1964-es amerikai elnökválasztás

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1964. november 3-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. Lyndon B. Johnson hivatalban lévő elnök, a Demokrata Párt jelöltje legyőzte Barry Goldwatert, a Republikánus Párt jelöltjét. Johnson 61,1%-ával a szavazatok legnagyobb részét szerezte meg az 1820-as választás óta.

45. elnökválasztás az Egyesült Államokban
1960 1964. november 3. 1968
Részvétel	61,9%
Párt	Demokrata Párt	Republikánus Párt
Elnökjelölt	Lyndon B. Johnson	Barry Goldwater
Állam	Texas	Arizona
Alelnökjelölt	Hubert Humphrey	William E. Miller
Elektorok	486	52
Szavazatok	43 127 041 61,1%	27 175 754 38,5%
Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint
A Wikimédia Commons tartalmaz 1964-es amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Johnson elődje, John F. Kennedy meggyilkolása után vette át az elnöki posztot 1963. november 22-én. Az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben könnyedén legyőzte a szegregációt támogató George Wallace alabamai kormányzót egy teljes ciklus betöltése érdekében. Az 1964-es Demokrata Nemzeti Konvención elnyerte saját kiszemeltje, Hubert Humphrey szenátor jelölését az alelnöki posztra. Eközben a Republikánus Nemzeti Konvención Barry Goldwater arizonai szenátor, pártja konzervatív frakciójának vezetője legyőzte New York liberális kormányzóját, Nelson Rockefellert és William Scranton pennsylvaniai kormányzót.

Johnson kiállt a polgárjogi törvény elfogadása mellett és egy sor szegénységellenes programot is támogatott, amelyek együttesen Nagyszerű Társadalom néven váltak ismertté. Goldwater támogatta az alacsony adót, valamint az 1957-ben és 1960-ban a polgárjogi szabályok elfogadására irányuló korábbi kísérleteket, de ellenezte az 1964. évi polgári jogokról szóló törvényt, mivel úgy vélte, hogy sérti az egyéni szabadságot és az államok jogait. A demokraták sikeresen ábrázolták Goldwatert veszélyes szélsőségesként, főleg a televíziós reklámokban. A republikánusok megosztottak voltak a mérsékelt és a konzervatív frakciók között, Rockefeller és más mérsékelt pártvezetők nem voltak hajlandóak kampányolni Goldwaterért. Johnson a kampány során végzett összes közvélemény-kutatásban nagy fölénnyel vezetett.

Johnson 44 államot és Columbia kerületet vitte magával, míg Goldwater megnyerte hazáját és végig söpört a délvidéki államokon, amelyek többségre az újjáépítés 1877-es befejezése óta nem szavazott republikánus elnökjelöltre. Ez az utolsó alkalom, hogy a Demokrata Párt megnyerte a fehér szavazást, egyben ez az első és egyetlen 1992-ig, amelyen a demokraták vitték Vermontot, és 1912 óta az első, amelyen a demokraták elnyerték Mainet.

Ez az utolsó választás, amelyen a demokrata jelölt elnyerte Idaho, Utah, Wyoming, Észak-Dakota, Dél-Dakota, Nebraska, Kansas és Oklahoma államokat és az egyetlen választás, amelyen a demokraták vitték Alaszkát. Ez a legutóbbi elnökválasztás, ahol egész Közép-Nyugat demokratákra szavazott. Iowa és Oregon 1988-ig nem demokratára szavazott, ugyanezt tette 1992-ig Kalifornia, Colorado, Illinois, Montana, Nevada, New Hampshire, New Jersey, Új-Mexikó és Vermont, 2008-ig pedig Indiana és Virginia. 

Johnson földcsuszamlásszerű győzelme egybeesett sok konzervatív republikánus kongresszusi képviselő vereségével. Az ezt követő időszakban olyan jelentős jogszabályokat fogadtak el, mint az 1965-ös társadalombiztosítási módosítások és a szavazati jogokról szóló törvény. Az 1964-es választás egy jelentős, hosszú távú átrendeződés kezdetét jelentette az amerikai politikában. Goldwater veresége jelentősen befolyásolta a konzervatív republikánusok mozgalmát, amely Ronald Reagan 1980-as elnökválasztási győzelmével érte el a csúcspontot.

John F. Kennedy elnök meggyilkolása

Kennedy elnök és felesége néhány perccel a merénylet előtt

Johnson 1961 és 1963 között John F. Kennedy alelnökeként tevékenykedett, majd Kennedy elnök 1963. november 22-i dallasi meggyilkolása után ő vette át az elnöki posztot. A támogatókat lesújtotta és elszomorította a karizmatikus elnök elvesztése, miközben az ellenzéki jelöltek kínos helyzetbe kerültek azzal, hogy egy meggyilkolt politikai szereplő politikája ellen indulnak. Az ezt követő gyászidőszakban a republikánus vezetők politikai moratóriumot sürgettek, hogy ne tűnjenek tiszteletlennek. Így a két nagy párt jelöltjei csak 1964 januárjában kezdtek el politizálni és kampányolni. Abban az időben a legtöbb politikai szakértő úgy látta Kennedy meggyilkolását, mint aki politikailag rendezetlenül hagyta el az országot.

Jelölések

Demokrata Párt

A Demokrata Párt jelöltjei, 1964
Lyndon B. Johnson	Hubert Humphrey
elnökjelölt	alelnökjelölt
Az Egyesült Államok elnöke (1963–1969)	Minnesota szenátora (1949–1964)

1964-es demokrata elnökjelölti előválasztás eredményei
Lyndon B. Johnson Az Egyesült Államok elnöke 1 106 999 (17,8%)	George Wallace Alabama kormányzója 672 984 (10,8%)

Johnson elnökön kívül az egyetlen jelölt, aki aktívan kampányolt, az George Wallace alabamai kormányzó volt, aki számos északi előválasztáson indult, bár jelöltsége inkább az államok jogainak filozófiáját népszerűsítette az északiak körében. Miközben némi támogatást várt a déli delegációktól, Wallace biztos volt benne, hogy nem száll harcba a demokrata jelöltségért.^[1] Johnson 1 106 999 szavazatot kapott az előválasztáson.

A Demokrata Nemzeti Konvención a Mississippi Szabadságdemokrata Párt (MFDP) követelte a mississippi küldöttek mandátumát, nem a párt szabályai alapján, hanem azért, mert Mississippi küldöttségét fehér elsődlegesek választották meg, mely során Délen kizárólag csak fehér szavazók vehettek részt, ez sok fiatal polgárjogi munkavállalót megsértett. A Demokrata Párt liberális vezetői támogatták a Mississippi küldöttség mandátumhoz való jutását. Johnson aggódott, hogy a mississippi demokraták amúgy is Goldwaterre szavaznak, ám ezzel elveszíti a délvidéki államokat. Végül Hubert Humphrey, Walter Reuther és a fekete polgárjogi vezetők, köztük Roy Wilkins, Martin Luther King és Bayard Rustin kompromisszumot kötöttek: az MFDP két helyet foglalhatott el, ám a Mississippi küldöttségnek ígéretet kellett tennie a pártjegy támogatására és egyetlen jövőbeli demokrata konvención sem lehet küldöttséget kiválasztani diszkriminatív szavazással. Az MFDP kezdetben elutasította az egyezséget, de végül elfoglalták helyüket. Mississippi és Alabama számos fehér küldöttje nem volt hajlandó aláírni semmilyen fogadalmat és elhagyta a konvenciót. Johnson elvesztette Louisianát, Alabamát, Mississippit, Georgiát és Dél-Karolinát, azaz a délvidéki államokat.

Johnson kapcsolata Kennedy elnök öccsével, Robert F. Kennedy főügyésszel is bajban volt. A két testvérrel való kapcsolata már szenátusi többségi vezetőként feszült volt. A Johnson-Kennedy ellenségeskedés már az 1960-as Demokrata Nemzeti Konvención is erősen mutatkozott, amikor Robert Kennedy megpróbálta megakadályozni, hogy Johnson a bátyja alelnökjelöltje legyen, ami mélyen elkeserítette mindkét férfit.

1964 elején, annak ellenére, hogy személyes ellenségeskedés állt az elnök és a főügyész között, Kennedy megpróbálta rákényszeríteni Johnsont, hogy fogadja el őt alelnökjelöltjeként. Johnson ezt a fenyegetést azzal hárította el, hogy bejelentette, egyik kormánytagját sem tekinti a demokrata jegy második helyének. Johnson attól is tartott, hogy Kennedy az 1964-es demokrata konvención elmondott beszédét arra használhatja fel, hogy a küldöttek között érzelmeket keltsen annak érdekében, hogy ő legyen Johnson futótársa. Ezt azzal akadályozta meg, hogy szándékosan a konvenció utolsó napjára ütemezte Kennedy beszédét, miután futótársát már kiválasztották. Nem sokkal az 1964-es demokrata konvenció után Kennedy úgy döntött, hogy elhagyja Johnson kormányát és indul a New York-i Szenátusban és megnyerte a novemberi szenátusi választást. Johnson Hubert Humphrey szenátort, egy liberális és polgárjogi aktivistát választotta alelnökjelöltjének.

Republikánus Párt

A Republikánus Párt jelöltjei, 1964
Barry Goldwater	William E. Miller
elnökjelölt	alelnökjelölt
Arizona szenátora (1953–1965)	Amerikai kongresszusi képviselő (1951–1965)

1964-es Republikánus Nemzeti Konvenció eredményei
Barry Goldwater Arizona szenátora 883	William Scranton Pennsylvania kormányzója 214	Nelson Rockefeller New York kormányzója 114	George W. Romney Michigan kormányzója 41
Margaret C. Smith Maine szenátora 27	Walter Judd Kongresszusi képviselő 22	Hiram Fong Hawaii szenátora 5	Henry C. Lodge dél-vietnámi nagykövet 2

A Republikánus Párt 1964-ben súlyosan megosztott volt konzervatív és mérsékelt-liberális frakciói között. Richard Nixon volt alelnök, akit Kennedy megvert a rendkívül szoros 1960-as elnökválasztáson, úgy döntött, hogy nem indul. A mérsékelt Nixon 1960-ban képes volt egyesíteni a frakciókat, távollétében egyértelmű volt, hogy a két frakció keményen harcol egymás ellen a jelölésért. Barry Goldwater szenátor volt a konzervatívok jelöltje. A republikánus konzervatívok történelmileg Közép-Nyugaton székeltek, de az 1950-es évektől kezdve délen és nyugaton is hatalomra jutottak. A konzervatívok előnyben részesítették az alacsony adókulcsú, kis szövetségi kormányt, amely támogatta az egyéni jogokat és az üzleti érdekeket és ellenezte a szociális jóléti programokat. Az internacionalista külpolitika mellett álltak ki és nehezteltek a mérsékelt szárny dominanciájára, amelynek szélhelye az Egyesült Államok északkeleti részén volt. 1940 óta a keleti mérsékeltek legyőzték a konzervatív elnökjelölteket a republikánus nemzeti konvenciókon. A konzervatívok úgy vélték, hogy a keleti republikánusok alig különböznek a liberális demokratáktól filozófiájukban és a kormányzáshoz való hozzáállásukban. Goldwater legfőbb ellenfele a republikánus jelölés elnyerésére Nelson Rockefeller, New York kormányzója, aki már régóta a liberális-mérsékelt frakció vezetője volt.

Kezdetben Rockefellert tartották az éllovasnak, megelőzve Goldwatert. 1963-ban, Rockefeller két évvel válása után feleségül vette Margaretta Murphyt, aki közel 18 évvel volt fiatalabb nála és éppen elvált férjétől és négy gyermekét átadta az ő felügyelete alá.^[2] Az a tény, hogy Murphy hirtelen elvált férjétől, mielőtt hozzáment Rockefellerhez, olyan pletykákhoz vezetett, miszerint Rockefellernek házasságon kívüli viszonya volt vele. Ez sok szociálkonzervatívot és női szavazót feldühített a Republikánus Párton belül, akik közül sokan Rockefellert „feleséglopónak” nevezték. Újra házasodása után Rockefeller esélyei az elnökjelöltség elnyerésére folyamatosan csökkent. Prescott Bush szenátor Rockefeller kritikusai közé tartozik a kérdésben: „Eljutottunk -e életünk azon pontjához nemzetként, ahol egy nagy állam kormányzója – aki talán az Egyesült Államok elnökjelöltségére törekszik – elhagyhat egy jó feleséget, felnőtt gyermekei anyját, elválik tőle, majd meggyőz egy négygyermekes fiatal anyát, hogy hagyja el férjét és négy gyermekét és menjen feleségül a kormányzóhoz?”

Az első előválasztáson, New Hampshire-ben Rockefellert és Goldwatert tartották a két legesélyesebb jelöltnek, ám meglepő módon a szavazók inkább az Egyesült Államok dél-vietnámi nagykövete, Henry Cabot Lodge, Nixon 1960-as alelnökjelöltje mellett tették le voksukat. Lodge beírta magát a lehetséges jelöltek közé, megnyerte a massachusettsi és a New Jersey-i előválasztást is, mielőtt visszavonta volna jelöltségét, mert végül úgy döntött, hogy nem akarja a republikánus jelölést elnyerni.

Annak ellenére, hogy vereséget szenvedett New Hampshire-ben, Goldwater tovább erősödött és kevés ellenzékkel szemben megnyerte az illinoisi, a texasi, az indianai és a nebraskai előválasztást, míg számos jelölőgyűlést megnyert és egyre több küldöttet gyűjtött össze. Eközben Rockefeller megnyerte a nyugat-virginiai és az oregoni előválasztást Goldwater ellen, William Scranton pedig saját államában, Pennsylvaniában. Rockefeller és Scranton is számos jelölőgyűlést nyertek meg, főleg északkeleten.

A végső összecsapás Goldwater és Rockefeller között a kaliforniai előválasztáson volt. A házasságával kapcsolatos korábbi vádak ellenére a legtöbb kaliforniai közvélemény-kutatásban Rockefeller állt az élen és úgy tűnt, hogy a győzelem felé tart, amikor új felesége három nappal az előválasztás előtt egy fiúnak adott életet. Fia születése miatt Rockefeller hirtelen elvesztette helyét a közvélemény-kutatásokban. A konzervatívok kibővült, elkötelezett erőfeszítéseivel és kiváló szerveződésével Goldwater 51-48%-os különbséggel megnyerte az előválasztást és ezzel kizárta Rockefellert, mint komoly versenyzőt, aki nem érte el a jelölést. Rockefeller vereségével a párt mérsékeltjei és liberálisai William Scrantonhoz, Pennsylvania kormányzójához fordultak abban a reményben, hogy megállítja Goldwatert. Azonban a Republikánus Nemzeti Konvenció kezdetén Goldwater jóval az élen állt, ami a Republikánus Párt konzervatívabb irányzatúvá válását jelentette.

A republikánus előválasztás eredményei:

• Barry Goldwater – 2 267 079 (38,33%)
• Nelson Rockefeller – 1 304 204 (22,05%)
• James A. Rhodes – 615 754 (10,41%)
• Henry Cabot Lodge – 386 661 (6,54%)
• John W. Byrnes – 299 612 (5,07%)
• William Scranton – 245 401 (4,15%)
• Margaret Chase Smith – 227 007 (3,84%)
• Richard Nixon – 197 212 (3,33%)
• Harold Stassen – 114 083 (1,93%)
• Egyéb – 58 933 (0,99%)
• George W. Romney – 1 955 (0,03%)

Az 1964-es Republikánus Nemzeti Konvenció – amelyet a kaliforniai Daly Cityben, a Cow Palace arénában tartottak – a feljegyzések szerint az egyik legkeserűbb volt, mivel a párt mérsékeltjei és konzervatívjai nyíltan kifejezték megvetésüket egymás iránt. Rockefeller beszédjében hangosan kifütyülte és élesen bírálta a párt konzervatívjait, ami ahhoz vezetett, hogy ők kiabáljanak és sikoltozzanak vele. A mérsékeltek egy csoportja megpróbált Scranton mögé csoportosulni, hogy megállítsák Goldwatert, ám Goldwater erői könnyedén elhárították a kihívást és rögtön, az első szavazáson őt jelölték.

Az alelnöki jelölésért a kevésbé ismert William E. Miller, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke, New York egyik képviselője jelentette be. Goldwater kijelentette, hogy azért választotta Millert, mert ő vezette azokat, akik szerint Johnson elnök őrült. Ez az egyetlen 1952 és 1972 között, hogy Nixon se elnökjelölt, sem alelnökjelölt nem volt.

Jelölési elfogadó beszédében Goldwater ezt jelentette ki: „Emlékeztetném önöket arra, hogy a szabadság védelmében a szélsőségesség nem bűn. És hadd emlékeztessem önöket arra is, hogy az igazságra való törekvés mérséklése nem erény.”^[3] Sok republikánus mérsékelt Goldwater beszédét szándékos sértésnek tekintették és ezek a mérsékeltek közül sokan disszidáltak a pártból és a demokratákhoz fordultak az őszi választásokon.

A választás

Kampány

Johnson és Goldwater

Bár Goldwater sikeresen összegyűjtötte a konzervatívokat, ám nem tudta szélesíteni támogatottságát a választásokon. Röviddel a republikánus konvenció előtt elidegenítette a mérsékelt és liberális republikánusokat az 1964-es polgárjogi törvény elítélésével,^[4] amelyet Johnson Kennedy halála után támogatott és törvénybe iktatott. Goldwater azt mondta, hogy a szegregációellenességet elsősorban az államok jogainak kérdésének tekinti, nem pedig nemzetpolitikának és alkotmányellenesnek minősítette az 1964-es törvényt. Goldwater szembeszállása a törvénnyel végül azt eredményezte, hogy az afroamerikaiak túlnyomórészt Johnsont támogassák.^[5] Az 1960-as évek elején élesen kritizálta az Eisenhower-kormányt is és a korábbi elnök soha nem bocsátotta meg neki és nem támogatta Goldwatert a választásokon.

Az 1961 decemberében egy sajtókonferencián mondott beszéde azt jelezte, hogy ellenzi a liberális gazdasági és szociálpolitikát. Goldwatert a demokraták televíziós reklámokban azzal is vádolták, hogy önkéntessé akarja tenni a társadalombiztosítást^[6] és el akarja adni a Tennessee Valley Hatóság (TVA) vállalatot. Goldwater egyszer azzal viccelődött, miszerint az amerikai hadseregnek atombombát kellene ledobnia a Kremlbe, a Szovjetunióba.

Goldwatert sértette az is, hogy sok prominens mérsékelt republikánus vonakodott támogatni őt. Nelson Rockefeller New York-i és George Romney michigani kormányzók nem voltak hajlandóak kampányolni Goldwaterért és nem álltak ki mellette. Emellett Richard Nixon korábbi alelnök és William Scranton pennsylvaniai kormányzó hűségesen támogatta a republikánus jegyet és kampányoltak Goldwaterért, bár Nixon nem teljesen értett egyet Goldwater politikai álláspontjával. A republikánusokat támogató The New York Herald-Tribune című újság Johnsont támogatta a választásokon. Egyes mérsékeltek még a „Republikánusok Johnsonért” szervezetet is létrehoztak, bár a legtöbb prominens republikánus politikus elkerülte, hogy társuljon vele.

Röviddel a republikánus konvenció előtt a CBS riportere, Daniel Schorr azt írta, úgy tűnik, hogy Goldwater szenátor Bajorországban kezdi meg kampányát, Németország jobboldalának központjában. Megjegyezte, hogy egy Goldwater-interjú a német Der Spiegel magazinnal „a jobboldali elemekre való felhívás” volt. Az utazásnak azonban nem volt hátsó szándéka, csak egy nyaralás volt.^[7]

A Fact magazin közzétett egy cikket, amely pszichiátereket kérdezett meg országszerte Goldwater épelméjűségéről. Mintegy 1189 pszichiáter értett egyet abban, hogy Goldwater alkalmatlan az elnöki posztra. A cikk nagy nyilvánosságot kapott és az Amerikai Pszichiátriai Társaság etikai irányelveinek megváltoztatását eredményezte. Egy rágalmazási perben a szövetségi bíróság Goldwatert 75 ezer dollár kártérítésre ítélte.^{[8][9][10][11][12]}

Eisenhower erős támogatása hasznos lehetett volna Goldwater kampányában, ám ehelyett a hiánya egyértelműen észrevehető volt. Amikor 1964 júliusában megkérdezték a volt elnök öccse, Milton S. Eisenhower elnöki képességeiről, Goldwater ezt válaszolta: „Egy Eisenhower egy generációban elég.” Eisenhower azonban nem utasította el nyíltan Goldwatert és egy televíziós reklámot készített Goldwater kampányához.^[13] Aki erőteljesen támogatta Goldwatert, az a prominens hollywoodi híresség, Ronald Reagan volt. Reagan jól fogadott és nagyon népszerűvé vált televíziós beszédet tartott Goldwater támogatására. Sok történész úgy véli, hogy ez a beszéd Reagan színészből politikai vezetővé válásának kezdetét jelezte. 1966-ban Reagant Kalifornia kormányzójává választották.

Hirdetések és szlogenek

Johnson mérsékeltnek minősítette magát és sikerült Goldwatert szélsőségesnek beállítania. Goldwaternek szokásában állt olyan kijelentéseket tenni a háborúról, a nukleáris fegyverekről és a közgazdaságtanról, amelyek ellene fordíthatók. A leghíresebb, Johnson kampánya által szeptember 7-én sugárzott „Daisy Girl” televíziós reklám, amelyen egy kislány egy százszorszépről szirmokat szedett le és számolta, ami egy visszaszámlálás és egy atomrobbanás elindítását eredményezte.^[14] A hirdetések azt mutatták, hogy Goldwater a nukleáris fegyverek Vietnámban való használatát szorgalmazza. Egy másik, Johnsont támogató „Egy republikánus vallomásai” hirdetésben egy férfi azt mondja a nézőknek, hogy korábban Eisenhowerre és Nixonra szavazott, de most aggódik a furcsa ötletű férfiak, a furcsa csoportok a Ku Klux Klan feje miatt, akik Goldwatert támogatták és arra a következtetésre jutott, hogy „vagy nincs republikánus vagy nem vagyok én”.^[15] A szavazók egyre inkább jobboldali jelöltnek tekintették Goldwatert. „A szívedben tudod, hogy igaza van” szlogenjét a Johnson kampány sikeresen parodizálta, „A beleidben tudod, hogy őrült” vagy akár „A szívedben tudod, hogy ő túl szélsőjobboldali”.^[16] A demokraták szlogenje a következő volt: „Szavazz Johnson elnökre november 3-án. Túl nagy a tét ahhoz, hogy otthon maradhass.”

A választási kampányt egy hétre megzavarta a republikánus Herbert Hoover volt elnök 1964. október 20-án bekövetkezett halála, mert tiszteletlennek tartották, hogy a gyász idején kampányoljanak. Hoover természetes halállal halt meg 90 éves korában, 1929 és 1933 között volt az Egyesült Államok elnöke. Mindkét jelölt, Johnson és Goldwater is részt vett a temetésen.

Johnson az összes közvélemény-kutatásban hatalmas előnnyel vezetett az egész kampány során.

Eredmények

Johnson szavaz az elnökválasztás napján

Az elnökválasztást 1964. november 3-án tartották. Johnson hatalmas vereséget mért Goldwaterre, megnyerve a szavazatok több mint 61%-át. Goldwater csak szülőhazáját, Arizonát és öt délvidéki államot – Louisiana, Mississippi, Georgia, Alabama és Dél-Karolina – nyert meg, amelyeket a demokrata polgárjogi politika egyre inkább elidegenített.

Az öt déli állam, amely Goldwaterre szavazott, drámaian átlendült, hogy támogassa őt. Például Mississippiben. ahol a demokrata Franklin D. Roosevelt 1936-ban a szavazatok 97%-át szerezte meg, Goldwater a szavazatok 87%-át vitte. Mississippi, Alabama és Dél-Karolina az újjáépítés óta egyetlen elnökválasztáson sem szavazott republikánusra, míg Georgia az újjáépítés során sem szavazott republikánusra. Ezzel Goldwater lett az első republikánus, aki megszerezte Georgia szavazatát.

Az 1964-es választásokon a demokraták szilárd délje republikánussá vált. Ezzel szemben Johnson volt az első demokrata, aki valaha elnyerte Vermont szavazatait és Woodrow Wilson után a második demokrata, aki Mainet is magával vitte. Maine és Vermont volt az egyetlen két állam, amelyet Roosevelt négy sikeres elnökválasztási győzelme során nem nyert el.

A 3126 megyéből Johnson 2275-öt (72,77%) vitt magával, míg Goldwater 826-ot (26,42%). Ez az első választás, amelyen részt vett Kolumbia Kerület a 23. alkotmánymódosítás értelmében.

Választási eredmények

Elnökjelölt	Párt	Állam	Szavazatok		Elektor szavazat	Futótárs
			Szavazat szám	Százalék		Alelnökjelölt	Állam
Lyndon Baines Johnson	Demokrata Párt	Texas	43 127 041	61,05%	486	Hubert Horatio Humphrey	Minnesota
Barry Morris Goldwater	Republikánus Párt	Arizona	27 175 754	38,47%	52	William Edward Miller	New York
Eric Hass	Szocialista Munkáspárt	New York	45 189	0,06%	0	Henning A. Blomen	Massachusetts
Clifton DeBerry	Szocialista Munkások	Illinois	32 706	0,05%	0	Edward Walter Shaw	Michigan
Earle Harold Munn	Tilalom Párt	Michigan	23 267	0,03%	0	Mark R. Shaw	Massachusetts
John Kasper	Államok Jogai Párt	New York	6 953	0,01%	0	Jesse Benjamin Stoner	Georgia
Joseph B. Lightburn	Alkotmánypárt	Nyugat-Virginia	5 061	0,01%	0	Theodore Billings	Colorado
Egyéb			12 581	0,02%	0
Teljes			70 639 284	100%	538
Ennyi szükséges a győzelemhez					270

Eredmények térképen

• 
  A választás eredményei államonként
• 
  A választás eredményei megyénként
• 
  A demokraták eredményei megyénként
• 
  A republikánusok eredményei megyénként

Eredmények államonként

Johnson/Humphrey

Goldwater/Miller

		Zászló	Lyndon B. Johnson Demokrata			Barry Goldwater Republikánus			Teljes
Állam	elektorok		#	%	elektorok	#	%	elektorok	#
Alabama	10		-	-	-	479 085	69,45	10	689 817
Alaszka	3		44 329	65,91	3	22 930	34,09	-	67 259
Arizona	5		237 753	49,45	-	242 535	50,45	5	480 770
Arkansas	6		314 197	56,06	6	243 264	43,41	-	560 426
Colorado	6		476 024	61,27	6	296 767	38,19	-	776 986
Connecticut	8		826 269	67,81	8	390 996	32,09	-	1 218 578
Delaware	3		122 704	60,95	3	78 078	38,78	-	201 320
Dél-Dakota	4		163 010	55,61	4	130 108	44,39	-	293 118
Dél-Karolina	8		215 700	41,10	-	309 048	58,89	8	524 756
Észak-Dakota	4		149 784	57,97	4	108 207	41,88	-	258 389
Észak-Karolina	13		800 139	56,15	13	624 844	43,85	-	1 424 983
Florida	14		948 540	51,15	14	905 941	48,85	-	1 854 481
Georgia	12		522 557	45,87	-	616 584	54,12	12	1 139 336
Hawaii	4		163 249	78,76	4	44 022	21,24	-	207 271
Idaho	4		148 920	50,92	4	143 557	49,08	-	292 477
Illinois	26		2 796 833	59,47	26	1 905 946	40,53	-	4 702 841
Indiana	13		1 170 848	55,98	13	911 118	43,56	-	2 091 606
Iowa	9		733 030	61,88	9	449 148	37,92	-	1 184 539
Kalifornia	40		4 171 877	59,11	40	2 879 108	40,79	-	7 057 586
Kansas	7		464 028	54,09	7	386 579	45,06	-	857 901
Kentucky	9		669 659	64,01	9	372 977	35,65	-	1 046 105
Kolumbia Kerület	3		169 796	85,50	3	28 801	14,50	-	198 597
Louisiana	10		387 068	43,19	-	509 225	56,81	10	896 293
Maine	4		262 264	68,84	4	118 701	31,16	-	380 965
Maryland	10		730 912	65,47	10	385 495	34,53	-	1 116 457
Massachusetts	14		1 786 422	76,19	14	549 727	23,44	-	2 344 798
Michigan	21		2 136 615	66,70	21	1 060 152	33,10	-	3 203 102
Minnesota	10		991 117	63,76	10	559 624	36,00	-	1 554 462
Mississippi	7		52 618	12,86	-	356 528	87,14	7	409 146
Missouri	12		1 164 344	64,05	12	653 535	35,95	-	1 817 879
Montana	4		164 246	58,95	4	113 032	40,57	-	278 628
Nebraska	5		307 307	52,61	5	276 847	47,39	-	584 154
Nevada	3		79 339	58,58	3	56 094	41,42	-	135 433
New Hampshire	4		184 064	63,89	4	104 029	36,11	-	286 094
New Jersey	17		1 867 671	65,61	17	963 843	33,86	-	2 846 770
New York	43		4 913 156	68,56	43	2 243 559	31,31	-	7 166 015
Nyugat-Virginia	7		538 087	67,94	7	253 953	32,06	-	792 040
Ohio	26		2 498 331	62,94	26	1 470 865	37,06	-	3 969 196
Oklahoma	8		519 834	55,75	8	412 665	44,25	-	932 499
Oregon	6		501 017	63,72	6	282 779	35,96	-	786 305
Pennsylvania	29		3 130 954	64,92	29	1 673 657	34,70	-	4 822 690
Rhode Island	4		315 463	80,87	4	74 615	19,13	-	390 091
Tennessee	11		634 947	55,50	11	508 965	44,49	-	1 143 946
Texas	25		1 663 185	63,32	25	958 566	36,49	-	2 626 811
Utah	4		219 628	54,86	4	180 682	45,14	-	400 310
Új-Mexikó	4		194 017	59,22	4	131 838	40,24	-	327 615
Vermont	3		108 127	66,30	3	54 942	33,69	-	163 089
Virginia	12		558 038	53,54	12	481 334	46,18	-	1 042 267
Washington	9		779 881	61,97	9	470 366	37,37	-	1 258 556
Wisconsin	12		1 050 424	62,09	12	638 495	37,74	-	1 691 815
Wyoming	3		80 718	56,56	3	61 998	43,44	-	142 716

Szoros eredmények

A különbség 5% alatt volt:

1. Arizona, 1,00% (4 782 szavazat)
2. Idaho, 1,83% (5 363 szavazat)
3. Florida, 2,30% (42 599 szavazat)

A különbség 5% és 10% között volt:

1. Nebraska, 5,22% (30 460 szavazat)
2. Virginia, 7,36% (76 704 szavazat)
3. Georgia, 8,25% (94 027 szavazat)
4. Kansas, 9,03% (77 449 szavazat)
5. Utah, 9,73% (38 946 szavazat)

Statisztika

A demokraták legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Duval megye (Texas) 92,55%
2. Knott megye (Kentucky) 90,61%
3. Webb megye (Texas) 90,08%
4. Jim Hogg megye (Texas) 89,87%
5. Menominee megye (Wisconsin) 89,12%

A republikánusok legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Holmes megye (Mississippi) 96,59%
2. Noxubee megye (Mississippi) 96,59%
3. Amite megye (Mississippi) 96,38%
4. Leake megye (Mississippi) 96,23%
5. Franklin megye (Mississippi) 96,05%

Következmények

Bár Goldwater döntő vereséget szenvedett, egyes politikai szakértők és történészek úgy vélik, hogy ő fektette le a konzervatív forradalom alapjait. „Ez volt legalább az egyetlen, amikor a történelmet a vesztesek írták” – írta Richard Perlstein, az amerikai konzervatív mozgalom történésze Goldwater vereségéről. Ronald Reagan beszéde Goldwater nevében és a Republikánus Párt konzervatív frakciójának hatalomátvétele mind hozzájárult a nyolcvanasévek „Reagan Forradalmának” megvalósításához.

Johnson az 1964-es választásokon aratott győzelmével elindította Nagyszerű Társadalom programját, aláírta az 1965-ös szavazati jogokról szóló törvényt, elindította a szegénység elleni küzdelmet és támogatta a feketék polgári jogait. Tovább kívánta fokozni és folytatni a vietnámi háborút, amely rontotta népszerűségét. 1968-ra Johnson népszerűsége jelentősen csökkent és a demokraták annyira megosztottak voltak jelölése kapcsán, hogy visszalépett a jelöléstől.

A választás elősegítette a fekete szavazók eltolódását a Republikánus Párttól, amelyet a New Deal indított el először. Az 1964-es választás óta a demokrata elnökjelöltek szinte folyamatosan megnyerték a fekete szavazatok legalább 80-90%-át minden elnökválasztáson.

Jegyzetek

1. WALLACE CONSIDERS PRIMARIES IN NORTH (angol nyelven). timesmachine.nytimes.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
2. David Frum: How we got here : the 70's, the decade that brought you modern life (for better or worse). Internet Archive. 2000. ISBN 978-0-465-04195-4 Hozzáférés: 2021. augusztus 16.
3. „News Analysis; The Extremism Issue; Aides Say Goldwater Sought to Extol Patriotism and Defend His Party Stand”, The New York Times, 1964. július 23. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
4. Civil Rights Act of 1964 - CRA - Title VII - Equal Employment Opportunities - 42 US Code Chapter 21 | find US law. web.archive.org, 2010. január 25. [2010. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
5. - The Washington Post (angol nyelven). Washington Post. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
6. The Living Room Candidate - Commercials - 1964 - Social Security. www.livingroomcandidate.org. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
7. Rick Perlstein: Before the Storm: Barry Goldwater and the Unmaking of the American Consensus. 2009–03–17. ISBN 978-0-7867-4415-2 Hozzáférés: 2021. augusztus 16.
8. Gillespie, Review by Nick. „The Hard Right”, The New York Times, 2006. július 30. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
9. Satel, Sally. „ESSAY; The Perils of Putting National Leaders on the Couch”, The New York Times, 2004. június 29. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
10. „' 64 Poll of Psychiatrists On Goldwater Defended”, The New York Times, 1965. szeptember 5. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
11. Burks, Edward C.. „EXPERT CONDEMNS GOLDWATER POLL; Tells Libel Trial Magazine Survey Was 'Loaded'”, The New York Times, 1968. május 16. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
12. Burks, Edward C.. „Goldwater Awarded $75,000 in Damages In His Suit for Libel; Goldwater Wins $75,000 in Libel Action”, The New York Times, 1968. május 25. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (amerikai angol nyelvű)
13. The Living Room Candidate - Commercials - 1964 - Ike at Gettysburg. www.livingroomcandidate.org. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
14. The Living Room Candidate - Commercials - 1964 - Peace Little Girl (Daisy). www.livingroomcandidate.org. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
15. The Living Room Candidate - Commercials - 1964 - Confessions of a Republican. www.livingroomcandidate.org. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
16. Lyndon B. Johnson - Election and the Vietnam War (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)

Források

• Davies, Gareth, and Julian E. Zelizer, eds. America at the Ballot Box: Elections and Political History (2015) pp. 184–195, role of liberalism.
• szerk.: George H. Gallup: The Gallup Poll: Public Opinion, 1935–1971. Random House (1972)
• The Rise and Fall of the New Deal Order, 1930–1980 (1990)
• szerk.: Arthur Meier Schlesinger Jr.: History of American Presidential Elections, 1789–2000 (2001)
• Barone, Michael. The Almanac of American Politics 1966: The Senators, the Representatives and the Governors: Their Records and Election Results, Their States and Districts (1967)
• Brennan, Mary C.. Turning Right in the Sixties: The Conservative Capture of the G.O.P.. University of North Carolina Press (1995)
• Burdick, Eugene. The 480 (1964) – a political fiction novel around the Republican campaign.
• Dallek, Robert. Lyndon B. Johnson: Portrait of a President (2004)
• Donaldson, Gary. Liberalism's Last Hurrah: The Presidential Campaign of 1964. M. E. Sharpe (2003). ISBN 0-7656-1119-8
• Evans, Rowland, and Novak, Robert (1966). Lyndon B. Johnson: The Exercise of Power^{[halott link]}.
• Farrington, Joshua D. (2020). "Evicted from the Party: Black Republicans and the 1964 Election". Journal of Arizona History 61.1: 127–148.
• Goldberg, Robert Alan. Barry Goldwater (1995)
• Hamby, Alonzo. Liberalism and Its Challengers: From F.D.R. to Bush (1992)
• Hodgson, Godfrey. The World Turned Right Side Up: A History of the Conservative Ascendancy in America. Houghton Mifflin Company (1996)
• Jensen, Richard. Grass Roots Politics: Parties, Issues, and Voters, 1854–1983 (1983)
• Jurdem, Laurence R. "'The Media Were Not Completely Fair to You': Foreign Policy, the Press and the 1964 Goldwater Campaign". Journal of Arizona History 61.1 (2020): 161–180.
• Kolkey, Jonathan Martin. The New Right, 1960–1968: With Epilogue, 1969–1980 (1983)
• Ladd, Everett Carll Jr.. Transformations of the American Party System: Political Coalitions from the New Deal to the 1970s, 2nd (1978)
• Lesher, Stephan. George Wallace (1995)
• Mann, Robert (2011). Daisy Petals and Mushroom Clouds: LBJ, Barry Goldwater and the Ad That Changed American Politics. Louisiana State University Press.
• Matthews, Jeffrey J. (1997). „To Defeat a Maverick: The Goldwater Candidacy Revisited, 1963–1964”. Presidential Studies Quarterly 27 (4), 662. o.
• McGirr, Lisa. Suburban Warriors: The Origins of the New American Right (2002)
• Middendorf, J. William (2006). A Glorious Disaster: Barry Goldwater’s Presidential Campaign and the Origins of the Conservative Movement. Basic Books.
• Perlstein, Rick. Before the Storm: Barry Goldwater and the Unmaking of the American Consensus (2002)
• Rae, Nicol C.. Southern Democrats. Oxford University Press (1994)
• Sundquist, James L.. Dynamics of the Party System: Alignment and Realignment of Political Parties in the United States (1983)
• White, Theodore. The Making of the President: 1964 (1965)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1964 United States presidential election című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső linkek

• Campaign commercials from the 1964 election
• CONELRAD's definitive history of the Daisy ad Archiválva 2008. június 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
• 1964 election results: State-by-state Popular vote Archiválva 2008. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
• 1964 popular vote by states (with bar graphs)
• 1964 popular vote by counties
• "How close was the 1964 election?", Michael Sheppard, Massachusetts Institute of Technology
• electoral history
• Election of 1964 in Counting the Votes Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben.

• USA-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap