From Wikipedia, the free encyclopedia
Ha egy adott gyűrű feletti végtelen sorozatokon ahhoz hasonlóan értelmezünk két, összeadásnak és szorzásnak nevezett műveletet, ahogyan azt a végeredményben véges sorozatokként definiálható polinomok esetében tennénk, akkor jutunk az általánosabb formális hatványsor fogalmához.
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A formális hatványsorok éppen úgy végtelen összegek, mint a nem formálisak. A műveleteket is ugyanúgy végezzük rajtuk, mint a valódi hatványsorokon. A konvergenciával azonban nem foglalkozunk.
Összeadás:
Skalárral szorzás:
Szorzás:
Legyen tetszőleges gyűrű, és tekintsük az feletti végtelen sorozatok halmazát (megjegyzés, -vel a D halmazból a K halmazba képező függvények halmazát jelöljük általában is).
Értelmezünk ezek között, tehát felett két kétváltozós és műveletet a következőképpen:
Belátható, hogy ezek a műveletek éppen a fenti műveleteknek felelnek meg.
A algebrai struktúra szintén gyűrű. Ezt nevezzük az feletti formális hatványsorok gyűrűjének.
A polinomok véges összegként definiálhatók. A hatványsorok közül éppen azok polinomok, amelyekben csak véges sok együttható nem nulla. A legnagyobb indexű nem nulla együttható indexe a polinom foka. A nullpolinom fokát nem definiáljuk.
Ha egy sorozatnak van olyan indexe (ti. olyan indexű tagja), melytől kezdve nulla (az összes nála nagyobb indexű tagja nulla), akkor az ilyen indexet (gyenge v. tágabb értelemben vett) eltűnési indexnek nevezünk. A sorozat eltűnési indexeinek halmazát -vel jelöljük (definiálható a szigorú eltűnési index is, ha ≤ helyett <
-t írunk a definícióban). Nincs minden sorozatnak eltűnési indexe; azaz e halmaz üres is lehet bizonyos sorozatokra; ha azonban nem üres, akkor a sorozatot polinomnak nevezzük.
Pontosan egyetlen olyan sorozat van, melynek minden indexe eltűnési index, mégpedig az a sorozat, melynek minden tagja 0. E sorozat a nullpolinom.
Gonda, János. Véges testek (PDF) [2011]. Hozzáférés ideje: 2015. október 7.
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. (2005 januárjából) |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.