Kádár-kocka

Az úgynevezett Kádár-kocka négyzetes alaprajzú, általánosságban 100 négyzetméter körüli alapterülettel bíró, zömmel földszintes, sátortetős családiház-típus, amelynek Magyarországon az 1960-as évek elejétől, egészen a hetvenes évek végéig terjedt az építési időszaka.

A hetvenes évek során épült családi házaknál már különböző – néha utólagos – hozzáépítések (az emeleteken, beépített tetőtereken, garázsokon és nyári konyhákon kívül egyéb gazdasági melléképületek: műhelyek, istállók, ólak, kisebb raktárak) tarkítják ezen épülettípus alapvetően homogén formáját. (Ezt követően, még a rendszerváltást megelőzően, az 1980-as évek elejétől már főleg a nagyobb alapterületű, számos esetben többgenerációs "alpesi-háztípus" lett a szélesebb körben népszerű építési irányzat.^[1]) A kisebb települések utcaképét dominánsan meghatározó Kádár-kockák jellemzően a korábbi nyeregtetős parasztházak helyett, azokat kiváltva épültek, legsűrűbben az olyan helyeken, ahol árvízi pusztítás következett be.^[2] Ilyen típusú lakóépületből összesen 844 000 darab áll az országban.^[3]

Ezeknek az épületeknek a sátortetős kialakítása azért alakult ki így, mert a sátortető a leggazdaságosabb megoldás egy négyzet alaprajzú épületen, ellenben egy téglalap alaprajzú épülettel, mint, amilyenek a régi parasztházak voltak, ahol az észszerűség a nyeregtetős megoldást diktálta. Ugyanakkor részben a telkekre vonatkozó építészeti előírások, részben a könnyű engedélyeztetési eljárás, valamint a korabeli tervezés kezdetlegessége miatt terjedtek el a kockaházak hazánkban.^[4]

Az egyszerű tervezhetőség, a Tüzelő- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat (ismertebb nevén: TÜZÉP) telepeken beszerezhető – a hiánygazdaságból eredően szűkös választékú, ugyanakkor olcsó alapanyagok, valamint a szomszédok, kollégák munkakölcsönszerű bevonásával a kalákában történő építés lehetősége mellett a kockaházak könnyű felhúzhatóságához, folyományaként az elterjedéséhez a kedvező állami dotációs környezet is nagyban hozzájárult.

Eredetét tekintve a kockaházak a 19.–20. század fordulójáig, a kétszobás kistisztviselői és munkásházakig vezethető vissza. Csaknem azonos kinézete és hasonló belső elrendezése miatt számos kritika, élcelődés tárgyát képezte e háztípus. A második világháború után, a Kádár-korszak elejének tömeges lakásépítési programjában, a nagyobb városok panelházakból felhúzott lakótelepeihez hasonlóan, a kisvárosokban és a falvakban tucatjával épült, sematizált lakóépületeket a köznyelv gyakran pejoratívan "vidéki panelnek" nevezi.

Négyzetes alaprajzú változatától eltérő módon kialakult L-alaprajzú változata is.^[5]

A koruknál fogva időszerűvé váló felújításból (beleértve többek között a korszerű hőszigetelés és fűtési rendszer kiépítését) kimaradó házaknak háromszor akkora az energiafelhasználása, mint egy átlagos lakótelepi lakásé (405 kWh/m²).^[6]^[7] 2016-os árakon ezeknek a családi házaknak a fűtési költségei éves szinten akár a 600 000 forintot is meghaladhatják.^[8] (Építésük idején az alacsony energiaárak miatt ez sokadlagos szempont volt.) A kockaházak átlagos falazóanyaga B30-as szabványú falazóblokk tégla, amelynek a hőszigetelő képessége rossznak tekinthető. A hőátbocsátási tényezője 1,57 W/m²K, amely már az olajválságot követően, az 1980-as években sem bizonyult energiahatékonynak. Az épületek standard falmérete 120-130 nm. A homlokzatának 10 cm-es polisztirolhab hőszigetelő lapokkal történő burkolása esetén az érték 0,293 W/m²K-ra, illetve 15 cm-es grafitlapos szigetelés esetén 0,182 W/m²K-ra csökkenthető. Ezzel a hőszigetelési értékekkel már igen komoly, a mérnöki kamara mai elvárásainak is megfelelő, jól hőszigeteltségű^[9] ingatlan érhető el.

Remove ads

Két kockaház Lövőn (a kép közepén), Győr-Moson-Sopron vármegyében
Jellegzetes Kádár-kocka típusú ház látható a kép jobb szélén Abaújváron a Petőfi utcában
Kádár-kocka Noszvajon, a kép jobb szélén
Egy példa Neszmélyről