építészeti stílus From Wikipedia, the free encyclopedia
A neobizánci építészet[1] a bizánci építészeten alapuló stílus a historizmus korszakában. A 19. században és 20. század elején volt jellemző.
A stílus építészeti megújulási mozgalom volt, amelyet leggyakrabban vallási, részben pedig intézményi és nyilvános épületeknél alkalmaztak. Oroszországban és a Balkánon érte el legmagasabb fejlődését, mivel nemzeti státuszú volt, és az ortodox népek (pánszlávizmus eszméi) politikai, vallási és kulturális egységét szimbolizálta.[2] Az 1840-es években jelent meg Nyugat-Európában, és a 19. század utolsó negyedében tetőzött az Orosz Birodalomban, majd később Bulgáriában és Jugoszláviában jelentkezett.
A stílus jellemzői az árkádok, a boltozat, a kupolák, a stukkó, a dekoráció. A belső teret több színű márvány és színes mozaikok díszítik. Nyugat-Európa országaiban a stílus román-bizánci változata terjedt el, amelyben a bizánci formákat a román stílus elemeivel kombinálták.[2]
A Szophia székesegyház (1782–1788) szentpétervári Puskinban volt a legkorábbi kísérlet e stílusra. Az 1830-as években I. Miklós orosz támogatta a Konsztantin Thon (1794–1881) által tervezett, ún. orosz-bizánci stílusú templomokat.
Az igazi bizánci művészetet, amelyet Grigorij Gagarin (1810–1893) művész és David Grimm (1823–1898) építész népszerűsített, II. Sándor cár (ur.: 1855–1881) tette meg az ortodox egyház de facto hivatalos stílusaként.[2] A bizánci építészet az ortodox terjeszkedés eszközévé vált a Birodalom határain kívül (Kongresszusi Lengyelország, Krím, Kaukázus). Sándor uralkodása alatt azonban anyagi problémák miatt kevés épület készült el.
A neobizánci katedrálisok a nyugati tartományokban (Lengyelország, Litvánia), a hadsereg kaukázusi és közép-ázsiai támaszpontjai, a kozák seregek és az uráli Perm régió városai körül összpontosultak. David Grimm és Vaszilij Koszjakov (1862–1921) építészek egy egyedülálló, nemzeti típusú, egykupolás bizánci katedrálist dolgoztak ki.
II. Miklós uralkodása (1894–1917) arra volt figyelemre méltó, hogy az építészek ettől a mintától visszafordultak a Hagia Szophia hagyatékhoz, amely csúcspontja a kronstadti Nyikolszkij-székesegyház és a Poti székesegyháza lett. Vasbetont alkalmaztak, ami nagyon gyors építkezést tett lehetővé; a belső tereik egyértelműen a kortárs szecesszióba tartoznak, a külsejük azonban az egykori bizánci stílus követése.
A 19. század végén és a 20. század elején orosz bizánci stílusban hatalmas katedrálisok épültek, amelyek az Orosz Birodalom hatalmát jelképezték. A stílusnak az 1917-es forradalom vetett véget, de az emigráns építészek folytatták azt Jugoszláviában és Harbinban.[2]
A két világháború közötti időszakban a neobizánci építészeti mozgalom a jugoszláv főváros, Belgrád reprezentatív épületeiben jelentkezett, I. Sándor király támogatásával.[3]
Főbb építmények a Szent Száva-templom és a Szent Márk-templom.
Bulgáriában a szófiai Alekszandr Nyevszkij-székesegyház vált a stílus legfontosabb építményévé. Az orosz neobizánci áramlatok hatására épült, hosszú ideig a Balkán-félsziget legnagyobb ortodox temploma volt.
Példák a neobizánci stílusra:
.JPG)
-1.jpg)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
