Győr
magyarországi megyei jogú város, Győr-Moson-Sopron vármegye székhelyeGyőr megyei jogú város Magyarországon. A Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron vármegye és a Győri járás székhelye, 1009 óta a Győri egyházmegye központja. A Dunántúl második és Magyarország hatodik legnépesebb települése, gazdasági, kulturális, egyetemi és sportközpont, az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. A Bécs–Pozsony–Budapest innovatív tengelyen fekszik, kiváló közlekedési adottságokkal. Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városaként a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül 1989-ben elnyerte a műemlékvédelem Europa Nostra-díját. Győr „a folyók városa” is, mivel a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál épült. Ez a folyómenti fekvés nagyban elősegítette a település létrejöttét és fejlődését.