Puczi Béla

Puczi Béla (Sáromberke, 1948 – Budapest, 2009) szakmunkás, az 1990. március 15–18-i marosvásárhelyi utcai megmozdulásokon a magyarokat védelmező hidegvölgyi cigányok egyik vezéralakja.

Puczi Béla
Született	1948 Sáromberke
Elhunyt	2009 (60-61 évesen) Budapest
Állampolgársága	Magyar-Román állampolgár
Gyermekei	négy gyermek
Foglalkozása	dolgozó
A Wikimédia Commons tartalmaz Puczi Béla témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Puczi Bé­la 1948-ban szü­le­tett Sáromberkén, gróf Te­le­ki Sá­mu­el ura­dal­mán, a csa­lád első gyer­me­ke­ként. Nagy­ap­ja a grófnő ko­csi­sa volt, a csa­lád töb­bi tag­ja pe­dig az ura­da­lom föld­je­in dol­go­zott. Any­ja pa­raszt­asszony volt, ap­ját – aki kőművesként a családtól távol dolgozott – alig is­mer­te. Nagyapja, aki a Teleki család kocsisa volt, oltotta bele a magyarok szeretetét. Ket­ten vol­tak test­vé­rek, mi­u­tán a szü­le­i el­vál­tak, apja Szászrégenbe köl­tö­zött, s szü­le­tett még hét gyer­me­ke. Ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba Sáromberkén járt, ahol a töb­bi ci­gány gyer­mek­kel együtt ma­gyar nyel­ven ta­nult. Az ele­mi is­ko­la el­vég­zé­se után az egy­ko­ri Te­le­ki kas­tély­ban lé­te­sült gaz­da­sá­gi szak­kö­zép­is­ko­lá­ban foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it. Társával ketten lettek az első ci­gány szak­mun­kás­ok a fa­lu­ban.

Ta­nul­má­nyai be­fe­jez­té­vel Sáromberkén helyezkedett el, a he­lyi mezőgazdasági gép­park al­kal­ma­zott­ja­ként, de az ala­csony bé­re­zés mi­att hamar a kö­ze­li Marosszentgyörgyre köl­tö­zött, ahol sofőrként különböző üze­mek­ben dol­go­zott. Itt is­mer­ke­dett meg fe­le­sé­gé­vel, Ba­ra­bás Má­­ri­á­val. Csa­lá­dot ala­pí­tott, gyer­me­ke­ket ne­velt. Há­zas­sá­gá­ból négy gye­re­ke szü­le­tett: Kar­csi, Le­ven­te, Mó­ni­ka és Bé­la. 1982-től öt éven át félévente Líbiában dolgozott olajipari kiküldetésben. Ennek révén a család lakáskörülményei nagyban javultak, a vállalat egy há­romszo­bás pa­nel­la­kást utalt ki számukra. Az 1989-es romániai forradalom idején csa­lád­já­val Bu­ka­rest­ben tar­tóz­ko­dott, ő is kint volt az ut­cán, a tö­meg­gel együtt tün­te­tett. 1990 már­ci­us ele­jén ha­zaköl­tö­ztek Ma­ros­szentgyörgyre.

A fekete márciusi események és az azt követő időszak

1990. már­ci­us 15-én Puczi Bé­la is ott volt a szé­kely vér­ta­núk szob­rá­nál szer­ve­zett meg­em­lé­ke­zé­sen, va­la­mint az ezt követő ut­cai meg­moz­du­lá­so­kon is ott volt.

1990. már­ci­us 28-án haj­nal­ban a rendőrség be­vit­te kihallgatásra. Hét napig verték a kihallgatás során,^[1] a he­te­dik na­pon Puczi Bé­lát és tár­sa­it át­he­lyez­ték a ma­ros­vá­sár­he­lyi bör­tön­be, ahol kilenc hó­na­pot töl­tött. A börtönben már nem verték, de napi rendszerességgel folytatódott a kihallgatás. A tár­gya­lás­ra Nagy­bá­nyán ke­rült sor. Puczi Bé­la és tár­sai szá­má­ra az RMDSZ biz­to­sí­tott ügy­vé­de­ket, a költ­sé­ge­ket a csa­lád­ állta.

1991. január–május kö­zött ha­von­ta ke­rült sor tár­gya­lás­ra. Má­jus 28-án ki­mond­ták az íté­le­tet: egy év hat hó­nap letöltendő bün­te­tést és 600 000 lej bír­sá­got rót­tak ki rá a ro­mán ál­lam va­gyo­ná­nak meg­ron­gá­lá­sá­ért. Nemzetközi szervezetek és az RMDSZ nyomására azonban az ítélet végrehajtásáig feltételes szabadlábra helyezték. Ek­kor ha­tá­roz­ta el, hogy Ma­­gya­ror­szá­gon kér po­li­ti­kai me­ne­dék­jo­got.

Az elbírálás alatt Bics­kén és Csabdiban al­kal­mi mun­kát vál­lalt, ezt követően a kelenföldi vasútállomáson dol­go­zott. 1992. ja­nu­ár ele­jén is­mét be­hív­ták a me­ne­kült­ügyi hi­va­tal­ba és kö­zöl­ték ve­le, hogy mi­vel nem tud­ja ké­rel­mét kellőképpen in­do­kol­ni, el­uta­sí­tot­ták, 15 na­pon be­lül el kell hagy­nia Ma­gya­ror­szá­got. Újabb dokumentumokkal visszatért, az el­já­rás újra­kez­dődött. Vissza­vet­ték a vas­út­hoz dol­goz­ni. Má­jus ele­jén meg­kap­ta a me­ne­kült­stá­tust, de mi­vel több al­ka­lom­mal is össze­kü­lön­bö­zött a tá­bor né­hány al­kal­ma­zott­já­val, el kel­lett hagy­nia a me­ne­kült­tá­bort, Pest­en vett ki al­bér­le­tet.

Ügyének elhúzódása miatt 1993. ja­nu­ár vé­gén út­le­ve­let vál­tott és Fran­ci­a­or­szág­ba emig­rált, ott pró­bált me­ne­kült­stá­tust sze­rez­ni, de ki­uta­sí­tot­ták. En­nek el­le­né­re Párizs­ban ma­radt. Alkalmi munkákból élt. Pá­rizs­ban ut­cai lá­zon­gá­sok­ra ke­rült sor, az ut­cák meg­tel­tek rendőrökkel. Egy ellenőrzés al­kal­má­val le­tar­tóz­tat­ták, és ki­uta­sí­tot­ták az or­szág­ból. Vissza­tért Ma­gya­ror­szág­ra, ahol már a rep­té­ren vár­ta a rend­őrség. Kö­zöl­ték ve­le, hogy 30 na­pon be­lül el kell hagy­nia or­szá­got. Ezután Magyarországon bujkált, s egy rendőri igazoltatás során értesült arról, hogy már egy éve meg­kap­ta a me­ne­dék­jo­got. Ezt követően, az 1990-es évek vé­gétől Magyarországon dolgozott a Roma Sajtóközpontnál. Hajléktalanul, szegénységben halt meg 2009-ben.

Elismerései

Puczi Béla emléktáblája

• 2010-ben kapott posztumusz Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismerést, melyet Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke adott át özvegyének Barabás Máriának.^[2][3]
• 2010-ben kapott Kisebbségekért díjat.
• 2017-ben a Nyugati pályaudvaron emléktáblát avattak tiszteletére.^[4]

Emlékezete

• Az 1990-es évek vé­gén ké­szí­tet­te vele a Ro­ma Saj­tó­köz­pont in­ter­jú­so­ro­za­tot. (Az in­ter­jú­kat Moh­ácsi Vik­tó­ria és Sztojka Ka­ta­lin köz­re­mű­kö­dé­sé­vel Bernáth Gá­bor ké­szí­tet­te.)
• A vele készült interjúk könyv formájában is kiadásra kerültek: Béla, Puczi.szerk.: Bernáth Gábor: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – Egy roma a barikád magyar oldaláról. Budapest: Roma Sajtóközpont (2000). ISBN 963 00 2584 1
• 2010-ben Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatónője a Terror Házában tartott megemlékezésen arra hívta föl a figyelmet, hogy a börtön elől Magyarországra menekülő egyik cigány, Puczi Béla tíz évet várt, hogy politikai menedékjogot kaphasson. Puczi Három napig magyar címmel jelentette meg emlékiratait. „Van miért pironkodnunk” – zárta gondolatait.^[3][5]
• Videó összeállítás: Roma hősök – Puczi Béla (2015)
• 2017-ben Setét Jenő roma polgárjogi aktivista közadakozást kezdeményezett, hogy Puczi Bélának emléktáblát állítsanak a budapesti Nyugati pályaudvarnál. 2017 októberében a MÁV nem engedélyezte a műalkotás elhelyezését, azonban később megadta az engedélyt, és 2017. december 10-én elhelyezték és felavatták a táblát.^[4]

Jegyzetek

1. Gergely Előd Gellért: „Akkor is magyar cigány vagyok!”. Azonnali.hu, 2017. december 12. (Hozzáférés: 2020. május 16.)
2. "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok". Múlt-kor, 2010. március 17. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
3. K.B.: "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!". Válasz.hu, 2010. március 11. [2017. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
4. Szegő Péter: Felavatták végre Puci Béla emléktábláját Budapesten. Transindex, 2017. december 10. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
5. Szegő Péter: Vásárhelyi pogrom ’90: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”. HVG, 2010. március 12. (Hozzáférés: 2017. október 8.)

Források

• Vajda András: „Ak­kor is ma­gyar ci­gány va­gyok!” - Kí­sér­let egy ro­ma iden­ti­tá­sért fo­lyó har­cá­nak elem­zé­sé­re. LX. évf.. Művelődés, 2007. június. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
• Wordcat azonosító: Puczi, Béla 1948-
• Dercsényi Dávid: Magyarokat mentett, majd Budapesten halt meg hajléktalanként. HVG, 2017. október 24. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
• Cigányok verekedtek magyarokért. 24.hu, 2010. március 11. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
• Czene Gábor: Roma Pride - Nem tehették ki a hős cigány emléktábláját. Népszava, 2017. október 7. [2017. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
• Puczi Béla fényképe (Flickr, Hozzáférés: 2020. május 16.)

• Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap