magyar néprajzkutató, muzeológus, egyetemi tanár From Wikipedia, the free encyclopedia
Szilágyi Miklós (Tiszafüred, 1939. február 4. – 2019. május 7. [1]) néprajzkutató, muzeológus, a néprajztudomány doktora. Tudományos pályafutásának két leghangsúlyosabb vonulata a hagyományos halászati formák kutatása, valamint az alföldi mezővárosokra vonatkozó, történeti néprajzi irányultságú társadalom-néprajzi vizsgálatok. 1964 és 1981 között több vidéki múzeumi igazgatója, 1986 után az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa volt.
| Szilágyi Miklós | |
.jpg) | |
| 2009-ben | |
| Született | 1939. február 4. Tiszafüred |
| Elhunyt | 2019. május 7. (80 évesen)[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Gyermekei | Szilágyi Márton |
| Foglalkozása | néprajzkutató, muzeológus, egyetemi oktató |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szilágyi Miklós témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
1963-tól Sz. Bányai Irén történész férje, Szilágyi Márton (1965) és Szilágyi Zsófia (1973) irodalomtörténészek apja.
Gimnáziumi tanulmányait Tiszafüreden végezte, majd 1957-től 1962-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–néprajz szakát végezte el, kiegészítő stúdiumként felvéve a népművelés szakot is. Diplomaszerzését követően, 1962–1963-ban a debreceni egyetem néprajzi tanszékének könyvtárosaként tevékenykedett. 1963–1964-ben Szolnokon dolgozott, félállásban a Damjanich János Múzeum muzeológusaként, valamint a Tiszaparti Gimnázium magyartanáraként. 1964-ben a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatójává nevezték ki, majd 1969-ben a ceglédi Kossuth Múzeum vezetését vette át. 1974 és 1981 között a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum, egyben a Tolna Megyei Múzeumi Szervezet igazgatójaként tevékenykedett.
1981-ben a fővárosba költözött, s 1986-ig a Néprajzi Múzeum állagvédelmi, majd gyűjteményi osztályának vezetőjeként, a halászati gyűjtemény kezelőjeként tevékenykedett. 1986-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoportja (1990-től Kutatóintézete) adattári osztályának vezetőjévé nevezték ki. Később a társadalom-néprajzi osztály irányítását vette át, 1997-től 2002-ig pedig tudományos igazgatóhelyettesként is tevékenykedett. 2002 után tudományos tanácsadóként segítette az intézet munkáját. 1988-tól 2009-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tárgyi néprajzi tanszékén oktatott docensi címmel, 1996 után pedig az európai etnológiai PhD-programban is részt vett oktatóként.
Noha tanulmányai kezdetén erőteljes irodalomtörténeti érdeklődés jellemezte, s a debreceni egyetemen tanárai közé tartozott az irodalomtudós Juhász Géza, Bán Imre és Bartha János, a nyelvész Kálmán Béla és Papp István, ám végül a néprajzi tanszék vezetője, Gunda Béla hatására a néprajztudomány, azon belül is az anyagi kultúra kutatása mellett kötelezte el magát. Gunda irányításával már egyetemi évei során a Közép-Tisza-vidék hagyományos halászatát kutatta. Emellett – Herman Ottó és Jankó János munkásságának folytatásaként – a Kárpát-medencei halászat átfogó összehasonlító néprajzi és tárgytipológiai vizsgálatát tűzte ki távolabbi célul, s már e korai években megjelentek az ebbe az irányba mutató első közleményei (például a borítóhalászat egyes kérdéseiről).
Az 1960-as évek közepétől – gyulai és ceglédi múzeumigazgatóként – vizsgálatainak tárgytipológiai-őstörténeti irányultságát felváltották a levéltári kutatásokon alapuló történeti néprajzi kutatásai. A 18. századi Békés vármegyei és nagykunsági tanácsülési jegyzőkönyvek feldolgozásával átfogó képet rajzolt fel a Tiszántúl korabeli népi műveltségéről. E tanulmányaiban is hangsúlyosabb helyet kaptak az anyagi kultúra vonatkozásai (állattartás, településnéprajz, népi építészet stb.), de már megmutatkozott a társadalom-néprajzi témák iránti fogékonysága is. Behatóan foglalkozott a 18–19. századi helyi közösségek termelési szervezetével, önszerveződési és önigazgatási formáival, a nemzetiségi-felekezeti együttélés, települési és társadalmi szegregáció kérdéskörével (Gyoma, Mezőberény, Békés, Kisújszállás stb. kapcsán).
Szekszárdi muzeológusként és fővárosi néprajzkutatóként is megmaradtak pályájának korai szakaszát meghatározó kutatási területei, a hagyományos halászat és az alföldi mezővárosi társadalom vizsgálata. Az 1970-es években a Tudományos Minősítő Bizottság aspiránsaként fogott bele a hagyományos tiszai halászatról szóló monográfia megírásába, amely részben 1987-es kandidátusi értekezése témájául is szolgált (A termelési viszonyok és a halászati technika történeti összefüggései, különös tekintettel a Tisza vízrendszerére). Emellett megírta a hernádi népi halászat áttekintését és az orvhalászat néprajzát. Végül 1995-ben teljes terjedelmében is megjelent tiszai monográfiája (A tiszai halászat: Az eszközök és fogási módok történeti változásai), amely 1998-ban kiadói nívódíjban részesült. Ugyanez a témakör szolgált 1999-es néprajztudományi doktori értekezése témájául is.
A fentieken túlmenően tudományos érdeklődése kiterjedt a népi vadfogás, méhészet, táplálkozáskultúra, népi építészet és településnéprajz egyes kérdéseire is, emellett folklorisztikai, szellemi néprajzi affinitásáról vallanak a paraszti önéletrajzokra, népi visszaemlékezésekre és élménytörténetekre vonatkozó gyűjtései, vizsgálatai. Nyitottsággal fordult a paraszti kultúra új elemei (fényképhasználat, kerékpár stb.) vagy a néprajztudomány hagyományos kutatási területein kívül eső területek (pl. népi hulladékhasznosítás) vizsgálata felé. Kutatáselméleti eredményei is számottevőek, behatóan foglalkozott a néprajzi forráshasználat és forráskritika, a néprajzi adatgyűjtés, -rendszerezés és -elemzés módszertani kérdéseivel.
Tizenöt önálló kötete és ötszázat megközelítő dolgozata, tanulmánya és közleménye mellett hetven szócikke jelent meg a Magyar néprajzi lexikon. ban (1977–1982), részt vett a Magyar Néprajz című kiadványsorozat gazdálkodás- és társadalom-néprajzi köteteinek szerkesztésében és egyes fejezeteinek megírásában, valamint a hazai néprajzi könyvtermés rendszeres recenzora volt. 1974 és 1981 között A Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve, 1978-tól 1981-ig a Dunatáj című művelődési folyóirat szerkesztője volt. 1986-tól 2002-ig az Ethographia szerkesztőbizottságának tagja volt, 1999–2000-ben a folyóirat felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1993 óta szerkesztője volt a Népi Kultúra – Népi Társadalom című kutatóintézeti periodikának.
1988 és 1991 között a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, több cikluson át titkára és elnöke volt a társaság társadalom-néprajzi szakosztályának. 2001 és 2007 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, a néprajzi bizottság tagja volt.
A Györffy István-emlékérem birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
