Better Call Saul
Televíziós drámasorozat / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Better Call Saul amerikai 2015 és 2022 között bemutatott televíziós drámasorozat, melyet Vince Gilligan és Peter Gould készítettek. A nagy sikerű Breaking Bad – Totál szívás című sorozat spin-offja, egyben előzménytörténete és bizonyos epizódokban folytatása. A történet 2002-ben kezdődik, hat évvel a Breaking Bad előtt, amikor a pénzgondokkal és megbízásokért küzdő ügyvéd és korábbi szélhámos, Jimmy McGill elkezdi praxisának felfuttatását, s amelynek végén az egocentrikus, az alvilággal kapcsolatban álló Saul Goodmanné válik. A másik főszereplő a szintén a Breaking Badben látható Mike Ehrmantraut, aki szintén lefelé csúszik a lejtőn: a korábbi rendőr fia halála után azt tűzi ki célul, hogy mindent megadjon menyének és unokájának, és emiatt egyre mélyebbre süllyed az alvilágban. Több karakter és helyszín is visszaköszön a Breaking Badből, és néhány múltbéli történés is magyarázatot nyer. A sorozat hat évad hosszúságú (ebből az utolsót két részre szedték), hazánkban magyar szinkronnal az AMC mutatja be, illetve feliratosan látható valamennyi évad a Netflixen is.[1] Első epizódját 2015. február 8-án vetítették le, az utolsót pedig 2022. augusztus 15-én.
Better Call Saul (Better Call Saul) | |
![]() | |
Műfaj |
|
Alkotó | Vince Gilligan Peter Gould |
Főszereplő | Bob Odenkirk Jonathan Banks Rhea Seehorn Patrick Fabian Michael Mando Michael McKean Tony Dalton Giancarlo Esposito |
Főcímzene | Better Call Saul Main Title Theme |
Zeneszerző | Dave Porter |
Ország | Amerikai Egyesült Államok |
Nyelv | angol |
Évadok | 6 |
Epizódok | 63 (epizódlista) |
Gyártás | |
Vezető producer |
|
Forgatási helyszín | Új-Mexikó |
Részenkénti játékidő | kb. 47 perc |
Gyártó | Sony Pictures Television |
Forgalmazó | |
Sugárzás | |
Eredeti adó | AMC |
Eredeti sugárzás | 2015. február 8. – 2022. augusztus 15. |
Első magyar adó | AMC Netflix |
Kronológia | |
Kapcsolódó műsor | Breaking Bad – Totál szívás |
További információk | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Better Call Saul témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A sorozat kezdetén Jimmy még komoly pénzügyi gondokkal küzd és jobbára kirendelt védői díjakból tartja fenn magát. Barátnője és korábbi kollégája, Kim Wexler a Hamlin, Hamlin & McGill Ügyvédi Irodánál dolgozik, melynek tagja Jimmy bátyja, a remek, de betegeskedő ügyvéd, valamint Howard Hamlin. Egyik nap felfogadja Jimmyt Ignacio "Nacho" Varga, egy fiatal, okos drogdíler srác, aki később kénytelen-kelletlen Gustavo Fring kéme lesz a Salamanca családnál. Mike, aki kezdetben a bíróság parkolóházában dolgozik mint kapuőr, fokozatosan egyre simlisebb ügyeket vállal el, így kerül kapcsolatba mind Nachóval, mind Gussal. A főszereplők közt pedig a Salamanca család ravasz és erőszakos tagja, Lalo teremt furcsa kapcsolatot.
Akárcsak elődje, a Better Call Saul is hamar a közönség és a kritikusok kedvence lett. Számos díjra jelölték, első epizódja pedig a maga idejében a valaha volt legnézettebb tévéműsor volt kábeles adón az Egyesült Államokban. 53 alkalommal jelölték Emmy-díjra, de egyszer sem nyert, ezzel a sorozat felállított egy rekordot [2]