From Wikipedia, the free encyclopedia
Mithra vagy Mithrász (मित्र, proto-indoiráni alanyesetben *mitras) több vallásban és kultúrában is tisztelt istenség. A római császárkor egyik legnagyobb istene, a köré szerveződött mithraizmus (misztériumvallás) központi alakja, akit Mithrász néven ismertek.
| Mithrász | |
 | |
| Nem | férfi |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Mithrász témájú médiaállományokat. | |
Előfordulása:
Mithras, Mitra néven az ind hitregékben a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe kerül, s a világosság istene, a perzsa vallás megváltója lett, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza.
A mítoszok szerint december 25-én született;[1] egyes történetek szerint egy szűztől,[2] más történetek szerint egy sziklából.[3] Később – a kereszténység államvallássá válásakor – ünnepének ellensúlyozására Jézus születését tették dec. 25-re.[4][5][6]
Nagy mesternek tartották, ő volt a bölcsesség, az igazság és a hit.[forrás?] Funkciója miatt megváltónak is tekintették.[7]
Perzsiából Babilonba, onnan Kis-Ázsiába, majd az 1. században Rómába került, s a Római Birodalom egyik legnépszerűbb istenévé lett egészen az 5. századig. Commodus császár uralkodásának idején kultuszát már államilag támogatták. A 3. században szerepe egyre jelentősebbé vált, a Sol Invictus napistennel (magyarul: „A legyőzhetetlen Nap”) összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált Aurelianus császár idejére. 307-ben, a keresztényüldöző Diocletianus idején a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánították. Hivatalos kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár alatt is megőrizte befolyását, de innentől kezdve hanyatlásnak indult.[8]
Az ősi Indiában, ahol nevével Mitra alakban találkozunk – amit talán a ,,barátság" vagy a ,,szerződés" szavakkal lehet legpontosabban visszaadni – egy másik istenséggel, Varunával együtt tisztelték, Mitra-Varuna néven. Mindkettőjüket gyakran ruházzák fel emberi vonásokkal. [9]
A perzsa Mithra isten ősi és nagyhatalmú alakja az indoeurópai vallásnak, neve feltűnik az Aveszta eposzaiban, és a Pontus vidékén is fontos szerepet töltött be a Kr. e. 3. századtól (lásd uralkodók nevei: például Mithridatész).
Mithrasz római kultusza a legújabb elméletek szerint csak minimális hasonlóságot mutat az eredeti perzsa mítoszokkal, és a római Mithrász legfontosabb szimbóluma, a bikaölés egyáltalán nem jelenik meg a korábbi példában. Kultusza valószínűleg az 1. században mesterségesen alapított misztériumvallás.[11] A nevet vélhetően csak kölcsönözték az ősi iráni mítoszból, hogy az új kultusznak ősi hangulatot és tekintélyt biztosítsanak.
Misztériumvallásként a hívek csak beavatások során kerülhettek a teljes tudás birtokába. A kultusz hét beavatási fokozatot ismert: Holló, Jegyes, Katona, Oroszlán, Perzsa, Napfutó és Atya. A teljes tudás birtokába csak a hetedik szakaszba lépő Atya (pater) juthatott.
A Mithrász-vallás tartalmáról, az általa közvetített tudásról és a beavatási szertartásokról gyakorlatilag semmi biztosat nem tudunk. Jobbára barlangokban és erre a célra kialakított alaprajzú, földbe mélyített szentélyekben gyűltek össze.
Régebbi elméletek szerint bikát áldoztak Mithrásznak, majd a tetemet közösen elfogyasztották, de a feltárt szentélyekben nincs nyoma az erre utaló szokásos jeleknek (gödörnek vagy más, vér felfogására alkalmas mélyedésnek), illetve a kis méretű helyiségekben a hívek mellett el sem fért volna egy bika. Az áldozat jelképes volt.
A Mithrász szentélyek (mithreumok) természetes barlangok, vagy hosszúkás alakú, félig földbe vájt üregek voltak, a templom egyik végén a központi Mithrász-domborművel. Ezeken Mithrász sziklából született frigiai sapkás ifjú, aki egy hatalmas bikát öl meg.
A szentélyekben gyakran megtalálhatók további egységes kompozíciójú reliefek, például Mithrász sziklából születik meg, amelyek a vallás egyes további részleteiről nyújtanak homályos információt. Ezekben a kompozíciókban és elsősorban a központi bikaölő jelenetben minden valószínűség szerint számos asztrológiai elem jelenik meg (Bika, Holló, Skorpió, Kutya, Ikrek stb.).
Az archetipikus hősmítosz szerint, melyet a római Mithrász-rituálékon szavaltak, a csecsemő Mithrász szövetséget kötött a nappal, és elindult, hogy megölje a bikát, az elsőként megteremtett élőlényt. Míg a bika legelészett, Mithrász megragadta a szarvainál fogva, és egy barlangba húzta. A bika hamarosan elszökött, de újra foglyul esett, amikor Mithrásznak azt a parancsot adta a holló, a nap hírnöke, hogy ölje le a bikát. Kutyájának segítségével Mithrász sikerrel járt a bika elfogásában, s ismét a barlangba cipelte. Az orrlyukainál fogva megragadta, s kését mélyen belemártotta lágyékába. Ahogy a bika meghalt, létrejött a világ, és megszületett az idő. A leölt állat testéből tört elő az összes gyógynövény és egyéb növény, mely a földet borítja. Az állat gerincvelejéből búza fakadt a kenyér elkészítéséhez; a vérből szőlőtőke született a bor elkészítéséhez. Az áldozati vér ontása nagy áldásokat hozott a világnak, melyeket Ahriman megpróbál gátolni.
A szentély belső tagolása törvényszerűséget mutat. Általában téglalap alaprajza volt, az egyik kisebb oldalán volt a bejárat és szemben helyezték el a fő kultikus képet. A beavatottak számára mindkét hosszabbik oldalon alakítottak ki pódiumot, a rítusokat pedig a cella-részen tartották. A hívők egy oszlopcsarnokon át közelítették meg a földszinti termet, ahonnan lépcső vezet az előtér felé. Innen egy lépcsőn haladtak tovább a szentélybe (kriptába). A kriptát a földi világ mintájára építették. Boltíves mennyezetét, amely az égboltot utánozta, csillagokkal díszítették.
A hívők a pódiumokon térdeltek és vették magukhoz a szent ételt. Az előttük álló oltárokon égett a tűz. A bejárat előtt egy taurobolium (lécekből rácsozattal befedett szent áldozati gödör) található. Ebben ült a hívő, míg felette leöltek egy bikát, hogy annak vére rácsorogjon. A vér közvetítette az állat erejét és segítette a lélek megtisztulását. Ez a szokás meglehetősen gyakori volt.
A beavatandó személy (neophyta) az alacsonyabban fekvő cellában helyezkedett el. Amikor bebocsátást nyert a magasabb pódiumra, ruhátlan testét a levágott bika vére borította. (hasonló szimbolikus élmények társíthatók a – kereszténység baptizmus rítusával egyenértékű – „vérkeresztséghez”).
Újabb kutatások más rítus elvégzését feltételezik. Kiindulási alap, hogy egy 1000–1200 kg súlyú bikát lejuttatni a szentélybe gondot okozhatott, hiszen a bika a kultuszkép tanúsága szerint nincs megkötözve.
Valószínűbbnek tűnik, hogy napszállta után - a hat fokozatot sikeresen teljesített - tizenkét jelölt megérkezett a szentélyhez. Lefelé vezető szinteken haladtak, jelezve, hogy alászállnak az alvilágba. A bejáratnál a Pater fokozatú tizenharmadik férfi fogadta őket és megerősíttette velük fogadalmukat. Merítettek a szentelt borból, majd elfoglalták helyeiket a két oldalt magasabban épült pódiumon. A fáklya fényében kozmikus jelképek látszottak a falakon. Megkezdődött a rituális lakoma.
Közeledett az éjfél, a fény kihunyt. A sötétben kiosztották a tizenkét kőgolyót, melyből egy pirosra volt festve. (A kőgolyók megtekinthetőek az aquincumi múzeumban, a szentély azon helyén, ahol feltárták őket.)
Amikor ismét fellobbant a fényt, a Pater fokozatú személyben már Mithras, a Sol Invictus állt előttük és az is kiderült, ki lett lett a Kiválasztott, melyikükben testesült meg a Magasságos Jupiter isten, az Égi Bika. Mindannyian hódoltak előtte és Ő megerősítette fogadalmát, hogy kész feláldozni életét az emberekért és a világ újjászületéséért. Ekkor az áldozópap, Mithrasz a nyakába szúrta az áldozó kést. Azonban a kozmikus ábrázolások tanúsága szerint az önmagát feláldozó isten nem egyszerű, hanem szenvedéssel teli kínhalált vállalt. A Kutya harapta, a Kígyó mérgezte, a Skorpió kasztrálta.
Az áldozat testét valószínűleg még hajnal előtt levitték a folyóhoz és belemerítették, hogy feltámadhasson és egy elkövetkező szertartáson valakiben ismét meg tudjon jelenni. A napkelte ékesen bizonyította, hogy a szertartást helyesen végezték, a következő időciklus elkezdődött, az emberiséget sikerült megmenteni a végpusztulástól.
(A nők az Isis szentélyében hasonló misztérium szertartáson vettek részt. Volt olyan szentély, amelyet egyszerre mindkét istennek, Isisnek és Jupiternek szenteltek.)
A szertartások borzalmas részletei a szigorú titoktartás ellenére kiszivárogtak és elősegítették a lineáris időszemléletű kereszténység elterjedését, amely azt hirdette, hogy egyszer régen már feláldozta magát az isten, nem szükséges ennek rendszeres időközönként megtörténnie. (A rómaiak ugyanis ciklikus időszemlélettel bírtak.)
A tizenkét tanítvány, az utolsó vacsora, az isten önként vállalt kínhalála, a szentelt víz, a bejáratnál stb. motívumok a Mithrasz-kultuszból kerülhettek a kereszténységbe, ahol a nők részvételét is megengedték az áldozatra emlékező istentiszteleteken.
A Mithrasz kultuszban úgy tűnik, a Bika/Jupiter a főszereplő, aki önként nyújtja nyakát az áldozópapnak, Mithrasznak. Természetesen egy istent nem áldozhat fel közönséges személy, csak egy másik isten.[13]
Az intézményesített mithraizmus beavatási rituáléja hét szintből állt. Mindegyik fokozat egy-egy bolygó oltalma alatt állt. E szintek emelkedő sorrendben a következők: Holló (Corax), bolygója a Merkúr; Menyasszony (Nymphus), bolygója a Vénusz; Katona/harcos (Miles), bolygója a Mars; Oroszlán (Leo), bolygója a Jupiter; Perzsa (Perses), bolygója a Hold; a Nap küldötte (Heliodromus), bolygója a Nap; és az Atya (Pater), bolygója a Szaturnusz. Az ide vonatkozó értelmezés szerint az alsóbbrendű természetet mortifikációnak (átalakítás) kell alávetni.
A Mithrász kultusz legnépszerűbb a Római Birodalom európai területein volt, mithraeumok tucatjai ismertek elsősorban a nyugati limes mentén. A katonaság körében különösen elterjedt volt. Csak Aquincum polgárvárosának területén négy mithraeum ismert. Továbbiak kerültek elő a katonavárosban.[14] Szentélye megtalálható volt Pannonia szinte minden római városában, sőt több magánbirtokán (lásd például fertőrákosi mithraeum).
Kultuszának csak a kereszténység terjedése vetett véget, Mithrász képe 323-ban tűnik el a római pénzekről. Iulianus császár ismét vissza akarta Mithrászt helyezni jogaiba, de szándékát korai halála meghiúsította. A Mithrász-vallás több mint egy évszázadon át a kereszténység komoly ellenfele volt.
A hivatalos állami tiltásokkal és a feltételezhetően programszerű erőszakos pusztításokkal párhuzamosan Mithrász szentélyei lassan romba dőltek, kultusza egyre jobban visszaszorult. A kultusz tárgyi és feliratos emlékei azonban azt mutatják, hogy volt idő, amikor Mithrász vallása is világvallás volt, amely Perzsiától az Atlanti-óceán partjáig kielégítette a római katonák vallásos lelki szükségleteit.
A kora középkori Európában a mithrazmus lappangó formájának sikerült évszázadokon át fennmaradnia Konstantin ediktumai mögött. Még amikor át is vette helyét a trónon a kereszténység, a mithraikus hit méltóságteljes ellenszegülésben élt tovább. A manicheizmusként ismert szinkretista vallás több közel-keleti vallás elemeit őrizte meg.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
