I. Leó örmény király

I. Leó (1150 – Szisz, 1219. május 2.) vagy más számozás szerint, örmény fejedelemként II. Leó, de királyként csak az első,^[1] örményül: Լեւոն Ա Մեծագործ (Levon Mecagorc), Uralkodói jelzője: Nagyszerű. A Hegyek ura és Örményország királya Kilikiában. A Rupen-ház utolsó férfi tagja. III. Rupennek, a Hegyek urának az öccse.

I. Leó
Ragadványneve	Nagyszerű Leó
Örmény Királyság királya
Լևոն Ա
Uralkodási ideje
1199. január 6. – 1219. május 2.
Koronázása	Tarsus 1199. január 6.
Örököse	I. Rupen Rajmund
Elődje	az örmény királyság helyreállítása Kilikiában
Utódja	I. Izabella
a Hegyek ura
Լևոն Բ
Uralkodási ideje
1187. május 6. – 1199. január 6.
Elődje	III. Rupen
Utódja	önmaga mint király
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Rupen-ház
Született	1150 Kis-Örményország
Elhunyt	1219. május 2. (69 évesen) Szisz, Kis-Örményország
Nyughelye	Szisz
Édesapja	István, Kilikia marsallja (1110 előtt–1165)
Édesanyja	Rita, Barbaron úrnője (–1210 körül)
Testvére(i)	III. Rupen örmény fejedelem
Házastársa	1. Izabella antiochiai úrnő (–1207)
Házastársa	2. Lusignan Szibilla jeruzsálemi és ciprusi királyi hercegnő (1198–1225 után)
Gyermekei	1. házasságából: 1. Stefánia (1195 után–1220) 2. házasságából: 2. Zabel (1212/13–1252)
I. Leó aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Leó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

„I. Leó” lehetséges további jelentéseiről lásd: I. Leó (egyértelműsítő lap).

Élete

Az örmény állam legnagyobb kiterjedése Nagy Tigranész uralkodása alatt: Nagy-Örményország

Apja István, Kilikia marsallja, I. Leónak, a Hegyek urának a fia, anyja Rita, Szempad (Szembat) barbaroni úr lánya. Bátyja, III. Rupen halála után lett a Hegyek ura Kilikiában. 1199. január 6-án királlyá koronáztatta magát VI. Henrik német-római császártól kapott koronával IV. Ottó német-római császár, III. Ince pápa és III. Alexiosz bizánci császár együttes támogatásával, a mainzi érsek jelenlétében, és alapította meg Kilikiában az új örmény államot 1045 óta.

Utódlás

Elsőszülött lánya, Stefánia^[2] és unokaöccse, Rupen Rajmund ifjabb örmény király^[3] mint fiú örökös számítottak az örményországi trónöröklésben a legesélyesebbeknek. Ennek ellenére Leót a kisebbik lánya, Zabel követte a trónon. II. András 1218-as örményországi látogatása változtatott a korábbi helyzeten. A magyar király a szentföldi hadjáratáról hazatérőben útban megállt az örmény fővárosban, Sziszben, ahol az örmény király, I. Leó nagy örömmel fogadta, rokonként üdvözölte,^[4] és megegyeztek gyermekeik házasságában. Az örmény király a legkisebb lányát, Zabelt II. András legkisebb fiával, András herceggel jegyezte el, és megtette őket az örmény korona örököseinek. Joscelint, Korikosz urát küldte a magyar udvarba követként a házasság megkötésére és a magyar herceg Örményországba küldésére, hogy ott nevelkedjen. A házasságból azonban nem lett semmi, mert a következő évben, 1219. május 2-án meghalt az örmény király.

Az örmény állam Kilikiában: Kis-Örményország

(A következő szöveg korabeli, XIX. század végi helyesírással és nyelvi stílussal íródott, így némileg eltér a mai változattól): „Leo örmény király Antiochiából követséget küldött hozzá, felajánlván leánya, Izabella kezét harmadik fiának, Andrásnak. [...] II. András ezt az ajánlatot elfogadta azzal a feltétellel, hogy András herczeg legyen Leo utóda az örmény trónon. Ez ügyben úgy András, mint Leo 1219-ben a pápához, III. Honoriushoz, fordultak; ez az eljegyzést megerősítette és kikötötte, hogy a herczeg jegyesének keze révén, (még a menyasszony halála esetén is – látszik, hogy a magyar király minden áron csak az örmény trónutódlást czélozta) az örmény trónt örökölje. I. Laskaris Tódor nikeai császár^[5] is ígéretet tett Andrásnak arra nézve, hogy rajta lesz, miként a herczeg az örmény trónt elnyerje. Mindazonáltal az Árpád-háznak ez irányu várandóságából épp úgy nem lett semmi, mint Béla-Elek herczeg byzancziéból. Leo ugyanis már 1220-ban^[6] meghalt. Brienne János, jeruzsálemi király – Leónak idősebbik leányát kb. 1216 óta birta nőül – alig hogy hirét vette ipja halálának, Örményországba jött, hogy mint neje örökségét annektálja. Mivelhogy azonban az ország nagyjai követelték, hogy János Ptolemaisban tartózkodó nejét Örményországba hozza, elutazni volt kénytelen.^[7] Elutaztakor IV. Bohemund antiochiai herczeg (a Poitou-házból) fia megkérte Izabella kezét s azt 1221-ben a királysággal együtt megkapta; [...] Habár Fülöp már 1222-ben^[8] meghalt, II. András fiának jogait nem vitathatta, mert Halicsnak második fia, Kálmán számára való megszerzése nagyon igénybe vette.”^[9] Izabella másodszorra örmény unokatestvéréhez ment feleségül.

Az utolsó örmény király, V. Leó is I. Leó leszármazottja volt.^[10]

Gyermekei

• 1. feleségétől, Izabella (–1207) antiochiai úrnőtől, III. Bohemond antiochiai herceg harmadik feleségének, Szibilla hercegnőnek az unokahúgától, elváltak, 1 leány:
  • Stefánia (1195 után–1220) örmény trónkövetelő, férje I. János jeruzsálemi király (1170/75–1237), 1 fiú:
    • Brienne-i János (1216–1220) jeruzsálemi királyi herceg
• 2. feleségétől, Lusignan Szibilla (1198–1225 után) jeruzsálemi és ciprusi királyi hercegnőtől, 1 leány:
  • Zabel (1212/13–1252), 1219-től apja örököseként I. Izabella néven Örményország királynője, 1. férje Poitiers Fülöp (1203–1225) antiochiai herceg, iure uxoris örmény király, IV. Bohemond antiochiai uralkodó herceg harmadszülött fia, nem születtek gyermekei, 2. férje I. Hetum (1215–1270) iure uxoris örmény király, 8 gyermek, többek között:
    • Szaven-Pahlavuni Szibilla (1240 körül–1290), férje VI. Bohemond (1237–1275) antiochiai uralkodó herceg, 4 gyermek, többek között:
      • I. Lúcia (1265 körül–1299) címzetes antiochiai uralkodó hercegnő, Tripolisz grófnője, férje II. Narjot de Toucy (1250 körül–1293), Laterza ura, Durazzó főkapitánya, a Szicíliai (Nápolyi) Királyság tengernagya, 1 fiú:
        • Toucy Fülöp (1285 körül–1300)
    • II. Leó (1236–1289), 1269-től örmény király, felesége Küra Anna (–1285), IV. Hetum lamproni úr lánya, 14 gyermek a házasságából és 2 természetes leány, többek között:
      • Szaven-Pahlavuni Izabella (1276/77–1323) örmény királyi hercegnő, férje Türoszi Amalrik (1270/72–1310) ciprusi királyi herceg, Türosz ura, Ciprus kormányzója, 6 gyermek, többek között:
        • Lusignan János (1206/07–1243) ciprusi királyi herceg, Örményország régense (ur. 1341–1342), felesége N. N., 1 fiú a házasságából+2 természetes fiú, többek között:
          • (Házasságon kívüli kapcsolatából): V. Leó (1342–1393), Örményország királya (ur.: 1374–1375), felesége Soissons Margit (1345/50–1379/1381) ciprusi úrnő, 1 leány a házasságából+3 természetes gyermek

Jegyzetek

1. Szigorúan véve az örmény királyok listáját csak az első volt e sorban, de ha az örmény királyok elődeit a Hegyek urait is ideszámoljuk, akkor a második az uralkodók között. A Hegyek uraként II. Leó néven uralkodó Leó ugyanis 1199-ben örmény királlyá koronáztatta magát, és így királyként az I. Leó címet vette fel. Mindkét számozás elfogadott az irodalomban, de Rüdt-Collenberg (1963 és 1980) munkája alapján I. Leó tekinthető az iránymutatónak.
2. I. (Brienne-i) János jeruzsálemi király és régens második felesége.
3. III. Rupennek, a Hegyek urának, (I. Leó király bátyja) az anyai unokája.
4. Lusignan Szibilla örmény királyné II. András harmadfokú unokatestvére volt, hiszen mindketten II. Balduin jeruzsálemi király ükunokái voltak annak egy-egy lánya révén. Szibilla II. Baldvin idősebb lányától, Melisenda jeruzsálemi királynőtől származott, míg II. András II. Baldvin másodszülöttjétől, Aliz antiókhiai fejedelemnétől.
5. Laszkarisz Teodor császár, akinek a lányát, Laszkarisz Máriát később II. András elsőszülött fia, a későbbi IV. Béla vette feleségül, másodszorra I. Leó király unokahúgát, Filippát vette feleségül, de 1216-ban elvált tőle. Lásd Rüdt-Collenberg (1963). A szerk.
6. Pontosabban már 1219-ben meghalt az örmény király. Lásd Rüdt-Collenberg (1963), a szerk.
7. Az elutazása oka az volt, hogy mind a felesége, Stefánia és a fia, János az Örményországba utazásuk előtt váratlanul és hirtelen meghaltak. Lásd Rüdt-Collenberg (1963), a szerk.
8. Antiochiai Fülöp örmény király 1221. január 25-én vette feleségül I. Izabella királynőt, és valójában pár évvel később, 1225-ben halt meg mérgezés következtében. Lásd Rüdt-Collenberg (1963). A szerk.
9. Lásd Wertner (1892: 453–454).
10. Lásd Rüdt-Collenberg (1963).

Irodalom

Korabeli forrás

• Neumann, Karl Friedrich (ford.): Vahram's Chronicle of the Armenian Kingdom in Cilicia, during the time of the Crusades, London, Oriental Translation Fund, 1831. URL: Lásd További információk

Szakirodalom

• Rüdt-Collenberg, Wipertus Hugo: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: The Structure of the Armeno-Cilician Dynasties, Párizs, Klincksieck, 1963
• Rudt de Collenberg, Wipertus Hugo: Les Lusignan de Chypre = EΠETHΡΙΣ 10, Nicosia, 1980
• Wertner Mór: András herczeg, in W. M.: Az Árpádok családi története, Nagy-Becskerek, Pleitz Ferencz Pál Könyvnyomdája, 1892, 452–456.

Szépirodalom

• Passuth László: Hétszer vágott mező, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970

További információk

• Vahram's Chronicle of the Armenian Kingdom in Cilicia, during the time of the Crusades (Hozzáférés: 2015. február 18.)
• Foundation for Medieval Genealogy/Armenia Kings Genealogy (Hozzáférés: 2015. február 18.)
• Euweb/Rupenids/Armenia Kings Genealogy (Hozzáférés: 2015. február 18.)
• Genealogie-Mittelalter/Leo II. König von Armenien (Hozzáférés: 2015. február 18.)
• A History of Armenia by Vahan M. Kurkjian, 1958 (Hozzáférés: 2015. február 18.)

Előző III. Rupen

Örmény király 1187 – 1199 (A Hegyek ura) 1199 – 1219 (Király)

Következő I. Izabella