From Wikipedia, the free encyclopedia
Beatrice d’Este (Ferrara, 1268 k. – Milánó, 1334. szeptember 15.) itáliai nemesasszony, Gallura úrnője első házassága és Milánó úrnője a második házassága révén.
| Beatrice d’Este | |
 | |
| Uralkodóház | Este-ház |
| Született | 1268 Ferrara |
| Elhunyt |
Milánó |
| Nyughelye | Milánó |
| Édesapja | Obizzo II d'Este, Marquis of Ferrara |
| Édesanyja | Giacoma Fieschi |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Beatrice d’Este témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
1268-ban Ferrarában született II. Obizzo d’Estének, Este, Ferrara, Modena és Reggio Emilia urának, valamint Jacopina Fieschinek leányaként.
Először Pisában Nino Viscontihoz, a szardíniai Gallura bírájához ment férjhez, akitől egy lánya született. Beatrice a „névtelen bíró” felesége, akiről lányával, Giovannával együtt emlékszik meg a Purgatórium VIII. énekében (Isteni színjáték). Valójában Nino megkéri Dantét, hogy menjen, és mondja meg a kislányának, hogy imádkozzon Istenhez, hogy enyhítse a tisztítótűzre hozott ítéletét. Megemlékemlékezik a feleségéről is, aki azt mondta, hogy hamarosan levetette özvegyi „fehér fátylát”, és újra férjhez ment egy másik Viscontihoz (a milánói ágból)); a kötéseket, amelyeket jobban megbánna, mert új férje miatt száműzetést kell szenvednie, és ha meghal, sírját nem a sokkal nemesebb gallurai kakas, hanem a „milánói vipera”, az erőszak és a csalás jelképe díszíti:
„ 73 mert elvetette a gyász fehér fátylát
(hejh, szegény újra fölvenné szivessen!)76 Kik példáját nézik, könnyen belátják
hogy mílyen múló az asszony szerelme,
ha szem s tapintás föl nem szítja vágyát.79 Pedig nem lesz oly díszesen temetve
a Milanót vezérlő viperával,
mint Gallura kakassával lehetne.”– Dante Alighieri, Purgatórium VIII, 73–81. sor Babits Mihály műfordítása
Férje 1296-ban bekövetkezett halála után Alberto Scotti, Piacenza ura fiának ígérték, de 1300. június 24-én a nagyobb haszon érdekében feleségül ment Modenában, I. Galeazzo Viscontihoz (1277–1328), Matteo Viscontinak, Milánó urának fiához, aki körülbelül tíz évvel fiatalabb volt nála.
1302-től 1311-ig száműzetésben élt férjével, apósával és az egész milánói Visconti-dinasztiával. Visszatérve a városba, 1313-ban VII. Henrik német-római császár fiát, Galeazzót Piacenza császári helytartójává nevezte ki, aki hamarosan az emiliai város urává vált.
1322 júniusában a hetvenéves és megfáradt I. Matteót Galeazzo váltotta fel Milánó élén, miközben ő visszavonult. Galeazzo feleségére, Beatricére és fiára, Azzonéra hagyta Piacenza kormányzását. Októberben azonban Azzonénak és édesanyjának el kellett menekülnie a lázadó városból, és Cremonában kellett menedéket keresnie. I. Matteo meghalt, és 1322. június 24-én a népgyűlés Galeazzót Milánó urává nyilvánította.
1327-ben IV. Lajos császár leváltotta Galeazzót, akit kiutasítottak Milánóból, és fiával, Azzonéval együtt bebörtönözték Monza várába. A család Luccában talált menedéket Castruccio Castracaninál. 1328. augusztus 6-án Beatrice ismét özvegy lett, míg fiát, Azzonét 1329. január 15-én kiáltották Milánó urává.
Beatrice 1334. szeptember 15-én halt meg Milánóban, és a város San Francesco Grande templomában temették el. Úgy tűnik, sírjára a gallurai kakast és a milánói kígyót is kifaragtatta, hogy tagadja Dante amúgy is népszerű dalát, aki a két emblémát egymás mellé állította.[2] A templomot 1806-ban lebontották.
A Nino Viscontival kötött házasságból egy lánya született:
A Galeazzo I Viscontival kötött házasságból két gyermek született:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
