(1942) ukrajnai magyar fizikus From Wikipedia, the free encyclopedia
Jenkovszky László (Ungvár, 1942. május 2. –) ukrajnai magyar fizikus, tudományos kutató, az MTA külső tagja.
Perecsenyben járt iskolába, majd tanulmányait Ungváron folytatta. A diploma megszerzése után egy évig egy kijevi akadémiai intézetben, majd hosszú ideig a dubnai Atomfizikai Kutatók Közös Intézetében dolgozott, ahol doktorált. 1968-ban az Atomfizikai Intézet kijevi kirendeltségénél kezdett dolgozni. 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Bogoljubov Elméleti Fizika Intézetének vezető munkatársa, a Wigner Fizika Kutatóközpont tudományos tanácsadója. Tudományterülete a részecske- és atommagfizika. Több mint 160 tudományos cikk, tanulmány szerzője. 2013-ban nyugdíjba vonult.
Egyik alapítója a kétévente megrendezésre kerülő Nemeuklidészi geometria a modern fizikában és matematikában nevű nemzetközi konferenciának, amelynek rövidített neve BGL-konferencia (Bolyai–Gauss–Lobacsevszkij-konferencia).[1] Az első konferenciát Ungváron tartották 1997-ben. További helyszínek: Nyíregyháza 1999, Marosvásárhely 2002, Nyizsnyij Novgorod 2004, Minszk 2006, Debrecen 2008, Kolozsvár 2010, Ungvár 2012, Minszk 2015, Gyöngyös 2017,[2] Pécs 2019.[3]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.