Magyar ábécé

A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 40 latin betűből áll:

A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs

Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, mivel tartalmazza a Q, W, X, Y betűket is – melyek a magyar nyelvben családnevektől és idegen szavaktól eltekintve nem szerepelnek:

A nyomtatott magyar ábécé, (kiterjesztett, 44 betűs ábécé)

A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, Zs

Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs,^[1] ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az).

A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.

Az ly betű nevének helyesírása nincs rögzítve,^[2] az elipszilon^{[2][3][4][5][6]} vagy ellipszilon^{[2][6][7][8][9][10][11][12]} mellett más nevei is vannak: ej,^[2][6] ejj,^{[6][8][10][11][12][13]} elj,^[2] elly,^[10][11] sőt nevezik még ipszilonos jének^[2][14] vagy gyereknyelven akár gólyás jének^[12] is. Ugyanígy a w betűt is nevezik még kettős vének,^[15] vagy a fizikában/matematikában akár vevének is, elkerülendő a dupla/kettős jelentését egy v-vel jelölt mennyiség kétszeres értékére a dupla vé betű helyett.^[forrás?]

Sajátosságai más nyelvekhez képest

A magyar ábécé írott betűi "álló betűs írás"

Az 1970-es években, Virágvölgyi Péter grafikus által megalkotott dőlt betűs kézírás (kiterjesztett ábécé)

Alapvető jellegzetessége, hogy a latin ábécében nem létező hangok közül a mássalhangzókat több betű összetételével fejezi ki, míg a magánhangzókat az eredeti betű mellékjeles kiegészítésével. További sajátossága, hogy a legtöbb nyelvben s-sel írt hangot a magyarban sz jelöli, valamint a j sem a sokfelé megszokott [zs]- vagy [dzs]-szerű hangot, hanem a palatális zöngés réshangot jelöli. A külföldiek számára az is gyakran nehézséget okoz, hogy az y nem önálló betű, hanem a g, l, n, t után kettős betűt alkotva (digráf) kiejtésmódosító (lágyító, palatalizáló) hatású (turistáktól gyakran hallani például [kirali]-t a Király [utca] helyett). Ezek közül is kivételes a gy, amely valójában nem a g, hanem a d lágyított megfelelője. Az s kiejtésmódosító szerepe szintén szokatlan külföldiek számára a cs és zs összetételében, a cs-t a legtöbb külföldi x-nek ejti.

Betűrendbe sorolás

Betűrendbe soroláskor a két- és háromjegyű mássalhangzókat különállóknak kell tekinteni (azaz például a Czentár után következik a Csaba), valamint az ékezetes magánhangzókat ékezet nélküli változatukkal együtt – például az á-t az a-val együtt – soroljuk be. Ez alól kivétel az ö/ő és az ü/ű, amelyek két külön szakaszba kerülnek az o/ó-tól, illetve az u/ú-tól szétválasztva). Idegen szavakban a ch is előfordul, amely kétjegyű betű (kiejtése többféle lehet eredetétől függően), de az ábécében elemei szerint rendezzük (c + h-ként).

Azokban a listákban, amelyekben jelentős részben szerepelnek idegen nevek is (pl. lexikonok, atlaszok névmutatójában), a nemzetközi ábécét szokták alkalmazni, így az ó/ö/ő-t az o alá, az ú/ü/ű-t az u alá, valamint a többjegyű mássalhangzókat is kezdőbetűjük szerint sorolják be (pl. cs a c alá).^[forrás?]

Elválasztás és kettőzés

A kettős (cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs) és hármas (dzs) betűk nem választhatók el (ez leginkább a dz és dzs betűknél lényeges, amelyeket korábban két betűként tartott számon a helyesírás: ezek elválasztása tehát ma-dzag, bü-dzsé). Kettős betűként fogható fel a ch is, amely egyes idegen eredetű magyar szavakban megtalálható (pl. technika). Hosszú (kettőzött) változatuknál írásban csak első jegyüket kettőzzük meg (pl. loccsan, meggy), elválasztáskor pedig sor végén és a következő elején a teljes alak ismétlődik meg (pl. higy- / gyen). Szintén teljes alakjukban ismétlődnek meg szóösszetételekben (pl. fénynyaláb, kulcscsomó). Kettőnél több azonos mássalhangzó vagy mássalhangzójegy nem kerülhet egymás mellé (pl. tollal); azonban a személyneveknél és az összetett szavak határán kötőjellel tagoljuk (pl.Kiss-sel, Bernadett-tel, sakk-kör, plüss-szamár). A magánhangzók terén ugyanakkor nem áll fenn hasonló korlátozás (azonos és eltérő magánhangzókra vonatkozóan sem, pl. Neeeem! vagy fiaiéi).

Történeti vonatkozásai

A magyar latin betűs írás történetét két részre szokták bontani, a régi magyar írásra és a magyar írásra.^[16]

A zárt e hangot több más nyelv (angol, francia, román stb.) írásában eltérő betűk, betűkapcsolatok jelölik. A magyar köznyelvből kiveszőben van, de a legtöbb nyelvjárás az e és é hangoktól is jól megkülönböztetve ejti. A zárt e hang ë betűjele nem része a magyar ábécének, azonban A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának 89. szabálypontja (illetve az előző, 11. kiadás 90. pontja) kiejtési segédjelként engedélyezi a Kalmár György által először 1770-ben alkalmazott betűt. Az ë a magyar nyelvészeti hangjelölés bevett betűjele (régebben ė-t is használtak).^[17] Tízből hat nyelvjárási régióban különbséget tesznek a kétfajta e között, míg a dél-alföldi nyelvjárásban ö-t ejtenek a helyén.^[forrás?]

Az I. világháború után Atatürk magyar nyelvészeket is meghívott, működjenek közre a török írás megreformálásában, a latin betűs írás létrehozásában.^[18]

A betűk sorszáma az ábécében elfoglalt helyük szerint

A hagyományos és a kiterjesztett ábécé betűinek számmal jelölt sorrendje