IV. Kónsztantinosz bizánci császár

IV. Kónsztantinosz, magyarosan Konstantin (görögül: Κωνσταντίνος Δ', latinul: Constantinus, Konstantinápoly, 652 – Konstantinápoly, 685. szeptember 14.) a Bizánci Birodalom császára 668-tól haláláig, II. Kónsztasz és Fauszta elsőszülött fiúgyermeke volt. Uralkodásának legjelentősebb eredménye, hogy sikerült megállítani a muszlim arabok előretörését.

IV. Kónsztantinosz
Bizánci császár
Uralkodási ideje
668. szeptember 15. – 685. szeptember 14.
Elődje	II. Kónsztasz
Utódja	II. Iusztinianosz
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Heraclian dynasty
Született	652 Konstantinápoly
Elhunyt	685. szeptember 14. (33 évesen) Konstantinápoly
Nyughelye	Szent Apostolok temploma (Konstantinápoly)
Édesapja	II. Kónsztasz
Édesanyja	Fausta
Testvére(i)	Tiberius Heraclius
Házastársa	Anastasia
Gyermekei	Iusztinianosz Hérakleiosz
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Kónsztantinosz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kiskorú volt, amikor apját meggyilkolták Szürakuszaiban, Szicília szigetén. Kónsztantinosz már 654-től viselte a beszileuszi címet, azaz kb. 15 évesen örökölte a trónt. Fivéreivel, Hérakleiosszal és Tiberiosszal 659-től osztozott a társcsászári címen.

Az arabok megállítása

Míg atyja a nyugati tartományokat járta, az Alit legyőző és uralmát megszilárdító I. Muávija omajjád kalifa, aki addig szíriai helytartóként tartotta rettegésben Anatólia és a Földközi-tenger vidékét, 663-ban felújította rabló-pusztító portyáit Anatólia belsejében, és az Égei-tengeren is egyre közeledett Konstantinápoly felé. Ciprus, Rhodosz és Kosz után Híosz és 670-ben Küzikosz félszigete is arab kézbe került, míg a szárazföldi hadak nemegyszer egészen Khalkédónig jutottak a Boszporusz ázsiai partján. A főváros veszélyben volt. Hogy mozgásterét szélesítse, 672-ben még Szmürna, illetve Lükia és Kilikia meghódításáról is gondoskodott.

A fő csapás 674-ben indult el. Ezen a nyáron félelmetes nagyságú szaracén flotta kezdett az erős falakkal védett főváros ostromába, és miután őszre visszavonult Küzikoszba, a következő nyáron ott folytatták a támadást, ahol előbb abbahagyták. A tengeri háború 678-ban ért véget, amikor is a nagy veszteségekre való tekintettel az arab hajóhad elhagyta Konstantinápoly vizeit. Nem kis szerepe volt ebben a szíriai származású építész, Kallinikosz találmányának, a görögtűznek, amellyel heves, olthatatlan tüzet tudtak okozni a bizánciak támadóik hajóin.

A visszavonuló arab hajókat Pamphülia partvidékén a vihar is megtizedelte, amellett ebben az évben a szárazföldön is sikerült megsemmisítő csapást mérni a muszlim harcosokra. Muávija 30 évre békét kötött, és évi 3000 aranyat, illetve 50 rabszolgát és lovat ígért a császárnak.

Új ellenség a Balkánon

Az arabok első megállítása világtörténelmi jelentőségű esemény volt. Hatására még az avar kagán és a balkáni szlávok uralkodói is békét kértek Bizánctól. Csakhogy ekkorra már nem ők voltak a legveszélyesebb tényezők a térségben, hanem a megjelenő bolgár-törökök. A 7. század elején a bolgárok és onogurok törzsszövetsége a Kaukázus északi lejtőin élt, barátságban Hérakleiosszal, azonban a Kazár Birodalom kiépülése miatt szétszéledt a több nép. Aszparuh bolgár kán vezetésével egyik csoportjuk a 670-es évekre érkezett a Duna vidékére, és félő volt, hogy újból pusztításba kezd az egy ideje sikeresen megbékített Balkánon.

IV. Kónsztantinosz, miután hosszú időre biztosította keleti határait, 680-ban személyes vezetésével flottát indított a Duna torkolatához, lovassága pedig Trákián keresztül kelt át a folyam bal partjára. A hadjárat teljes kudarccal végződött. Az agyagos terepen a bolgárok kitértek a nehezen mozgó bizánci sereg elől, majd visszavonulás közben komoly veszteségeket okoztak nekik, sőt nyomukban egészen Várna vidékéig jutottak. Az offenzíva tehát nemhogy megakadályozta – épp ellenkezőleg, elősegítette bolgárok behatolását a Balkánra.

A bevonuló bolgárok hét szláv törzset tettek adófizetőikké a Balkán-hegység és a Duna között, ám hamarosan beolvadtak a szláv többségbe. Az ellenséges Bulgária létét Bizánc is kénytelen volt elismerni, ami ugyan nagy szégyen volt, de stratégiai szempontból nem jelentett nagy veszteséget, hiszen a birodalom eddig is csak névleg irányította a területet.

Valláspolitika

Mivel a keleti helyzet tartósan látszott rendeződni, Kónsztantinosz belátta, hogy felesleges erőltetnie a monothelétizmus dogmáját, hiszen a megbékíteni kívánt monofiziták az Arab Birodalom alattvalói lettek, viszont a hittételi engedmények a Konstantinápoly ellenőrzése alatt maradó ortodoxokat is elidegenítették Bizánctól.

Róma egyetértésével így IV. Kónsztantinosz összehívta a kereszténység VI. egyetemes szinódusát, a III. konstantinápolyi zsinatot (680. november 7. – 681. szeptember 16.). A császár tevékenyen részt vett a testület munkájában, a tizennyolcból tizenkettőn elnökölt is. A zsinat végül kiközösítette Honoriusz pápát, Szergiosz és Pürrhosz konstantinápolyi, valamint Kürosz alexandriai pátriárkákat, és dogmává nyilvánították Jézus Krisztus kettő, emberi és isteni akaratát (theléma) és aktív működését (energeia). A zsinat végeztével az uralkodót a hit védelmezőjeként és magyarázójaként ünnepelték.

Családi bonyodalmak

IV. Kónsztantinosz apjához hasonlóan korlátlan egyeduralmat kívánt gyakorolni, ebben azonban korlátozta két fivére baszileuszi címe. Megfosztani őket ettől a senatus és a hadsereg ellenállása miatt sokáig nem merte, csak a zsinaton aratott nagy siker után látott terve megvalósításához. Az Anatolikon thema fenyegetése ellenére először megfosztotta Hérakleioszt és Tiberioszt a császári címtől, majd levágatta az orrukat, hogy megcsonkítva alkalmatlanná váljanak az uralkodásra. Az ellenálló Anatolikon thema sztratégoszait kivégeztették.

A 33 éves Kónsztantinosz 685-ben halt meg vérhasban, amit még a bolgárok elleni hadjáraton szerzett. Utódja idősebbik fia, a 669-es születésű II. Jusztinianosz lett, bár Anasztaszia nevű feleségétől legalább még egy Hérakleiosz nevű fia született.

Források

• ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6

Előző uralkodó: II. Kónsztasz

Bizánci császár 668 – 685

Következő uralkodó: II. Iusztinianosz

• Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap