Szilágyi András (író)

Szilágyi András (Bálinc, 1904. április 25. – Budapest, 1984. december 10.) bánsági orvos, elbeszélő, riporter.

Ez a szócikk az íróról szól. Hasonló címmel lásd még: Szilágyi András (egyértelműsítő lap).

Szilágyi András
Született	1904. április 25. Bálinc
Elhunyt	1984. december 10. (80 évesen) Budapest
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	orvos, elbeszélő, riporter
Sírhelye	Házsongárdi temető
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Temesváron járt középiskolába; orvosi diplomát Prágában, a Károly Egyetemen szerzett (1930). Itt kezdett írni: előbb expresszionista versekkel jelentkezett a pozsonyi és bécsi magyar emigráns lapokban, majd megjelent első regénye, az Új pásztor (Párizs, 1930). Hazatérve Kolozsváron telepedett le, s az egyik külvárosban nyitott orvosi rendelőt. 1932-ben egy, a Bukaresti Lapokban közölt riportsorozata után sajtóvétség címén börtönbe került. Írásait a Korunk is közölte: Méliusz Józseffel és Korvin Sándorral az 1930-as években a folyóirat legszűkebb köréhez tartozott. 1944-ben zsidó származása miatt deportálták; a dachaui koncentrációs táborban szabadult fel. Hazatérve egy ideig folytatta orvosi praxisát (Kalotaszentkirályon, illetve Várfalván volt körorvos), 1946–48 között a Világosság riportere, 1948-tól nyugdíjazásáig az Utunk belső munkatársa.

Írói munkássága

Első regényét Gaál Gábor a lelkesedés hangján üdvözölte: „Olyan teljes és egész – írta róla –, hogy a végén majd te is felkiáltasz: ének ez? A nyomorultak éneke?… Új műfaj? S miért olyan egyszerű és ősi, ha új is? Mi ez a sok apró, ki se rajzolt, ki se írt, széles mondatokba nem tagolt, se dialógusra, se rajzra, se okoskodásra nem hangolt, versszerű és mégse vers, de mégis vers, énekszóra menő, mégse ritmusos, brutálisan durva, de selymesen szőtt, drasztikusan mindent kimondó, se fület, se szemet nem sértő, mert finom, bár állandóan öklöket ráz, és Zolánál naturalistább és piszkos és disznóganajos, mégis hárfapengésű?… Az idő harsányabb kürt. Az ő fia ez a könyv, és az idő a leghálásabb anya.” A szerző az 1955-ös újbóli kiadás előszavában Zola, Ehrenburg, Fjodor Gladkov és Móricz Zsigmond tanítványának vallja magát.

Második regényével, Az idő katonáival kapcsolatban már mérsékeltebb volt Gaál Gábor lelkesedése: a „konkrétizálást” hiányolta benne. Pedig az első regény poétikában lebegő világával szemben ez a „második poéma” – ahogy Csehi Gyula nevezte az 1966-os újbóli kiadáshoz írott bevezető tanulmányában – sokkal konkrétabban mutatja fel a kortörténeti elemeket: „az októberi forradalom hatásától a városba került falusi ifjak forradalmi iskolájáig, a tömegtüntetések és tömegharcok vázlatosan jelzett jeleneteiig”. Ez a regény is – folytatja – „közvetlen »agitációval«, az akkori divatos »montázsok« hangjával zárul. Azonban ami az elsőben az »eposzi hangvétel« és az expresszionista stílus összhangjában jelentkezett, a másodikban már elnagyoltságként mutatkozik.” Végül az író egész első pályaszakaszát így summázza: „Valóban, Szilágyi két kisregénye a formában, a szerkezetben, a költőien lendületes és ritmizált nyelvben sok mindent összpontosít keletkezésük idejének eszmei és irodalmi törekvéseiből, nagy reményeiből, rokonszenves és naiv illúzióiból, optimizmusából, de a kor mulandó irodalmi divatjaiból is.”

Írói pályája második, 1945 utáni szakaszában riportokat, az 1950-es évek végéig balos szemléletű cikkeket, tanulmányokat közölt, a kolozsvári és marosvásárhelyi írók 1956. szeptember 29–30-i tanácskozásán viszont élesen vetette fel az RMP KB küldöttei előtt a magyar nyelvű felsőfokú mezőgazdasági oktatás elsorvasztását. Ennek az időszaknak leginkább maradandó termékei A halhatatlan fűkaszás címmel kötetbe gyűjtött visszaemlékezés jellegű novellái, amelyeket Csehi Gyula „lírai memoár”-nak nevezett. A kötet utolsó írásában a szerző így vall magáról: „Búcsúzom, búcsúzunk. Hetvenéves korban, a búcsú pillanataiban és az én utolsó nyilvános szereplésem alkalmával nem illik hazudni.” Ez után a vallomásos könyv után még tíz évet élt: kórházi kezelésre utazott Magyarországra, ott hunyt el, de a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik.

Kötetei

• Új pásztor (Párizs, 1930)
• Az idő katonái (regény, Kolozsvár, 1931; a két regény együttes újbóli kiadása Bukarest, 1955, majd Csehi Gyula előszavával Bukarest, 1966. Romániai Magyar Írók)
• Hazai képek (elbeszélések, Bukarest, 1955)
• Pista és Ilie. Egy riporter vázlatkönyvéből (Bukarest, 1958)
• Gyalogszerrel (riportok, elbeszélések, Bukarest, 1961)
• Agronómus menyecske (riportok, Bukarest, 1964)
• A halhatatlan fűkaszás (visszaemlékezések, Bukarest, 1977; újbóli kiadása Bukarest, 1988. Romániai Magyar Írók sorozat), Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981 (a Tények és tanúk sorozatban)

Fordításában jelent meg Ion Agârbiceanu Arhanghelii c. regénye (Arkangyalok. Bukarest, 1964).

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.

További információk

• Jancsó Elemér: Új pásztor. Erdélyi Fiatalok, 1930/7.
• Gaál Gábor: Új pásztor. Korunk, 1930/7–8.
• Gaál Gábor: Az idő katonái. Korunk, 1932/1.
• Tamási Áron: Új pásztor. Erdélyi Helikon, 1931/1.
• Tamási Áron: Az idő katonái. Erdélyi Helikon, 1931/9 (mindkettő újból közölve: Tamási Áron: Gondolat és árvaság. Budapest, 2000. 160–162, 175–179). *Marosi Péter: Lírai tudósítások. Utunk, 1955/32.
• Marosi Péter: Szilágyi András hatvanadik születésnapjára. Igaz Szó, 1964/4.
• Marosi Péter: Az Idő katonája (Nekrológ.) Utunk 1984/51.
• Sőni Pál: Új pásztor – Az idő katonái. Igaz Szó, 1955/12.
• Sütő András: Hazai képek. Igaz Szó, 1955/8.
• Csehi Gyula: Új pásztor – Az idő katonái. Utunk, 1956/6.
• Csehi Gyula: Mi lett Demeter fiaival és unokáival? Előre, 1964. október 24.
• Abafáy Gusztáv: Szilágyi András útja a felszabadulásig. Korunk, 1959/9.
• Kántor Lajos: Szilágyi András riportjairól. Korunk, 1959/1.
• Kántor Lajos: Megkésett dedikáció Szilágyi Andrásnak. Igaz Szó 1985/2.
• Hornyák József: 5 perc Szilágyi Andrással. Utunk, 1960/27.
• Bodor Pál: A mesemondó riporter. Utunk, 1964/50.
• Bodor Pál: Szilágyi András. Magyar Nemzet, 1984. szeptember 2.
• Nagy István: Agronómus menyecske. Igaz Szó, 1964/10.
• Huszár Sándor: A riporter tagad. In: Az író asztalánál. Interjúk. Bukarest, 1969. 131–138.
• Marosi Ildikó: Beszélgetés Szilágyi Andrással az Új pásztorról és egyebekről. Új Élet, 1973/8.
• Tamás Gáspár: Szilágyi András köszöntése. Utunk, 1974/17.
• Szávai Géza: A kimondás áldása. A Hét, 1977/47.
• Balogh Edgár: Ünnepi jegyzet Szilágyi Andrásról. Utunk 1979/17.
• Baróti Pál: Gyógyít a toll. Szilágyi András 75 éves. Művelődés 1979/4.
• Berkes Erzsébet: Az idő katonái. Élet és Irodalom, 1984/35.
• Sándor László: Szilágyi András születésnapjára. Élet és Irodalom, 1984/17.
• Szász János: Regények sorsa. Szilágyi András 80 éves. A Hét, 1984/17.
• Gálfalvi Zsolt: Szilágyi András. (Nekrológ.) A Hét, 1984/51.
• Kovács János: Ábrándos memoár – új olvasatban. A Hét, 1989/24.
• Panek Zoltán: Dsidaiáda. Látó 1996/8–9.
• P. M.: Az új pásztor. 100 éve született Szilágyi András. Irodalmi Jelen, 2004. április
• Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. Bev. és sajtó alá rend. Benkő Levente. Kolozsvár, 2008. 83–93.

• Erdély-portál
• Orvostudományi portál
• Irodalomportál