Tudományos nevét Linné a görög rodón (rózsa) és dendron (fa) szavakból képezte. Mivel azonban a rododendron nem rózsa és nem is fa, ő maga is elégedetlen volt vele, olyannyira, hogy átkeresztelte azaleának, de ezt a nevet ma főleg a kertészeti, cserépben nevelt szubtrópusi fajtákra használják.
Magyar neve is többféle van: hangarózsa, havasi rózsa, havasszépe. Ez utóbbi azért a legtalálóbb, mert utal arra, hogy ez a növény az Alpokban és a Kárpátokban a fenyvesek fölött él: ott, ahol a gyalogfenyő a havasi rétekkel találkozik.
A Távol-Keletről származik, de napjainkra közel ezer faja él az északi féltekén: Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában – a legtöbb Kínában, Japánban és Indiában, kiváltképp a Himalája lejtőin.
Kövesorri havasszépe
Az eredeti havasszépe (a vad változata) a Kárpátokban 1700 -2500 m között él, helyenként egész hegyoldalakat befedve tündöklik, vörös, ritkán vöröses-lilás színben. A kertiekhez képest akármilyen sovány talajon, de akár konglomerátum vagy csillámpala sziklákon is megél. Bármilyen szélsőséges időjárást kibír, télen általában méteres hótakaró alatt pihen, aztán a hó olvadásával az erdélyi Kárpátokban május végétől június végéig virágzik.
Elterjesztésében döntő szerepe volt a kertészetnek. Az európai körülményeket hamar megszokta, de csak azokon a helyeken telepedett meg végérvényesen, ahol a tél nem túlságosan zord, a tavasz hűvös és nedves, a nyár pedig meleg, de párás. Nem véletlen, hogy a legszebb rododendronkerteket Angliában és Írországban találjuk.
Remekül alkalmazkodott a különféle éghajlatokhoz, ezért a fajok jellegzetességei igen változatosak: vannak lombhullató, örökzöld és babérlevelű örökzöld fajai; egyesek bokra 5méternél is magasabbra nő. Hajtásrendszere szétterülő vagy felálló, gyökérzete sekély.
Pompás illatú virágainak szín- és formagazdagsága szinte hihetetlen. A virág a kék kivételével bármilyen színű lehet, de legjellemzőbb a bíbor, a húsvörös, a napsárga és a fehér.
Magyarországon május elejétől június végéig virágzik.
Ritkásan álló, ligetes lombos fák és hosszú tűlevelű fenyők közötti félárnyékban érzi jól magát. Mély, savanyú, avarral fedett erdei talajba vagy tőzegtalajba ültethető. Az örökzöld fajoknak savanyúbb (pH 4,5–5,5) talaj kell, a lombhullatók pH=6-ot is elviselnek. Az egyéb talajokat ültetés előtt ki kell cserélni vagy kezelni (savanyítani) kell. Ha a tő köré évente trágyával dúsított friss tőzegréteget terítenek, a növény a kevésbé kedvező talajtípusokkal is megbirkózik. Csak csapadékos, párás környezetben fejlődik megfelelően.
Nem tűri a pangó vizes, levegőtlen talajt, de meghálálja, ha a tenyészidőszakban bőségesen öntözzük – lehetőleg esővízzel, mert a csapvíz mésztartalmától akár ki is pusztulhat. Trágyázni általában nem kell; a legszegényebb talajon is jól nő. Elnyílt virágait ki kell törni, különben ott a következő években nem hoz új bimbót.
Formagazdagságának alapja, hogy az egyes fajok jól keresztezhetők. A kertészetekben gyakorlatilag csak keresztezett vagy nemesített rododendronokat árulnak, ezért azokat nem érdemes magról szaporítani. Gyökereztetni nyár elején az elvirágzott, tíz-tizenkét centiméteres, félfás csúcshajtásokat célszerű. Tűzdeljük őket homok és tőzeg keverékébe, és a szaporítóládát a kert hűvös, árnyékos részébe tegyük. A hajtás több hónap alatt ereszt gyökeret; ezalatt a földet mindvégig nyirkosan kell tartani. Az új növénykéket a keményebb fagyoktól védeni kell. Magyarországon csak a kimondottan fagytűrő fajok (ketaba havasszépe, Kaempfer-azálea) telepíthetők.
Már évezredekkel ezelőtt előkelő helyekre ültették Japán és Kína császári kertjeiben. Stilizált virága a régi keleti porcelánok és selyem táblaképek egyik meghatározó díszítő eleme volt. Európában a 19. század főúri parkjainak meghatározó dísznövénye volt, de divatos lett a gazdag iparmágnások tágas kertjeiben is. Az újabb és újabb színvariációkon nemesítők százai dolgoztak.
Egyes vélemények szerint jelenlegi, gazdag választékát mindössze tizenöt alapfajból fejlesztették ki. Mára mintegy ezer faját és tízezer különféle fantázianévre keresztelt hibrid változatát ismerjük.
