From Wikipedia, the free encyclopedia
A Város a levegőben regényt Jules Verne 1896. január 29. és április 30. között írta. Először folytatásokban a Magasin d'éducation et de récréation folyóirat közölte 1901. január 1. és június 15 között, majd La Grande Forêt (A nagy erdő) címmel Pierre-Jules Hetzel adta ki könyv formájában 1901. július 11-én Párizsban.
| Város a levegőben | |
 | |
| Szerző | Jules Verne |
| Eredeti cím | Le Village aérien |
| Ország |  Franciaország |
| Nyelv | francia |
| Műfaj |
|
| Sorozat | Különleges utazások |
| Előző | Új hazában |
| Következő | Cetvadászok |
| Kiadás | |
| Kiadás dátuma | 1901 |
| Magyar kiadó | Tolnai Rt., Budapest |
| Magyar kiadás dátuma | 189? |
| Illusztrátor | George Roux |
| Média típusa | könyv |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Város a levegőben témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A regény Verne írói válasza, megoldása a Charles Darwin elmélete kapcsán fellángolt és a könyv megjelenésekor tudományosan még el nem dőlt vitára: az ember a majomtól származik-e. Keresték a bizonyítékor, a hiányzó láncszemet a majom-ember kapcsolathoz. Verne fordításban olvasta Darwin A fajok eredete (1859) könyvét.
A mai Kongók területén játszódó történetben egy elefántcsontvadász és két vele tartó utazó történetét ismerhetjük meg, akit egy helybeli kalauzol. Az egyik utazó a felett kesereg, hogy semmi rendkívüli kaland nem esett meg velük. Ezt követően Verne egyik kalandból a másikba kényszeríti, sodorja a szereplőket, amíg el nem jutnak a levegőbe épült városba, ahonnan nincs kiút.
 |
Alább a cselekmény részletei következnek! |
A portugál kereskedő, Urdax, expedíciót vezet a mai Kongó területén, a célja elefánt-agyarak begyűjtése. Az úton kisérője két barát, a francia Max Huber és az amerikai John Cort. Vezetőjük Khamis, egy bennszülött. Útközben megmentettek egy gyereket is egy emberevő törzs vacsorájáról, így a tizenéves Llanga is a csapat tagja. A karavánt ötven néger szolga segíti.
Huber folyamatosan panaszkodik, lassan visszatérnek az indulási helyükre, és még semmi rendkívüli kalandjuk sem volt. Egyik este letáborozás után a közeli, sűrű, áthatolhatatlan erdőben fáklyák mozgását veszik észre. Megijednek, hogy egy nagyobb, emberevő törzs mozog arra, félnek, hogy rájuk találnak. Elindulnak kikémlelni a vélt ellent, ám a veszély máshonnan érkezik. Száguldó elefánt-csorda, több száz állat vágtat el az erdő mellett, pont feléjük tartva. Menekülnek fel a fára, de a dühödt elefántok gyökerestül tépik ki azt. Sikerül bemenekülniük az erdőbe, ahová az elefántok már nem tudnak utánuk menni. A begyűjtött elefánt-agyarakat féltő Urdax az elefántok patái alá kerül, halálra tapossák. Megsemmisül a szekerük is, amin utaztak, a szolgák szétfutottak, csak az maradt meg, ami náluk vagy rajtuk volt, így néhány fegyver is kevés számú lőszerrel.
Az eredeti tervük az volt, hogy a szekérrel járhatatlan erdőt megkerülik, gyalog azonban a rövidebb utat választják, elindulnak befele az erdőbe mind a négyen: Huber, Cort, Khamis és Llanga. Napokon át haladnak, hol könnyebben, hol a növényzetet leküzdve. Amikor egy széles csapást találnak, belefutnak két mérges orrszarvúba, akik rájuk támadnak. Az egyik olyan dühödten rohan rájuk, hogy nem tud időben megállni, beledöf az élő fába és nem tudja kihúzni onnan az agyarát, a vándorok így menekülnek meg.
Reményeik valóra válnak, az Ubangi őserdőben folyóra akadnak, amin lecsorogva célba és haza érnének. Már készek tutajt ácsolni, amikor Huber rálel egy korhadó csónakra, majd hamarosan egy fura kunyhót találnak, amelynek az egyik fala rács. A kunyhó elhagyatott, csak a fémedények maradtak meg, épen. Találnak egy elrejtett jegyzőkönyvet, amelyből kiderül, hogy ki járt ott előttük.
Doktor Johansen táborának romjai felett állnak, Johansen azért költözött a dzsungel közepébe, hogy ott összebarátkozzon a csimpánzokkal és gorillákkal, és megtanulja beszédüket. Pár bejegyzés után megszakad a napló, az utolsó bejegyzés is már három éves.
A folyón, amelyet tisztelgésképp Johasenről neveznek el, megindulnak otthonuk felé. A folyó partján majmok gyülekeznek, akik tárgyakat hajigálnak a csónak felé. Sőt, a behajló ágakról megpróbálnak a csónakba ugrani, a kis csapat szinte a összes lőszerét elhasználja, hogy elriassza őket. A vízből is támadás éri őket egy vízilónak köszönhetően. Llanga kiment egy gyereknek látszó élőlényt a folyóból, aki inkább majomnak tűnik, az utazók hosszan vitatkoznak, hogy a lény majom vagy ember. Llanga embernek tartja, a két európai ingadozik, Khamis magára nézve találja sértőnek a feltételezést, hogy ember lenne.
A csónakot elkapja a folyó egyik későn észrevett vízesése, odavész minden.
Khamis, Huber és Cort egy tisztáson tér magához, találgatják, hogy kerülhettek oda. Nincs semmijük, de valaki egy adag húst hagyott hátra számukra. A sűrűből egyetlen ösvény vezet kifele, azon indulnak el. Egy bolyongó fáklyafényt pillantanak meg, amely előttük halad, az utat mutatva. Amikor a három férfi megáll pihenni, a fény is. Így vezetik őket napokon át, reggelente mindig találnak élelmet a közeli ágakra aggatva. Egyik nap vezető nélkül maradnak, önállóan indulnak el, és rátalálnak a rájuk váró lényre, akit Llanga mentett ki a folyóból, akiről úgy vélték, a vízesésnél életét vesztette.
A lényhez számos társa csatlakozik, akik arra kényszerítik a három férfit, hogy velük tartsanak. Két fa köré épült lépcsőn felkapaszkodnak a magasba és meglátják a fák tetejére épült várost, a várost a levegőben. A fák koronaszintjén kialakított, jól aládúcolt felületre fél méter vastag földréteget terítettek. Ezen áll számos kalyiba. A lények két lábon járnak, beszélnek. Ahogy felérnek, Llanga szalad eléjük – ő is túlélte a vízesésnél történt balesetet. Az általa megmentett kis lény neve Li-Mai, aki a Vagdi törzs tagja.
Várakozásunkkal ellentétben nem kapunk részletes leírást a faluról, sem annak létrejöttéről. Miközben a három férfi csodálkozik, értetlenkedik és sikertelenül próbál kapcsolatokat építeni a falu lakóival, annyit tudnak csak meg, hogy a falu királya Mszelo-Tala-Tala, a Tükörszemű Atya. Minden erőfeszítést megtesznek az utazók, hogy találkozzanak vele, de ez épp úgy nem sikerül, ahogy ne engedik, hogy leereszkedjenek a földfelszínre.
Bő hónap múlva ünnepséget tart a falu, a királyi palota előtt gyűlnek össze, táncolnak fülsértő zenéjükre. Időről időre egy kintornán A bűvös vadász egyik keringőjét játsszák le, a három utazó döbbenetére. Órákon át tart az ünnepség, a három férfi már rém türelmetlen, amikor végre megjelenik a király is. Akit egy díványon hordoznak körbe. A hatvanéves, elhízott férfiban Cort Johansenre ismer, aki viszont nem adja jelét, hogy feltűnt volna neki a két európai férfi.
Az ünnep utáni éjszaka bódulatát kihasználva a három férfi behatol a palotába, amely valójában csak két szobából áll. Rátalálnak Johansenre, rádöbbennek, hogy a férfi megőrült, nincs kapcsolata a világgal. Azzal a lendülettel, ahogy kirontanak a palotából a lefele vezető lépcsőhöz mennek, ahol a szintén ünnepségtől kábult őrök megpróbálják feltartóztatni őket, de a visszakapott puskáikat használva átvágják magukat.
Az Ubangi partján elkötik a törzs egyik csónakját, és a folyón át, amely a Kongóba torkollik, visszatérnek Libreville-be.
 |
Itt a vége a cselekmény részletezésének! |
„A Falu a levegőben (Le Village aérien, 1901) egy egzaltált német doktor kísérlete a kongói állatemberek megfigyelésére és kiművelésére. A kísérlet nem sikerül, mert a doktor maga hasonul át alattvalói képére. Dr. Johansen, a «Tükör apó» csak annyiban rokona a Bégum német professzorának, hogy ő is különleges elhivatottságot érez; de gyöngébb, ártalmatlanabb és iróniát érdemel csak, nem gyűlöletet. A már-már elfáradó öreg író el tudja képzelni, hogy van valami jó is az eszelős doktor nirvánájában: «Ami pedig a német doktort illeti, az ott maradt eszétől megfosztva, s föltéve, hogy egyszer mégis visszanyerné öntudatát, ki tudja, vájjon nem sajnálkozással gondolna-e vissza arra az időre, mikor Tükör apó Mselo-Tala-Tala néven fáradság nélkül uralkodott, s vajon nem fog-e eszébe jutni, hogy azokat a félértékű embereket Németország alattvalóivá tegye?»[3]A regény rejtelmes hangulata, kesernyés humora itt-ott Conan Doyle, Rider Haggard vagy Wells regényeire emlékeztet.“[4]
A regény érdekes, az egyik utolsó, amelyben Verne összegez és a vernei sztereotípiák szinte teljes gyűjteményét mutatja fel. Jules Verne, korának tanúja, szolgálta a közönséget, és tudta, mire számít a kiadó és az olvasói. Bizonyos részletek azt mutatják, hogy helyesbítette bizonyos régi nézeteit: az elefántcsont-kereskedelem vadászának a halálát a természet okozta büntetés jelenti, majdnem isteni büntetésként lehet értelmezni. Az antropológiai elméletekről szóló előadások, amelyekben a szerzőket név nélkül idézi Linnét és Carl Vogt-ot, a XIX. század végi gondolkodás hű lenyomata. A regény kísérlet a Darwin evolúcióelméletének érthetővé tételére, egyszerűsítése és így kikarikírozására.[5]
Ez a könyv könnyen olvasható, még gyermekek számára is; de a XXI. században általánosan elfogadott nézetek szerint rasszista. Jules Verne összehasonlítja és egyformának találja a fekete felnőtt férfi intelligenciáját egy hatéves fehér fiú intelligenciájával. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy Jules Verne a rabszolgaság ellen volt: lásd például az Észak Dél ellen című könyvét. Alapvető fontosságú, hogy ne felejtsük el, hogy az író, mint bárki más is, mindenekelőtt korának szokásai szerint él, alkot. Ezt a regényt sem lehet és szabad a XXI. század nyugati mentalitása alapján megítélni.[6]
Jules Verne többször idézi Darwin elméletét. Elfogadja annak logikáját, és ragaszkodik a ténykhez, de vitatja, hogy soha nem fogjuk megtalálni a hiányzó kapcsolatot az ember és a majom között.
Verne két könyvében – A névtelen család és A Jonathan hajótöröttei – nagy szerepet kap katolikus pap, igaz, a skót-egyház papja (Antifer mester csodálatos kalandjai) már nem egyértelműen rokonszenves figura. A misszionáriusok munkáját fenntartás nélkül dicséri „… a misszionáriusok mindent elkövetnek, hogy akár erővel, akár pénzért minél több gyermeket megmenthessenek ettől a szörnyű sorstól; misszióikba viszik, a Sziramba-folyó partjaira, s ott keresztény hitben nevelik őket.“[9] vagy „A misszionárius atyák … bátran indulnak szent munkájukra és Isten nevében a halállal is daczolnak, csak hogy megtéríthessék e fenevadakat.“,[14] ahol a fenevadak a bennszülöttek.
A Monsieur de Chimpanzé (Csimpánz Úr, 1858) operett, amelynek szövegét Jules Verne írta Aristide Hignard zenéjére, az első előadás 1858. február 17-én zajlott a Bouffes-Parisiens-ben [15]
A Rotterdami Múzeum tudós, Van Carcass a fejébe veszi, hogy házába fogad egy csimpánzt, hogy megfigyelje az állat reakcióit emberi környezetben. De a majom, amelyet beenged az otthonába, nem más, mint Izidore, antropológus, csimpánz bőrbe öltözve. Izidore így szeretne közel kerülni Etamine-hoz, Van Caracas lányához, akibe szerelmes, de az apja eltiltotta tőle. A negyedik szereplő, Baptiste, a Van Caracas ház szolgálója.
Az operettet humor lengi át, néhol féktelen is. A játék szereplői hosszú monológokat mondanak, komikus hibákat vétenek, illogikusan cselekszenek. A Monsieur de Chimpanzé egyike volt azoknak a műveknek, amelyek a Bouffes-Parisiens híressé tették, az operett körülbelül tizenöt előadás ért meg. [16]
Egy évvel az 1857-es házasságkötése után írta Verne a Monsieur de Chimpanzé-t. Meglepő véletlen egybeesés, a színdarab egyik húzó mondata a "Majommal kell házasodni“ lett.[17]
Vernének haláláig fenntartással volt a házassággal szemben.[18] Kétségtelen, hogy a Honorine de Viane-nal kötött házassága nem volt pozitív hatással nő-kerülésére. Van Carcass mondja a lányáról: „A gyermekkorában a teremtés legérdekesebb állataival vettem körül, miközben arra vártam, hogy megtalálja a férjét.“[19]
A regényből képregény készült 2015-ben Eric Rückstühl rajzaival, Marc Jakubowski forgatókönyve alapján.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
