az első világháborút lezáró békeszerződések From Wikipedia, the free encyclopedia
Az 1919-es Párizs környéki békeszerződések alakították ki az első világháborút lezáró kényszer-békerendet, amely jogilag rögzítette az antant győzelmét a központi hatalmak felett, és amellyel létrejött a háborút követő új világrend, amely azonban nem bizonyult tartósnak, és kevesebb, mint 20 év alatt összeomlott. Az előkészítő politikai tanácskozásokra és szakmai megbeszélésekre nem hívták meg sem a központi hatalmak (illetve azok utódállamai), sem az orosz polgárháborút megnyerő bolsevikok képviselőit.
A fenti szerződésekhez szorosan kapcsolódik még a Fejszál–Weizmann-egyezményPalesztina és a Közel-Kelet háború utáni sorsáról. A csendes-óceáni térség helyzetét a washingtoni békeszerződés rendezte, amelyet a Párizs környéki békeszerződésekkel együtt szokás Versailles-washingtoni békerendszer néven emlegetni.
A szerződéseken a négy nagy politikus: (Georges Clemenceaufrancia, David Lloyd Georgebrit, Vittorio Orlandoolasz miniszterelnökök és Thomas Woodrow Wilsonamerikai elnök) akarata érvényesült (legkevésbé az olasz miniszterelnöké). Az ötödik győztes nagyhatalmat, Japánt nem érdekelték az európai ügyek. A kisebb győzteseket kevésbé vonták be a döntéshozatalba, de követeléseiket figyelembe vették. A legyőzötteknek, bár képviselőiket meghívták, nem volt befolyásuk a tárgyalások menetére.
A tárgyalások során került elfogadásra a Népszövetség alapító okirata is.
A békeszerződések után nem sokkal Ferdinand Foch azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.”[1]
A versailles-i békerendszer által szabályozott számtalan neuralgikus területi kérdésből csupán néhányat oldottak meg népszavazással, ezek is szinte kivétel nélkül Nyugat-Európa területére estek. Különös, de jellemző, hogy e népszavazásokon számos alkalommal szavazott az elcsatolni kívánt kisebbség saját „anyanemzete” ellen, ilyen esetekben fenntartva a korábbi status quót, így a Radkersburg-környéki szlovének a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság ellen Ausztria javára, illetve az akkor még majdnem felerészben németSopron város[2] és környéke túlnyomó részben Ausztria ellen Magyarország javára.
A magyar kormányzat mindkét világháború után több terület esetében kezdeményezett népszavazást, e javaslatok az osztrák-magyar határ 1922-es kijelölését illető két kivételtől eltekintve nem találtak meghallgatásra, ez esetben is csak azért, mert az osztrák fél is vesztes hadviselőnek számított.
Schleswig-Holstein déli része 1920. III. 14. Németország/Dánia, döntés Németország javára (a tartományt kettéosztó határ máig változatlan)
Mazúria 1920. VII. 11. Németország/Lengyelország, döntés Németország javára (a második világháború után a német lakosságot kitelepítették, a területet Lengyelországhoz csatolták)
Eupen-Malmedy 1920. IX. 20. Németország/Belgium, döntés Belgium javára (Eupen még ma is német többségű, ma Vallóniában a „région germanophone” székhelye)
Dél-Karintia (Klagenfurt és környéke) 1920. X. 10. Ausztria/Szerb–Horvát–Szlovén Királyság. A déli, szlovén többségű „Zone A” eredménye 22 025 (59%) Ausztria javára és 15 279 (41%) Szlovénia javára, az északi, csekély szlovén kisebbségű „Zone B”-ben a népszavazást már meg sem rendezték, Ausztria birtokában maradt.
Felső-Szilézia keleti része (Ost-Oberschlesien) 1921. V. 21. Németország/Lengyelország, döntés Lengyelország javára
Felső-Szilézia nyugati része (West-Oberschlesien) 1921. V. 21. Németország/Lengyelország, döntés Németország javára (a terület ma Lengyelországhoz tartozik)
A kisebbségi jogok védelme; összeáll. Baranyai Zoltán; Oriens, Bp., 1922
Majoros István: Vereségtől a győzelemig. Franciaország a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, 1871–1920; ELTE Eötvös, Bp., 2004
Margaret MacMillan: Béketeremtők. Az 1919-es párizsi békekonferencia; ford. Barna Judit; Gabo, Bp., 2005
A kisebbségi jogok védelme; összeáll. Baranyai Zoltán, szerk., utószó Péter László; Bába, Szeged, 2006 (hasonmás kiad., eredeti kiad. Oriens, Bp., 1922)
Glant Tibor: Kettős tükörben: Magyarország helye az amerikai közvéleményben és külpolitikában az első világháború idején; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2008 (Amerika tegnap és ma)
Koszta István: Nem (csak) Erdély volt a tét. Kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Titkosított jelentések, eddig nem publikált dokumentumok; Kárpátia Stúdió, Csíkszereda–Bp., 2010
Benda Jenő: A béke kálváriaútján. Egy újságíró naplója a párizsi békekonferenciáról; Méry Ratio–Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, Samorín–Bp., 2013 (Pro minoritate könyvek)
Alexandru Vaida Voevod: Levelek a Békekonferenciáról. Párizs – Versailles 1919–1920; tan., jegyz. Mircea Vaida-Voevod, ford. Eke Zsuzsa, Molnár Judit; Kriterion, Kolozsvár, 2018
Azerbajdzsán a párizsi békekonferencián, 1919–1920; ford. Várhegyi Tamás; Azerbajdzsáni Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége, Bp., 2018
Az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása 1918-ban. Konfliktusok és megoldási kísérletek; szerk. Barta Róbert, Kerepeszki Róbert, Pintér Zoltán Árpád; DE, Debrecen, 2019
Székely Gábor: Hitler, Sztálin, Chamberlain. Az elkerülhetetlen II. világháború; Volos–Magyar Lajos Alapítvány, Mogyoród–Bp., 2019
Fejezetek a versaillesi Közép-Európa történetéből; szerk. Gulyás László; Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására–Egyesület Közép-Európa Kutatására, Szeged, 2021–
_(RA)_-_The_Signing_of_Peace_in_the_Hall_of_Mirrors,_Versailles,_28th_June_1919_-_Google_Art_Project.jpg)
.png){kind=small}
