itáliai születésű francia zeneszerző, karmester From Wikipedia, the free encyclopedia
Ferdinando Paër vagy Ferdinando Paer (eredetileg Ferdinando Francisco Pär; Parma, Parmai Hercegség, 1771. június 1. – Párizs, Franciaország, 1839. május 3.) itáliai születésű, 1807-től Franciaországban élő és alkotó zeneszerző, karmester. A 19. század első évtizedeiben Simone Mayr mellett az olasz operairodalom legjelentősebb, napjainkra népszerűségét vesztett alakja. Az első komponisták egyike, akik a nagyopera (opera seria) és a vígopera (opera buffa) között álló ún. „félkomoly opera” (opera semiseria) műfajában alkottak maradandót.
| Ferdinando Paër | |
 | |
| Ferdinando Paër François-Séraphin Delpech litográfiája | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Ferdinando Francisco Pär |
| Született | 1771. június 1. Parma |
| Elhunyt | 1839. május 3. (67 évesen) Párizs |
| Sírhely | Père-Lachaise temető |
| Pályafutás | |
| Műfajok | opera |
| Tevékenység | zeneszerző, karmester |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ferdinando Paër témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Parmában született, édesapja, a német származású Giulio Pär a hercegi udvari zenekar trombitása és kürtöse, édesanyja Francesca Cutica volt. Ferdinandót Pär néven anyakönyvezték és közel negyvenéves koráig maga is így írta alá nevét, csak 1810-ben tért át a Paër alakra. Zenei tehetségére apja korán felfigyelt, s a fiú Gian Francesco Fortunatinál és Gasparo Ghirettinél tanult zeneszerzést. Első, Orphée et Euridice című melodrámáját húszéves korában, 1791-ben láthatta szülővárosa nagyközönsége. 1792-ben a karnevál idején mutatták be Velencében Circe című rondóját, amellyel nagy feltűnést keltett. Ennek librettóján Paër már mint a parmai herceg karnagya (maestro di cappella) szerepelt, holott e címét hivatalosan csak 1792. július 23-án kapta meg. Még ugyanabban az évben sikert aratott Parmában színpadra állított, Le astuzie amorose című vígoperájával, s a következő években Itália-szerte játszották műveit.
1796-ban a Parmai Hercegséget elfoglaló Bonaparte Napóleon csapatai elől Velencébe költözött. Ott színházi karmester lett, és feleségül vette Francesca Riccardi operaénekesnőt. 1797-ben nejét a bécsi operaházba szólította szerződése, Paër pedig – követve feleségét a császárvárosba – elnyerte a Kärntnertortheater zeneigazgatói állását. Bécsben énekmestere lett Ferenc császár legidősebb leányának, Mária Ludovika főhercegnőnek (a későbbi Mária Lujza francia császárnénak). 1801-ben a szász választófejedelem, III. Frigyes Ágost hívta meg drezdai udvarába, ahol Paër 1803. január 29-étől kapellmeister (udvari karmester és karnagy) lett.
1806 októberében a városon átvonuló Napóleon császár szolgálatába szegődött, s követte őt Poznańba, Varsóba és Berlinbe, végül Párizsba is. Még Varsóban, 1807. január 14-én vette át Giovanni Paisiello helyét, s a császári udvari zenekar karnagya (maître de chapelle) lett, amely évi 12 ezer frank jövedelemmel járt. Emellett, Párizsba érkezve elfoglalta a párizsi operaház, az Opéra comique direktori székét is. 1810-ben ő komponálta I. Napóleon és Mária Lujza nászindulóját. 1812-ben átvette az operadarabokat játszó Théâtre Italien vezetését, s Napóleon bukása után, 1814-től többi tisztségét elveszítve csak ezt az intézményt irányította tovább. Emellett magántanítványokat is vállalt (köztük például 1824-ben az ifjú Liszt Ferencet). 1824. január 12-én Gioachino Rossinit nevezték ki a Théâtre Italien élére, aki – bár Paër korábban kitartóan intrikált ellene – társdirektorként megtartotta pozíciójában. Végül 1826. november 25-én a korábban feltárt pénzügyi szabálytalanságok ürügyén mégis megvált Paërtől.
Paër 1831-ben megkapta a francia állampolgárságot. 1832-től haláláig Lajos Fülöp, a „polgárkirály” kamara-zeneigazgatója, azaz az akadémiai zenekar karnagya volt.
Paër élete során legkevesebb ötvenöt operát, emellett oratóriumokat, miséket, kantátákat, szimfóniákat, kamaradarabokat és dalokat szerzett. Kompozícióin erősen érzékelhető Domenico Cimarosa és Giovanni Paisiello klasszicista zenéjének hatása, amelyre rárakódott a Bécsben töltött évek alatt megtapasztalt nagyzenekari stíl formanyelve is. E behatások kiforrott összegződéseként írta meg az 1800-as évek elején legjelentősebb színpadi műveit (Camilla ossia Il sotteraneo; Achille). Művei megkomponálásakor a virtuóz vokális szólamokra helyezte a hangsúlyt, emellett gondoskodott a hatásos, lebilincselő színpadra állításról is. Műveinek előadásait általában maga vezényelte.
Noha a 19. század első évtizedeiben operáit nagy sikerrel játszották Európa-szerte, a század második felétől művei népszerűségüket veszítették és mind ritkábban szerepeltek dalszínházak repertoárján.
Az alábbiakban Paër jelentősebb műveinek felsorolása található a műfaj, a bemutató évének és helyszínének, valamint a librettó szerzőjének megadásával.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
