Patay Pál (régész)

Patay Pál (Budapest, 1914. december 8. – 2020. október 4.^[4]) magyar régész, muzeológus, harangkutató, agrármérnök, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régész főmuzeológusa.

Ez a szócikk a régészről szól. Hasonló címmel lásd még: Patay Pál (egyértelműsítő lap).

Patay Pál
Született	1914. december 8. Budapest[1]
Elhunyt	2020. október 4. (105 évesen)[2]
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	régész muzeológus agrármérnök tanársegéd kurátor egyetemi oktató
Iskolái	Magyar Királyi Gazdasági Akadémia (–1935, mezőgazdaság-tudomány) Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1939, doktorátus, régészet)
Kitüntetései	Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1943) Rómer Flóris-emlékérem (1978) Móra Ferenc-emlékérem (1980) díszpolgár (1992, Tiszalúc) Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004) a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014) Kadić Ottokár-érem (2015)
Tudományos pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szakterület	régészet[3] muzeológia[3] iparművészet[3] harang[3]
Kutatási terület	réz- és bronzkor
Tudományos fokozat	doktorátus (1939, Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Szakintézeti tagság	Német Régészeti Társaság
Munkahelyek
Pázmány Péter Tudományegyetem	1939–1949
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

1932-ben a budapesti Lónyai utcai Református Gimnáziumban érettségizett. 1935-ben a debreceni Magyar Királyi Mezőgazdasági Akadémián (a mai Debreceni Agrártudományi Egyetem jogelődje) mezőgazdász oklevelet szerzett. 1939. február 26-án a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) ősrégészetből doktorált.

1939. szeptember 1-jétől 1949-ig tanársegéd volt az ősrégészeti tanszéken. Közben mint tartalékos tüzérhadnagy rövid frontszolgálat után 1945. február 8. és 1947. június 22. között orosz hadifogságban volt.

1950. május 16-ától a balassagyarmati Palóc Múzeumban dolgozott, majd 1957. január 19-étől 1982. december 31-éig a Magyar Nemzeti Múzeum régész muzeológusa volt. A múzeum adattárának helyettes osztályvezetőjeként ment nyugdíjba. 1988. június 30-ig félállásban, 1993. július 1-je és 1995. január 31-e között teljes munkaidőben dolgozott mint tudományos tanácsadó.

1931-től Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság, a Deutsches Archäologisches Institut levelező-, illetve a Deutsches Museum in Burg Greifenstein tudományos tanácsának tagja. Union International des Scienes Préhistoriques et protohistoriques, Conseil Permanent (1947–1984), Comité d' Honneur (1984) tagja.

Általa vezetett feltárások

• Fényeslitke rézkori temető 1949–1951, 1954
• Nagybátony bronzkori urnatemető 1950–1951
• Dunapentele bronzkori tell 1951
• Berettyóújfalu-Herpály újkőkori és bronzkori tell 1955
• Mátraszőlős késő vaskori kelta temető 1958
• Alsótelekes kora vaskori szkíta temető 1959, 1961–1962, 1964
• Tiszavalk-Kenderföld rézkori telep és temető 1966–1967
• Tiszavalk-Tetes rézkori telep és temető 1968, 1973–1975
• Poroszló-Aponhát bronzkori telep 1969, 1971
• Tiszalúc-Sarkad rézkori telep 1974–1990

Díjai, elismerései

• Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1943)
• Szocialista Kultúráért (1960)
• Móra Ferenc-emlékérem (1970)
• Rómer Flóris-emlékérem (1978)
• Tiszaluc nagyközség díszpolgára (1992)
• Széchenyi Ferenc-emlékérem (1994)
• a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004)
• A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014)
• Kadić Ottokár-érem (2015)
• Arany-, gyémánt-, vas-, rubin-, platina- és zafírdiploma (ELTE)

Művei

• Európa földművelésének őstörténete. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó, 1935
• Korai bronzkori kultúrák Magyarországon. Budapest, 1938
• Régi harangok. Budapest, 1977 (németül is)
• Das kupferzeitliche Gräberfeld von Tiszavalk-Kenderföld. Fontes archaeologici Hungariae . Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978
• Kupferzeitliche Meissel, Beile und Axte in Ungarn. München, 1984
• Corpus campanarum antiquarum Hungariae – Magyarország régi harangjai és harangöntői 1711 előtt. Budapest, 1989
• Die Bronzegefässe in Ungarn. München, 1990
• Adatbank a magyar harangokról. Budapest, 1998
• Harangok, harangöntők, ágyúk az 1848/49. évi szabadságharcban. Budapest, 1999
• Kupferzeitliche Siedlung von Tiszalúc. Budapest, 2005
• Zempléni harangok. 18. kötet/Officina musei, Herman Ottó Múzeum, 2009 ISSN 1217-033X szerk. Patay Pál – Millisits Máté
• Az életet már megjártam. Emlékezem, Magyarországra és a XX. századra; Patay Z., Bp.–Balatonalmádi, 2014
• Az életet már megjártam. Emlékezem, Magyarországra és a XX. századra; Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2018 (Nemzeti könyvtár)

Jegyzetek

1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 4.)
2. Magyar Nemzeti Múzeum. (Hozzáférés: 2020. október 5.)
3. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2022. november 7.)
4. Elhunyt a Magyar Nemzeti Múzeum legidősebb munkatársa, dr. Patay Pál. Magyar Nemzeti Múzeum, 2020. október 5. [2020. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 5.)

Források

• Patay Pál. In: Magyar katolikus lexikon X. (Oltal–Pneu). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2005. ISBN 963-361-626-3
• Ki kicsoda a magyar régészetben^{[halott link]}
• Az OSZK online katalógusa
• Az első zafírdiplomás az ELTE-n. Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
• 2015 Informátor SAS XXVI/1-2, 34.
• "Régről kell kezdenünk...". Studia archaeologica in honorem Pauli Patay. Régészeti tanulmányok Nógrád megyéből Patay Pál tiszteletére; szerk. Guba Szilvia, Tankó Károly; Gaál István Egyesület, Szécsény, 2010

• Történelemportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap