Hunor és Magor

Hunor és Magor a magyar nép eredetét magyarázó monda szerint a hunok és a magyarok őse volt.

Hajsza a Csodaszarvas után. Képes krónika, 1360

A mondának több változata ismeretes. A Gesta Hungarorumban előadott változat a testvéreket Ménrót (az eredeti latin szövegben Menrot) fiaiként említi. Ménrótot – Kézai utalásai nyomán – gyakorta, Nimród királlyal azonosítják.^{[* 1]} Thana fia Ménrót azonban – Kézai szerint – Jáfet ivadéka.^{[1][* 2]}

A Képes krónika változata szerint Hunor és Magor őse Jáfet fia Magóg volt, nem pedig Nimród (az eredeti latin szövegben Nemproth) király.^[2]

Kézai Simon krónikájában

Kézai Simon, meglehetős részletességgel, ekképpen adja elő Hunor és Magor, illetve a Csodaszarvas meséjét:

„Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére^{[* 3]} méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Magoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.

Visszatérvén onnan atyjokhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szállának lakozni. Meotis tartománya pedig Persia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kivűl mindenfelől tenger övezi környűl; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővölködik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingoványokba bémenvén, ott öt esztendeig mozdulatlanúl maradának. Hatodik évre tehát kimenvén véletlenűl, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkűl sátrakban tanyázának, s gyermekeikre bukkanának, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vevé nejűl. S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok és magyarok. S miután azon ingoványok közt hosszasabban időztek, lőn, hogy igen erős nemzetté kezdtek növekedni és a tartomány őket béfogadni és táplálni nem bírta.” (Szabó Károly fordítása.)^[1]

Kálti Márk előadásában

Kálti Márk ekképpen írja le a hunok és magyarok eredetmondáját:

„Történt azután egy napon, hogy vadászni indultak; a pusztaságban szarvasünő bukkant elébük; ezt a Maeotis ingoványaiba üldözték; futott előlük. Mikor azonban ott teljességgel eltűnt előlük, sokáig keresték, de semmiképpen fel nem lelhették. Bebolyongták azután ezt a mocsárvidéket, és úgy találták, hogy az alkalmas nyájak legeltetésére. Visszatértek hát atyjukhoz, és tőle engedelmet kapván, minden jószágukkal bementek a maeotisi mocsarakba, és ott is maradtak. Maeotis vidéke pedig Perzsaországgal határos; egyetlen gázló kivételével mindenfelől tenger övezi; folyóvizekben, növényekben, erdőben, halban, vadban, madarakban bővelkedik; ki-be járni ott bajos dolog. Elérkezvén tehát a maeotisi mocsarakba, nyugton megültek ott öt évig. A hatodik esztendőben pedig kimentek; a pusztaságban a sátrak alatt véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, amint férjeik nélkül a kürt ünnepét ülték, és történetesen éppen zene hangjai mellett táncot jártak; jószágostul gyorsan elragadták őket a Maeotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első rablás. Úgy esett, hogy ama csatában a leányok között Dul alán fejedelemnek két leányát is elragadták; egyiket Hunor, másikat Magor vette feleségül: ezektől az asszonyoktól erednek mind a hunok vagy a magyarok.” (Geréb László fordítása.)^[2]

Nemzetközi analógiák

A szarvasra vadászó férfipáros legendája más népeknél is megvolt, az ókori görögöknél biztosan. A mellékelt képet Pella ógörög városában találták, padlócsempén.

Az ógörög Pella városában talált, szarvasvadászatot ábrázoló csempe kb. Kr.e. 300-ban készült. A jobboldali alak valószínűleg Nagy Sándor, baloldalt hűséges társa Hephaestion látható

A szarmaták eredetlegendája szerint, amit Hérodotosz jegyzett le, szkíta ifjak összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazon nőkkel, akik a Meótisz vidékén éltek, és az ő ivadékaikból jött létre a szarmata nép.^[3]

Történeti körülmények

- A 630. év táján hozta létre Kuvrat a Fekete-tengertől és a Meotisztól északra elterülő kelet-európai pusztán – az addig a nyugati türkök, illetve az avarok függésében élő utrigurok és kutrigurok egyesítésével – Régi Nagy Bulgáriát. Kuvrat a Dulo nemzetségből származott. A 670. év táján, halála után, fiai belharcai miatt Kuvrat birodalma felbomlott. A magyarok ez után – a 830. évet követően – költöztek Etelközbe. A mondában szereplő Dul(a), alán fejedelem neve kapcsolatban lehet a Dulo nemzetség nevével.^[4] A Hunor személynév pedig lehet a hun szövetség onogur ágazatának, illetve népeinek megszemélyesítése.^[5]

- A fent ismertetett eredetmonda egyik változatát Prokopiosz leírása őrizte meg. Szerepel ebben a szarvas, a két testvér és a Meotisz vidéke is.^[6] Prokopiosz szerint a hun király két fia, Utrigur és Kutrigur, egy szarvast követve keltek át a Boszporosz Kimmérioszon (Kercsi szoros). A Prokopiosz-féle eredetmonda tehát a bolgárok két csoportjára hivatkozik, nem pedig a magyarokra. A 830. év előtt magyar nevet viselő nép még nem létezett.

- "Bíborbanszületett Konstantin tiszta forrásból, Bulcsú és Tormás herceg követségétől tanulta ősi szabar nevünket. Művében – De Administrando Imperio (DAI) – írja: a madzsarok, avagy magyarok neve tourkoi, illetve régebben szabartoi aszfaloi." (Czakó Gábor: "Ismerős ismeretlen").

- "Az orosz tudósok föltárta Szintasta-andronovói kultúra, amelyet őseink még a bronzkorban alapítottak a III-II. évezred fordulóján a Dél-Urál térségében, gazdag régészeti anyagot hagyományoztak ránk. Lásd: szintasta kultúra, erődvárosok, bányák stb. Minderről kimerítően írt Z. Tóth Csaba és több tudósunk. Szerénytelenségem Nyelvédesanyánk, Szabir titok és más könyveiben tett közzé számtalan adatot – szöveget és képet – ősműveltségünk e szakaszáról." (Czakó Gábor: "A honfoglalás revíziója").

- Kasler Miklós professzor a 2012 és 2017 között lezajlott genetikai kutatása ("Kásler Miklós – Szentirmay Zoltán: "A Mátyás-templomban elhelyezett Árpád-házi csontvázak azonosítása.") III. Béla esetében a kelet-eurázsiai sziung-nu hunokkal talált kapcsolódást, a finnugorokkal nem. Az eredményekről a genetikai tudományok egyik legnevesebb fórumán, az Archaeological and Anthropological Sciences című folyóiratban számolt be a kutatócsoport még 2018 elején.

- Dümmerth Dezső szerint ("Az Árpádok nyomában"; "Álmos, az áldozat") a VII. századi Kuvrat kán (kagán, kapgán), Turul-házi Attila hun nagykirály fiának, a Szkítiába költözött Elláknak a leszármazottja, akárcsak a IX. századi, nagytekintélyű magyar Ügyek vezér, így az Anonymus által Szentnek nevezett Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul (819-895) is. Mindebből fakad, hogy az Árpád-ház a Turul-ház egy leágazásának tekinthető.

- Érdekességképpen említjük, hogy Turul volt a oszmán-ház alapítójának apja, Ertugrul (Turul-harcos) is, aki a XIII-XIV. század fordulója körül jelent meg. Több, mint figyelemreméltó, hogy az oszmán-török "Emese" (Maikun) egy Edebali nevű bölcs leánya, hasonlóan a mi Emesénkhez, akinek apja a Nagy Edubeli nevű bölcs, csak közben eltelt pár száz év. Anonymus latinul "Eun-eubeli-ani"-nak írja a nevét, ahol az "Eun"="Ön", törökül annyit jelent, hogy "Nagy"; "ani" egy latinos végződés (Demény István Pál: "Emese álma").

Megjegyzések

1. Nimród a Biblia szerint nem Jáfet, hanem Kám legidősebb fia, Khús sarjadéka.
2. Kézai nem mondja meg, hogy Jáfet melyik fia volt Thana őse.
3. Horászán tartomány.

Hivatkozások

1. Kézai in Szabó 1993
2. Kálti in Geréb 1993
3. Istvánovits-Kulcsár 8. o.
4. Róna-Tas 1997
5. Kristó, Engel és Makk 1994
6. Erdélyi 2002

Források

• Erdélyi István (2012): Magyar őstörténeti minilexikon. Budapest
• Halmágyi Miklós (2014): Középkori eredetmondák. Gondolatok magunkról és másokról. Jegyzet. Szeged
• ↑ Istvánovits-Kulcsár: Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria: Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez. In Havassy Péter (szerk) – Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria: Jazigok, roxolánok, alánok: Szarmaták az Alföldön. Gyula: Erkel Ferenc Múzeum. 1998. = Gyulai katalógusok, 6. ISBN 963 03 6432 8
• Kálti Márk in Geréb László (1993): Képes Krónika a magyarok régi és legújabb tetteiről, eredetükről és növekedésükről, diadalaikról és bátorságukról. In Tarján Tamás (szerk.): Heti Klasszikusok. Budapest
• Kézai Simon in Szabó Károly (1993): Kézai Simon mester Magyar Krónikája. Populart füzetek 7. Szentendre
• Kristó Gyula, Engel Pál és Makk Ferenc (szerk.) (1994): Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Budapest
• Róna-Tas András (1997): A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest
• Sebestyén Gyula (1904): A magyar honfoglalás mondái. Első kötet. Budapest
• Sebestyén Gyula (1905): A magyar honfoglalás mondái. Második kötet. Budapest
• https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/34360/Magyarsagtudomany_1942_I_Solymossy_Sandor.pdf?sequence=2&isAllowed=ySolymossy Sándor (1942): A magyar csodaszarvas-monda. Magyarságtudomány 1: 157–175. Archiválva 2021. március 26-i dátummal a Wayback Machine-ben

További ismertetők

• Arany János (1863): Buda halála. Hatodik ének. Rege a csodaszarvasról.
• Benedek Elek (1987): Magyar mese- és mondavilág I. A Csodaszarvas. Budapest.
• Curtis, Th. C. (1998): The origin of languages: a synthesis. CEN Technical Journal 12 (3): 314–338.
• Fóti József Lajos (1913): Góg és Magóg. Irodalomtörténeti Közlemények 23: 28–59., 46–47.
• Jankovics Marcell (1996): Ahol a madár se jár. Tizenkét év hét tanulmánya. Budapest.
• Jankovics Marcell (2005): A fa mitológiája. Második, változatlan kiadás. Budapest.
• Kállay Ferencz (1861): A pogány magyarok vallása. Pest.
• Kandra Kabos (1897): Magyar mythologia. Eger.
• Lipiński, E. (1990): ‘Les Japhétites selon Gen 10,2–4 et 1 Chr 1,5–7’. Zeitschrift für Althebraistik 3: 40–53.

Kapcsolódó szócikkek

• Az Árpád-ház eredetmondái
• Dulo nemzetség
• Kutrigurok
• Magyar őstörténet
• Nimród
• Onogur-bolgárok
• Utrigurok

• Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap