül érhették el a távoli Húsvét-szigetet, Hawaiit és Tahitit. A 10. század körül került sor Új-Zéland benépesítésére. A polinéz telepesek a hosszú tengeri útjaikhoz kéttörzsű kenukat (katamaránokat) használtak, amelyek élelmiszert és háziállatokat is szállítottak. Az óceánon a csillagok állását, a Nap és a hullámok mozgását, a szélirányt és a madarak repülési irányát használták tájékozódáshoz.^[5]