A tonkini incidens eredetileg két ütközetet jelentett, melyek során amerikai források szerint észak-vietnámi hajók provokálatlanul támadást intéztek az Egyesült Államok rombolói ellen 1964 augusztusában a Vietnámi-öbölben (angolul Tonkin Gulf). A valós események máig vitatottak, az akkori hivatalos amerikai állásponttal szemben álló vélemények szerint a támadás pusztán politikai színjáték volt, amely ürügyként szolgált arra, hogy az USA nyilvánosan is fokozhassa titokban már amúgy is meglévő szerepvállalását Dél-Vietnámban. Ezt támasztja alá a közelmúltban titkosítás alól feloldott NSA jelentés is.[1]

Thumb
Az amerikai USS Turner Joy hadihajó. A kép 1964 májusában, néhány hónappal a tonkini incidens előtt készült

Közvetlenül az incidens után Johnson elnök felhívást intézett a kongresszushoz, melyben kérte a Tonkini-öböl határozat jóváhagyását, amely gyakorlatilag felhatalmazást adott az elnöknek a vietnámi háború kiterjesztésére.

2005. november 30-án az NSA néhány titkos dokumentumát nyilvánosságra hozták, amelyek azt bizonyítják, hogy a 2. észak-vietnámi támadás nem történt meg, az elnököt félreinformálták.

Az események hivatalos amerikai változata

Thumb
Az incidens térképvázlata

1964. július 31-én az amerikai Maddox (DD–731) romboló felderítő küldetésbe kezdett a Tonkini-öbölben. A küldetés hivatalos célja információszerzés volt az észak-vietnámi parti védelemről. Eközben további amerikai hajók támogatást nyújtottak dél-vietnámi kommandók Észak-Vietnám ellen intézett támadásaihoz.

Augusztus 2-án három észak-vietnámi torpedónaszád, dél-vietnámi hajónak vélve a Maddoxot, torpedó- és géppuskatámadást intézett ellene. A támadásra adott azonnali válaszként a Maddox a közeli Ticonderoga repülőgéphordozóról érkező légi támogatással megsemmisítette az egyik, illetve megrongálta a másik két ellenséges hajót. A Maddox mindössze egyetlen géppuskalövedéktől kapott felszíni sérülést. Az ütközet végeztével visszatért dél-vietnámi vizekre, ahol csatlakozott hozzá a USS Turner Joy (DD–951) romboló.

Augusztus 4-én a Maddox és a Turner Joy újabb őrjáratra indult az észak-vietnámi partok felé. Utóbbi hajnalban szonárjeleket észlelt, amelyeket észak-vietnámi támadásnak vélt. A két hajó erőteljes manőverezés közben körülbelül két órán át tüzelt radarcélpontokra, miközben torpedók elektronikus és vizuális észleléséről adtak jelentéseket. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy bármilyen észak-vietnámi erő lett volna a közelben e harc alatt. John J. Herrick kapitány beismerte, hogy az egész csupán egy „túlbuzgó szonárkezelő” képzeletének játéka volt, és ő valójában csupán „saját hajócsavarját hallotta”. Vo Nguyen Giap tábornok, aki az incidens idején az észak-vietnámi csapatok főparancsnoka volt, 1995-ben határozottan tagadta, hogy Észak-Vietnám bármiféleképpen részt vett volna az augusztus 4-i incidensben, miközben az augusztus 2-i támadást elismerte.

Tonkini-öböl határozat

Bár a Maddox részt vett dél-vietnámi csapatok támogatásában, Johnson elnök hadügyminisztere, Robert McNamara mégis tagadta az amerikai kongresszus előtt, hogy az amerikai haditengerészet támogatta volna a dél-vietnámi hadműveleteket. A támadásokat „provokáció nélküli”-nek nevezte. Annak ellenére, hogy nem volt bizonyíték a második támadásra, a kongresszushoz szólva a Maddox elleni második támadás „megdönthetetlen bizonyítékának” létezéséről beszélt.

McNamara kongresszusi tanúvallomásának eredményeként az amerikai kongresszus augusztus 7-én 88:2 arányban elfogadta a Tonkini-öböl határozatot, amely megalapozta a vietnámi háborúban való fokozott katonai részvételt. Csak Wayne Morse, oregoni és Ernest Gruening, alaszkai szenátor szavazott a határozat ellen. Morse szenátor a következőképpen fejtette ki véleményét:

„A történelem rögzíti majd, hogy Gruening és én az amerikai emberek érdekében szavaztunk, mikor ez ellen a határozat ellen adtuk le a voksunkat. És szeretném emlékeztetni az embereket arra, hogy tulajdonképpen mi is ez a határozat. Ez egy határozat, amely olyan erőt ad az Egyesült Államok elnökének kezébe, amellyel hadüzenet nélküli háborút indíthat.”[2][3]

Bár hivatalosan sohasem volt hadüzenet, a határozat felhatalmazta Johnson elnököt, hogy „tegyen meg minden szükséges lépést, katonai erő alkalmazását is beleértve, bármely SEATO tagállam számára szükséges segítségnyújtáshoz, szabadságának megvédése érdekében”.[4] Mind Johnson, mind pedig Nixon elnök ezt a határozatot használta fel az Indokínában fokozódó amerikai szerepvállalás indoklására.

A határozatot a Nixon-kormány kambodzsai katonai beavatkozásának hatására 1970-ben visszavonták. Az Egyesült Államok már 1969-ben megkezdte csapatainak kivonását az ún. vietnamizálás politikájának megfelelően, de csapatai egészen 1973-ig jelen voltak a térségben.

Jegyzetek

További információk

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.