From Wikipedia, the free encyclopedia
A szibériai intervenció az antant beavatkozásainak egyike volt az oroszországi polgárháború idején. Az 1918 és 1922 közötti hadműveletben százezres nagyságú haderő érkezett az antant országaiból (legtöbbjük Japánból), hogy megszállja a Tengermellék területét, és segítse az orosz fehérek harcát a bolsevik Vörös Hadsereg ellen.
| Szibériai intervenció | |||
| Oroszországi polgárháború | |||
.jpg) | |||
| Japán katonák elfoglalják Blagovescsenszk városát | |||
| Dátum | 1918. augusztus – 1920. július; 1922. október (japán visszavonulás) | ||
| Helyszín | Primorszkij kraj | ||
| Eredmény | az antant visszavonulása | ||
| Terület- változások | Szovjet-Oroszország visszaszerzi Kelet-Szibériát | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Haderők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szibériai intervenció témájú médiaállományokat. | |||
Bár azt antant csapatok létszámukhoz képest jelentéktelen veszteséget könyvelhettek el, ennek ellenére a japánok kivételével már 1920-ban elhagyták a területet. A Japán Császári Hadsereg ezzel szemben egészen 1922-ig állomásozott a területen, majd az Amerikai Egyesült Államok nyomása és a szovjet katonai sikerek miatt kénytelen volt kiüríteni a Tengermellék területét.
Az 1917-es októberi orosz forradalom után Oroszországban a bolsevikok vették át a hatalmat, és különbékét kötöttek Németországgal. Ez a lépés igen súlyosan érintette az antant államait, hiszen az eddig kétfrontos háborúra kényszerülő németek most katonákat és hadianyagot küldhettek a nyugati frontra. Ezen felül a németek rátették kezüket a Murmanszkban, Arhangelszkben és Vlagyivosztokban felhalmozott nagy mennyiségű orosz ellátmányra. Továbbá a több mint 50 000 főt számláló szövetséges Csehszlovák Légió hirtelen ellenséges területen találta magát, és csak a Vörös Hadsereggel harcolva, ellenséges területen haladva tudott a Távol-Keletre eljutni.
Ezek után Nagy-Britannia és Franciaország kormánya elhatározta, hogy intervenciót hajtanak végre Oroszországban, hogy megdöntsék a bolsevik kormányt. Három fő céljuk volt, amelyet remélték sikerül elérniük egy katonai beavatkozással:
Mivel az antanthatalmak így is fogytán voltak a katonáknak, azzal az ötlettel álltak elő, hogy a háborúhoz nemrég csatlakozó Amerikai Egyesült Államoknak kéne az észak-oroszországi hadjárathoz és a szibériai hadjárathoz katonákat küldenie. 1918. júliusában a Hadügyminisztérium tiltakozása ellenére Wilson elnök beleegyezett, hogy 5 000 amerikai katonát küldjön Észak-Oroszországba és 10 000-et Szibériába. Ezzel egy időben a Kínai Köztársaság kormánya is elfogadta az oroszok kérését, és 2 000 katonát küldött augusztusig. A kínaiak ezen kívül még elfoglalták Külső-Mongóliát és Tuvát, valamint csapatokat küldtek az északi hadjárathoz.
A britek, mivel minden erejüket lekötötte a közeledő német offenzíva, csak 1 500 katonát tudtak mozgósítani az intervenciós hadsereg számára.
A Kanadai Szibériai Expedíciós Hadsereget 1918. augusztusában hozták létre James H. Elmsley vezérőrnagy vezetése alatt. Az egység 4 192 katonáját igen hamar Vlagyivosztokba küldték, hogy ott a fehér csapatokkal együttműködve készítse elő a szövetséges offenzívát. Az egység 1919. áprilisa és júniusa között visszatért Kanadába. Az itt szolgáló katonák nem láttak túl sok harcot, és közülük mindössze 100 szolgált Omszkban, a frontvonal közelében, mint a brit erők adminisztratív munkatársa. A legtöbb kanadai Vlagyivosztok városában tartózkodott, ahol rutin- és rendőrségi feladatokat láttak el.[1][2]
A Távol-Keleti Olasz expedíciós hadtest (olaszul "Corpo di Spedizione Italiano in Estremo Oriente") csendőrők (carabinieri) által kiképzett egység volt, mely magába foglalta az Olasz Redenta Légió 2 500 főjét, akik mint az Osztrák–Magyar Monarchia dél-tiroli katonái, korábban az első világháború keleti frontján, Oroszországban estek hadifogságba. Habár az olasz egység igen kis létszámú volt, mégis fontos szerepet játszott a hadjárat folyamán. Működési körzetükbe tartozott Irkutszk, Harbin és Vlagyivosztok környéke. Feladatuk a Csehszlovák Légióval közösen harcolva az volt, hogy ellenőrizzék a transzszibériai vasútvonalat és biztosítsák annak a működését.[3] Fossini Camossi ezredes volt a parancsnokuk és az expediciós erő alpesi tüzérekből és katonai rendészekből (carabinieri) állt.[4][5][6][7]
A japánokat 1917-ben Franciaország kérte fel az oroszországi beavatkozásra, amit akkor még elutasítottak.[8] Azonban a vezérkar a cári rendszer bukása után arra a döntésre jutott, hogy a bolsevizmus fenyegetését megállíthatná, ha az Orosz Távol-Keletet elfoglalnák és ott bábállamot hoznának létre.[8] így a japán kormány kezdetben minden kérést elutasított egy expedíciós hadseregre, míg végül az események alakulása miatt 1918-ban már változás következett be eddigi politikájukban.[8]
1918. júliusában Wilson elnök felkérte a japán kormányt, hogy küldjön 7 000 katonát a 25 000 fős intervenciós haderő támogatására, hogy a Csehszlovák Légiót megmentsék, illetve megakadályozzák az itt raktározott ellátmány német kézre kerülését. A parlamenttel való megbeszélés után Teraucsi Maszatake miniszterelnök beleegyezett, hogy 12 000 katonát biztosítson az akcióhoz, ám azzal a feltétellel, hogy végig japán irányítás alatt maradnak. Az egység vezetője Jui Micue lett, aki azonnal hozzá is kezdett feladatai végrehajtásához és az akció megtervezéséhez.[9]
1920. március-június között az Amur folyó mentén fekvő Nyikolajevszk-na-Amure városban a város japán lakosságát és helyőrségét, illetve az itt állomásozó fehér orosz katonákat és a polgári lakosság nagy részét kivégezték a várost megszálló bolsevik partizánok. A mészárlás politikai okot adott a Japán Birodalomnak, hogy 1920. április 4-én támadást indítson a távol-keleti térségben található szovjetek és a Vörös Hadsereg egységei ellen, illetve bevonuljon a Szahalin sziget északi részére, amit csak 1925-ben ürítettek ki.
Az Amerikai Expedíciós Haderő 7 950 tisztje és katonája felett William S. Graves vezérőrnagy parancsolt. Az egység a 27. és 31. gyalogos ezredekből, illetve a 13. és 62. gyalogos ezredek önkénteseiből és a 12. gyalogos ezred néhány tagjából állt.[10]
Habár Grave 1918. szeptemberében érkezett csak meg a területre, az egység 3 000 tagját már augusztus 15 és 21 között ide vezényelték, és hamarosan vasútőrzési feladatokat láttak el Vlagyivosztok és Usszurijszk között.[11]
A szövetségeivel ellentétben Graves úgy hitte, hogy a szibériai akció célja az amerikai tulajdonú értékek védelme, valamint a Csehszlovák Légió evakuálása, és ennek nem része a bolsevikok elleni harc. Állandóan önmérsékletre szólított fel, így gyakran került összeütközésbe az angol, francia és japán tisztekkel, akik pedig aktívabb részvételre ösztökélték az amerikai erőket.
A szövetséges intervenció 1918 augusztusában indult meg.[9] A japánok Vlagyivosztokon és a mandzsúriai határon keresztül mintegy 70 000 katonát vonultattak fel. A hatalmas felvonultatott haderő miatt a szövetségesek gyanút fogtak az esetleges japán célokkal kapcsolatban.[9] Szeptember 5-én a japán csapatok találkoztak a Csehszlovák Légió előőrseivel. A következő napokban a brit, olasz és francia kontingensek is csatlakoztak hozzájuk, hogy közösen szorítsák vissza az Urál mögé a bolsevik erőket és megdöntsék a vörösök uralmát.[9] A japán erők, szem előtt tartva a céljaikat, megtagadták, hogy a Bajkál-tótól nyugatabbra vonuljanak. Az amerikaiak, akik pedig gyanúsnak találták a japánok viselkedését, szintén hátramaradtak, hogy ellenőrizzék őket.[9] Novemberre a japánok elfoglalták a teljes Tengermelléket és a szibériai Csita városát.
1918 nyarán a japánok folyamatosan segítették az oroszországi fehéreket. Ennek keretében a japán 5. gyalogos hadosztály Grigorij Szemjonov egységeivel közösen megszállta Transzbajkália területét és ott egy rövid életű ellenforradalmi kormányt hozott létre.
Az első világháború befejeződése után az antant vezetői arra a döntésre jutottak, nagyobb erőkkel avatkoznak be az oroszországi polgárháborúba és a fehér erők harcát segyítik a bolsevikok ellen. Az Omszkban székelő, Kolcsak admirális vezette kormányt ismerték el Oroszország legitim vezetőségének. Ezalatt a japánok azonban továbbra is Kolcsak ellenfeleit, így Grigorij Szemjonovot és Iván Kalmikovot támogatták.[12] 1919-ben a fehér kormány összeomlott, amikor a Csehszlovák Légió átadta Kolcsak admirálist a Vörös Hadseregnek.
1920. április 1-jén a William S. Graves tábornok által vezetett amerikai hadsereg elhagyta Szibériát, és hagyta, hogy a japánok legyenek az egyetlen megszálló nagyhatalom a régióban, akikkel a bolsevikok kénytelenek voltak harcolni.[13] Júniusra a britek és a többi szövetséges visszavonta csapatait Vlagyivosztokból. A Csehszlovák Légiót is ekkor evakuálták a területről. A japán erők azonban a területen maradtak, főleg azért, mert a kommunizmus további terjedésétől féltek. Azonban ezek ellenére kénytelenek voltak aláírni a Gongotai Egyezményt, amely Transzbajkália békés kiürítésére kötelezte őket. Ez Grigorij Szemjonov kormányának bukásához vezetett ugyanezen év októberében.
A japánok saját bábállamot hoztak létre a területen, és katonailag is támogatták azt, hogy felvegye a harcot a szovjetek által támogatott Távol-Keleti Köztársaság ellen. 1921. május 26-án Vlagyivosztokban japánok által támogatott puccs zajlott le. Az új amuri ideiglenes kormány - kevés sikerrel - megkísérelte a különböző bolsevikellenes erőket összegyűjteni Csita közelében, ahonnan gyors támadást lehetett intézni az érkező Vörös Hadseregre.[14] Vezetőik, a Merkulov testvérek (két vlagyivosztoki üzletember) mindvégig elutasították az együttműködést az antant seregeivel, amikor a japán hadsereg vezetősége 1922. június 24-én bejelentette, hogy október végéig kivonják Szibériából az összes katonájukat. 1922 nyarán a japán kivonulás hírére pánik tört ki az Orosz Távol-Keleten. 1922. október 25-én Vlagyivosztok városa szovjet-orosz kézre került.
A japán katonai jelenlét gyanakvóvá tett az Amerikai Egyesült Államokat. Az amerikaiak attól tartottak, hogy Japánnak rendezési tervei vannak Szibériával kapcsolatban. Az egyre növekvő amerikai és angol nyomás, valamint a veszteségek és költségek miatti hazai ellenállás hatására Kató Tomoszaburó miniszterelnök 1922. októberében kivonta a japán csapatokat a területről.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
