A Bullshit munkák (eredetileg angolul Bullshit Jobs: A Theory) David Graeber amerikai antropológus 2018-as könyve, amely az értelmetlen munkahelyekről szól, és elemzi azok társadalmi kárát. Azt állítja, hogy az állások több mint fele haszontalan. Mindez pszichológiailag pusztítóvá válik, ha olyan morállal párosul, amely a munkának önértéket tulajdonít. A szerző az egyetemes alapjövedelmet javasolja lehetséges megoldásként.
| Bullshit munkák | |
| Szerző | David Graeber |
| Eredeti cím | Bullshit Jobs |
| Nyelv | angol |
| Téma | Szervezeti kultúra, Kulturális antropológia |
| Műfaj | esszé |
| Kiadás | |
| Kiadó | Simon & Schuster |
| Kiadás dátuma | 2018. május 15. |
| Oldalak száma | 368 |
| ISBN | 978-1-5011-4331-1 |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az angol bullshit szó jelentése magyarul bikaszar, átvitt értelemben hamis beszéd, kamuzás, hanta, baromság; fals, nem igazi dolog.
_(cropped).jpg)
A Bullshit munkák című könyvben az önmagát anarchistának tartó David Graeber azt állítja, hogy az automatizálás munkatermelékenységi előnyei nem a 15 órás munkahéthez vezettek, amint azt John Maynard Keynes közgazdász 1930-ban jósolta, hanem ehelyett a munkamegosztás vadhajtásaként megjelentek az úgynevezett „bullshit munkák”: ez „a fizetett foglalkoztatás egyik formája, amely teljesen értelmetlen, annyira felesleges vagy káros, hogy még az elvégzője sem tudja igazolni a létezését, pedig a munkavállaló az alkalmazási feltételek részeként kötelességének érzi, hogy úgy tegyen, mintha ez nem így lenne.”[1]
A bullshit munkahelyek típusai
A szerző szerint az állások több mint fele értelmetlen, mind egyes munkák nagy része, mind pedig – amint leírja – öt teljesen értelmetlen munka típusa:
- lakájok, akik arra szolgálnak, hogy feletteseik vagy vendégeik fontosnak érezzék magukat, pl. recepciósok, adminisztratív asszisztensek, ajtónállók
- ostobák, akik munkáltatóik nevében másokat károsítanak vagy megtévesztenek, pl. lobbisták, vállalati jogászok, telemarketingesek, közönségkapcsolati szakemberek
- szigszalagozók, akik ideiglenesen megoldják a véglegesen megoldható problémákat, pl. silány kódot javító programozók, a légitársaság pultjának munkatársai, akik megnyugtatják azokat az utasokat, akiknek a táskája nem érkezik meg
- aktakukacok, akik azt a látszatot keltik, hogy valami hasznos dolog történik, ha nem, pl. felmérés adminisztrátorok, belső magazin újságírók, vállalati megfelelőségi tisztviselők
- hajcsárok, akik irányítják – vagy további munkát hoznak létre azok számára, akiknek nincs rá szükségük, pl. középvezető, vezetői szakemberek[2]
Okai és a megszüntetésükhöz vezető út
Graeber azzal érvel, hogy ezek a munkahelyek nagyrészt a magánszektorban vannak, annak ellenére hogy a piaci versenynek ki kellene gyomlálnia a hatékonytalanságot. A vállalatoknál azt a következtetést vonja le, hogy a szolgáltatói szektor munkahelyeinek növekedése kevésbé a gazdasági szükségleteknek köszönhető, mint a „vezetői feudalizmusnak”, amelyben a munkáltatóknak alárendelt emberekre van szükségük ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat, és megőrizzék versenyképességüket és hatalmukat. [1][2] A társadalomban a puritán-kapitalista munkamorálnak tulajdonítja, hogy a kapitalizmus munkáját vallási kötelességgé tette: a munkavállalók nem jutottak semmiféle előnyhöz a megnövekedett termelékenység által, mivel társadalmi normaként úgy vélik, hogy a munka meghatározza önértéküket, még akkor is, ha értelmetlennek találják ezt a munkát. Graeber ezt a ciklust „mély pszichológiai erőszaknak”[2] és „hegként érzi kollektív lelkünkön”.[3] Graeber azt javasolja, hogy az egyik kihívás, hogy szembenézzünk a baromságokkal kapcsolatos érzéseinkkel, a viselkedési szkript hiánya, ugyanúgy, ahogyan az emberek nem biztosak abban, hogyan érezhetik magukat, ha viszonzatlan szeretetnek vannak kitéve. Viszont ahelyett, hogy kijavítaná ezt a rendszert, írja Graeber, az egyének megtámadják azokat, akiknek munkája veleszületetten teljesül. [3]
Graeber úgy véli, hogy a munka, mint az erény forrása, egy nemrégiben felmerült ötlet, hogy a munkát a klasszikus időkben az arisztokrácia megvetette, de a korai modernkorban a radikális filozófusok, mint John Locke, erényessé fordították. A szenvedésen keresztüli erény puritán gondolata nemesnek igazolta a munkásosztály fáradságát. [2] Úgy folytatja Graeber az eszmét, hogy a bullshit munkák igazolják a korabeli életviteleket: hogy az unalmas munka fájdalmai megfelelő igazolást jelentenek a fogyasztói vágyak teljesítésének képességére, és hogy e vágyak teljesítése valóban az értelmetlen munkával járó szenvedés jutalma. Ennek megfelelően az idő múlásával a technológiai fejlődésből származó jólét újból az ipar és a fogyasztók növekedésébe fektetett vissza saját érdekében, nem pedig a munkából származó szabadidő megvásárlásáért.[1] baromsági munkák politikai célokat is szolgálnak, amelyekben a politikai pártokat jobban érdekli a munkahelyük, mint az, hogy a munkák megfelelnek-e. Emellett állítása szerint az elfoglalt munkával foglalkozó lakosságnak kevesebb ideje van a lázadásra.[3]
Potenciális megoldásként Graeber egyetemes alapjövedelmet javasol, amely mindenki számára fizetett, megélhető juttatás, képesítés nélkül, amely lehetővé tenné az emberek számára, hogy szabadidejükben dolgozzanak. [2] A szerző a tömörítés és a lazítás természetes emberi munkaciklusát tartja a legeredményesebb munkamódnak, mivel a gazdák, halászok, harcosok és regényírók a munka szigorúságában a termelékenység iránti igény, nem pedig a szokásos munkaidő alapján változnak, amelyek tetszőlegesnek tűnhetnek a termelékenység ciklusaihoz képest. Graeber állítása szerint a felesleges munkával nem töltött időt inkább kreatív tevékenységekre lehet fordítani.[1]
2013-ban Graeber a radikális Strike! magazinban egy esszét tett közzé „A bullshit munkák jelenségéről” címmel,[4] amely számos kortárs munka értelmetlenségét állította, különösen a pénzügyi, a jogi, az emberi erőforrások, a közönségkapcsolatok és a tanácsadás területén.[2] Népszerűsége, több mint egymillió kattintással,[3] lefagyasztotta a magazin honlapját. Az esszét ezt követően 12 nyelvre fordították le.
YouGov cég végzett egy ehhez kapcsolódó közvélemény-kutatást,[5] amelyben a megkérdezett britek 37%-a úgy gondolta, hogy munkájuk nem járul hozzá „értelmesen” a világhoz.
Ezt követően Graeber több száz ajánlást kért a baromságokról, és esetét könyvvé változtatta: ez lett a Bullshit Jobs: A Theory,[2][1] melyet a Simon & Schuster Kiadó jelentetett meg 2018 májusában.
2018 végére a könyvet lefordították francia,[6] német,[7][8][9] olasz,[10] spanyol,[11] lengyel és kínai nyelvre. 2020-ban jelent meg magyarul a Typotex Kiadónál.
A The Times egyik áttekintése dicséri a könyv tudományos szigorát és humorát, különösen néhány munkapéldában, de összességében úgy érezte, hogy Graeber érvelése „élvezetesen túlértékelt”.[2] A bíráló meggyőzőnek találta Graeber történelmi munkamorál-érvelését, ugyanakkor más szempontokkal is ellenérveket kínált fel: hogy az átlagos brit munkahét az elmúlt évszázadban csökkent, hogy Graeber érvelése az értelmetlen munka teljes arányáról túlzottan megbízható a YouGov-felmérésben, és hogy ugyanez a felmérés nem állítja, hogy „az emberek többsége utálja a munkáját”. A bíráló azt állítja, hogy bár a „vezetői feudalizmus” megmagyarázhatja a flukkik létét, Graeber más típusú baromságai a versenynek, a kormányzati szabályozásnak, a hosszú ellátási láncoknak és a nem hatékony vállalatok hervadásának köszönhetik létüket - ugyanazok az összetevők felelősek a fejlett luxusért: a kapitalizmus, mint például az okostelefonok és az egész éves termékek. [2]
- Bullshit munkák; ford. Boross Ottilia; Typotex, Bp., 2020
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Bullshit Jobs című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
