Kongói Köztársaság
állam Közép-Afrikában From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Kongói Köztársaság (franciául: République du Congo), vagy más néven Kongó-Brazzaville független köztársaság Közép-Afrikában, túlnyomórészt a Kongó-medencében helyezkedik el. Északnyugaton Kamerun, északkeleten a Közép-afrikai Köztársaság, keleten és délen a Kongói Demokratikus Köztársaság, délnyugaton Angola Cabinda exklávéja és egy rövid szakaszon az Atlanti-óceán, illetve nyugaton Gabon határolja. Fővárosa és legnagyobb városa Brazzaville. A hivatalos nyelv a francia, továbbá két nemzeti nyelv van, a bantu nyelvekbe tartozó kituba és lingala. A legmagasabb pontja az 1020 m magas Mont Nabemba, a leghosszabb folyója a Kongó, amely az Ubangival természetes határt képez a Kongói Demokratikus Köztársasággal.
_-_COG_-_UNOCHA.svg)
Remove ads
Az ország Francia Egyenlítői-Afrika része volt egészen 1960. augusztus 15-én, amikor megalakult a független Kongói Köztársaság. 1969-ben egy marxista-leninista állam jött létre Marien Ngouabi vezetésével. Az első többpárti parlamenti választást 1992-ben rendezték meg, de a demokratikus átalakulást megszakította az 1997-ben kezdődő kongói köztársasági polgárháború, amivel az 1979 óta a Kongói Munkáspártot vezető Denis Sassou-Nguesso került újból hatalomra, így 1997 óta ő az ország egyetlen elnöke.
Fejlődő ország, amely 2013-ban a 142. helyet foglalta el az emberi fejlettségi index (HDI) szerint sorolt országok ranglistáján. A Guineai-öböl egyik legnagyobb kőolajkitermelőjévé vált, amely biztosít számára bizonyos fejlődést, de a gazdasága továbbra is (2020 táján) főleg a kőolajszektortól függ,[9] és a gazdasági növekedés lelassult az olajárak 2015 utáni esése óta.
Remove ads
Földrajz
Az országnak viszonylag kicsi tengerpartja van (170 km), viszont észak felé messze benyúlik a szárazföldbe (1200 km). Az ország legnagyobb területeit lapos fennsíkok és mocsaras völgyek teszik ki. A természetes növénytakarója változatos, a szárazabb déli területeken a szavanna, míg az északi, csapadékosabb területeken az esőerdő a jellemző.[10]
Domborzat
Délnyugatra egy tengerparti síkság fekszik, középen a Mayombé hegység emelkedik ki a kristályos kőzeteivel, az ország belsejében egy fennsík található.
Vízrajz
Keleti határát két nagyobb folyó, a Kongó és az Ubangi jelenti.
Éghajlat
Egyenlítő menti helyzete miatt a hőmérséklet egész évben egyenletes. A nappali hőmérséklet általában 24 °C, miközben a levegő páratartalma magas. Éjjel 16–21 °C-ra hűl a levegő. Az éves csapadékmennyiség a parti síkságon 1000 mm körüli, az ország központi vidékén 2000 mm-t meghaladja. Időben viszont nem egyenletesen oszlik el: a legszárazabb hónap június és augusztus, a legesősebb november.
Környezeti problémák
A főbb környezeti problémák közé tartozik a járművek kibocsátása miatti levegőszennyezés, főleg a nyers, kezeletlen szennyvízből származó vízszennyezés és az erdőirtás.
A faipar és más iparágak veszélyeztetik a környezetet, amelyekről viszont az állam nem tud lemondani. Súlyosbítja a helyzetet a hatékony kormányzat hiánya, a döntések átláthatatlan módja.[11]
Élővilág, természetvédelem
Az ország legnagyobb része a trópusi esőerdők zónájába esik. A síkságokon nagyon nehezen járható mocsarak alakultak ki, amelyek védelmet nyújtanak ritka állatoknak is. Ilyen például a gorilla.
Nemzeti parkjai
- Conkouati-Douli Nemzeti Park
- Nouabalé-Ndoki Nemzeti Park
- Ntokou-Pikounda Nemzeti Park
- Odzala-Kokoua Nemzeti Park
- Ogooué-Leketi Nemzeti Park
Természeti világörökségei
Az UNESCO világörökség-listáján egy terület van, a Sangha-folyó menti három nemzeti védettségű terület, amely három ország területét és nemzeti parkjait foglalja magában, a Kongói Köztársaság Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkját, Kamerun Lobéké Nemzeti Parkját és a Közép-afrikai Köztársaság Dzanga-Ndoki Nemzeti Parkját.[12]
Remove ads
Történelem
A térség legrégebbi lakói a pigmeusok. A bantu vándorlás idején bantuk váltották fel, olvasztották be őket. A bakongó nép egy bantu csoport, amely a mai Angola, Gabon és Kinshasa-Kongó egy részén is letelepült. Több bantu királyság épített ki kereskedelmi kapcsolatokat a Kongó folyó vízvidékével, a legnevezetesebbek: Kongó, Loangó, Teke.
A portugál felfedező, Diogo Cão 1484-ben érte el a Kongó torkolatát.[13] A kereskedelmi kapcsolatok alakultak a bantu királyságok és az európai kereskedők között, akik árukkal, iparcikkekkel kereskedtek,továbbá a belső területeken foglyul ejtett rabszolgákkal kereskedtek. A partvidék a transzatlanti rabszolga-kereskedelem egyik kiindulópontja lett.
A 19. században megkezdődött a Kongó folyó deltájának közvetlen európai gyarmatosítása, amely visszavetette régióban a bantu társadalmak hatalmát.[14]
A Kongó folyótól északra fekvő terület 1880-ban francia fennhatóság alá került a Pierre de Brazza és Makoko [15] batekei királlyal kötött szerződés eredményeként.[13] Makoko halála után özvegye, Ngalifourou királynő fenntartotta a szerződés feltételeit, és a gyarmatosítók szövetségese lett. Ez a kongói gyarmat először Francia Kongóként, majd 1903-ban Közép-Kongóként vált ismertté.
1908-ban a franciák megszervezték a Francia Egyenlítői Afrikát (AEF), amely Közép-Kongóból, Gabonból, Csádból és Oubangui-Chariból (későbbi Közép-afrikai Köztársaságból) állt. A franciák Brazzaville-t jelölték ki szövetségi fővárosnak.
A 20. századi kongói gyarmati uralom első ötven évében a természeti erőforrások kitermelésére összpontosítottak. Az első világháborút követően a Kongó–óceáni vasút megépítése a becslések szerint legalább 14 ezer emberéletet követelt.[13]
A Kongói Köztársaságot 1958. november 28-án hozták létre, és 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól. 1969 és 1992 között marxista–leninista állam volt, Kongói Népköztársaság (KNK) néven.
Denis Sassou-Nguesso elnök először 1979-ben került hatalomra. A rezsime 1990-ben – a közép-európai kommunista rezsimek bukásával egyidőben – véget ért és 1992-ben demokratikus úton választott kormányt iktattak be. Az országban 1992 óta tartanak többpárti választásokat, de a demokratikusan megválasztott kormányt az 1997-es Kongói Köztársaság polgárháborúja megbuktatta.
1997-ben a rövid polgárháború után újra Denis Sassou-Nguesso elnök került hatalomra. Azóta (a 2020-as évek elején is) Sassou-Nguesso megszakítás nélkül van hatalmon az ország elnökeként.
Remove ads
Politika és közigazgatás
Az ország félelnöki rendszerű köztársaság.
A parlament kétkamarás, egy 72 fős Szenátusból és egy 151 fős Nemzetgyűlésből áll.[16]
Az országot a Freedom House 2022-es jelentése a „nem szabad” kategóriába sorolta.[16]
Az elnököt közvetlenül választják, öt évre. A 2002-es alkotmány két mandátumra korlátozta az elnököt, és 70 éves korhatárt írt elő.[16] A Denis Sassou Nguesso elnök által javasolt 2015-ös alkotmányos népszavazás azonban megszüntette ezeket a korlátozásokat, lehetővé téve számára, hogy újra induljon. A népszavazást széleskörű tiltakozások követték és csalással vádolták.[16]
Denis Sassou-Nguesso elnök évtizedek óta szinte megszakítás nélkül megőrizte hatalmát az ellenzék súlyos elnyomásával.[16] Sassou Nguesso két legjelentősebb ellenfele a 2016-os elnökválasztás után börtönbüntetést kapott.[16] 2021-ben Sassou Nguesso a negyedik elnöki ciklusát nyerte meg, miután 1997-ben visszatért a hatalomba. Ekkor Sassou Nguesso a szavazatok 88,4 százalékát szerezte meg, egy ellenzéki csoport bojkottjával, a szavazók megfélemlítésével és az internet leállásával megzavart választáson.[16]
A korrupció és a több évtizedes politikai instabilitás hozzájárult a gyenge gazdasági teljesítményhez és a szegénység magas szintjéhez.[16] Gyakran jelentenek a biztonsági erők által elkövetett visszaéléseket, de csak ritkán vizsgálják ki őket.[16]
Közigazgatási beosztás
A Kongói Köztársaság közigazgatási területi felosztásának két szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a megye (département), amelynek az alegysége a kerület. Az ország 12 megyére van osztva, amelyekből 2 városi terület, a főváros, Brazzaville és a második legnagyobb város, Pointe-Noire. A megyék tovább vannak osztva 86 kerületre. További 6 önkormányzati város van, amelyekbe beletartozik Brazzaville és Pointe-Noire is.
Külkapcsolatok
33 országnak van kongói köztársasági diplomáciai külképviselete, továbbá az Európai Uniónak és az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ország az Afrikai Unió, a Frankofónia tagja. Határvitája a Kongói Demokratikus Köztársasággal van a határaikul szolgáló Kongó folyó mentén, aminek nagy részén a gyarmati korszak hagyatékaként nincs meghatározva a folyón lévő szigetek hovatartozása.
Védelmi rendszer
Remove ads
Népesség
Általános adatok
A népesség alakulása 1960 és 2023 között
| Lakosok száma | 1 013 581 | 1 190 424 | 1 418 556 | 1 695 348 | 2 020 333 | 2 447 020 | 2 878 333 | 3 363 418 | 3 995 146 | 6 142 180 |
| 1960 | 1966 | 1972 | 1978 | 1984 | 1991 | 1997 | 2003 | 2009 | 2023 |
Adatok: Wikidata
Legnépesebb települések
Etnikai megoszlás
A lakosság döntő többsége, 90%-a bantu. Általában alacsonyabb termetű, robusztus, fekete bőrű emberek.
A feketék főbb csoportjai:[18]
- az ország névadói a kongók, 52% az arányuk, két fő csoportjuk, a ba-kongó és a vili-kongó.
- a második legnagyobb csoport a teke, aránya 17%.
- a mbosik 12%-nyi arányt érnek el.
- kisebb csoport még a mbeték 5%-os aránnyal;
- további csoportok: 3–3% punuk és szangák; 2% maka, 4% egyéb kisebb csoportok tagjai.
A lakosság mindössze 2-3% pigmeus,[19] ők a terület igazi őslakói, akik a bantuk térhódítása miatt az őserdőbe húzódtak vissza, sokuk még ma is vadászatból és gyűjtögetésből él. A pigmeusok rendkívül alacsony termetűek, eredetük nem ismert, de nem rokonai az afrikai feketéknek.[20] [21]
Ezenkívül, van még kb. 1%-nyi fehér (európai) lakosa is az országnak, a francia gyarmatosítók utódai.
Az országban számos libanoni bevándorló is él, akik a francia uralom idején költöztek ide.[22]
Nyelvi megoszlás
- hivatalos: a francia,
- közvetítőnyelv: kituba (kongói) vagy monokutuba,
- további főbb nyelvek: kikongo, lingala és sok helyi nyelv és nyelvjárás.
A lakosság nagy része Pointe-Noire és a déli Brazzaville közötti vasútvonal mentén koncentrálódik, ahol a kituba (a kikongón alapuló kreol nyelv) az elsődleges nyelv. A lingala az ország ritkán lakott északi felében domináns.
Vallási megoszlás
A kereszténység a legszélesebb körben vallott hit az országban. A lakosság kb. 30%-a római katolikus, 55%-a egyéb keresztény (főleg protestáns, afrikai egyházak követője), 15% egyéb (hagyományos afrikai vallású, muszlim, nem vallásos stb.)[4][23]
Jelentős a kimbanguizmus követőinek tábora, amely egy szinkretista mozgalom, és amely a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból indult el.
Szociális rendszer
Remove ads
Gazdaság
Általános adatok
A francia gyarmati múlt, majd a függetlenné válás után bekövetkezett szocialista gazdaságpolitika és az 1997–1998 évi polgárháború miatt elmaradott, a külföld felé eladósodott ország. Afrikai viszonylatban közepesen fejlett, ország elsősorban kőolajexportja révén emelkedik ki a környezetéből.[24] Agrár-ipari ország. A modern ipari szektor mellett a mezőgazdaság és a kézműipar emelkedik ki.
Gazdasági ágazatok
- A GDP összetétele szektoronként 2014-ben:[4] mezőgazdaság: 3,3%, ipar: 74,4%, szolgáltatások: 22,3%
- Munkanélküliségi ráta (2012-ben): 53%. A népesség 46,5%-a él szegénységi küszöb alatt.[4]
Mezőgazdaság
Fő termények: manióka (tápióka), cukornád, rizs, kukorica, földimogyoró, zöldségfélék, kávé, kakaó.[4]
Ipar
Fő ipari ágazatok: kőolaj-kitermelés, cementgyártás, faipar, sör-, cukor-, pálmaolaj-, szappan-, lisztgyártás, cigarettaipar.[4]
Természeti erőforrásokban gazdag, de ásványkincsei nagyrészt kiaknázatlanok. Az utóbbi években új kőolajlelőhelyeket fedeztek fel, elsősorban a part menti tengeren. Az olaj az állam bevételének mintegy 90%-át adja. Egyre nagyobb hangsúly kerül az ásványi kincsek kiaknázására is; a legfontosabbak a magnézium, kálisó, arany, de található még réz, ólom, cink is.
Kereskedelem
- A legfontosabb exportcikkek: kőolaj, fűrészáru, furnér, cukor, kakaó, kávé, gyémánt
- Importjában építőanyagok, gépek, élelmiszer, vegyipari termékek szerepelnek.
Fő kereskedelmi partnerek 2013-ban:[4]
- Export:
Kína – 53,8%, 
Egyesült Államok – 11,1%, 
Ausztrália – 9,4%, 
Franciaország – 5,3% - Import: Kína – 19%, Franciaország – 18,7%,
Olaszország – 6,2%, Egyesült Államok – 5,5%, 
India – 5,1%, 
Belgium – 4,5%
Az országra jellemző egyéb ágazatok
Remove ads
Közlekedés
A közlekedési infrastruktúra fejletlen. Úthálózatának mintegy 1/10-e szilárd burkolatú (2007-ben).
Vasút
Két vasútvonala: Pointe Noire-Brazzaville és Monte Belo-Mbinda.
Az országban belül jelentős a hajózás, a hosszú hajózható folyószakaszoknak köszönhetően. Fő kikötői: Pointe Noire és Brazzaville.
Nemzetközi forgalmú repülőterek ugyancsak ebben a két városban találhatók.[24] Belföldön a nagyobb városok között (Brazzaville, Pointe Noire, Owendo, Ouesso, Dolisie stb.) is választhatjuk a repülőt. A helyi légitársaságok – Régional Express, Air Atlantic, Aero Service, Congo Airways, TAC) az ország mintegy tíz repülőterén elérhetők.[25]
Remove ads
Telekommunikáció
| Hívójel prefix | TN |
| ITU zóna | 32 |
| CQ zóna | 36 |
Kultúra
Oktatási rendszer
Kulturális intézmények
Tudomány
Művészetek
Média
Hagyományok, néprajz
Gasztronómia
Volt francia gyarmatként francia kulináris hatásokkal is találkozni az országban. A nagyobb városokban francia pékségek, éttermek, kávézók és cukrászdák akadnak, s többnyire libanoniak vezetik őket. Nem ritkák az indiai és kínai éttermek sem. Tapasztalhatók még arab és ázsiai kulináris hatások a gasztronómiában. Az autochton ételek alapja a kecske- és baromfihús, valamint a hal.[22]
A folyók bővelkednek halakban; az édesvízi halak a fő fehérjeforrást képezik. A piacokon különféle sózott halakat kapni. Alapvető növényi élelemforrása a tápióka. Elterjedt nyugati-afrikai tésztaféle a fufu, amelynek alapja a tápióka és kukorica, s amelyet gyakran esznek kecskepörkölthöz.[22]
Fontos zöldség a főzőbanán, amelyet sütve esznek, ezzel helyettesítve a burgonyát.[22]
A szeszesitalok között a legelterjedtebb a pálmabor.[22]
Remove ads
Turizmus
Az országba érkezőknek rendőrségi, egészségügyi és vámügyi formanyomtatványt kell kitölteniük, valamint az útlevélen és vízumon kívül rendelkezniük kell a visszautazást igazoló jeggyel.
Egészségmegőrzés: malária, sárgaláz, tífusz, kolera, hepatitisz.
Sport
Az ország legnépszerűbb sportja a labdarúgás. A kongói labdarúgó-szövetséget 1962-ben alapították, és 1964 óta tagja a FIFA-nak. A kongói labdarúgó-válogatott legjobb eredménye az 1972-es afrikai nemzetek kupáján elért első helyezés volt, azonban labdarúgó-világbajnokságra még nem sikerült bejutnia. További népszerű sport még a kosárlabda és a tenisz.[26]
A Kongói Köztársaság az olimpiai játékokon 1964 óta két kivétellel mindegyik évben képviseltette magát, de még egy érmet sem sikerült szereznie. A legjobb eredményt eddig Franck Elemba érte el súlylökésben, amivel negyedik helyezést ért el a 2016. évi nyári olimpiai játékokon.
Az ország nemzeti és egyben legnagyobb stadionja a 60 000 fő befogadására alkalmas Stade Municipal de Kintélé, ami 2015-re készült a 2015. évi Afrikai játékok megrendezése alkalmából.
Remove ads
Ünnepek
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads