Fekete dió

A fekete dió (Juglans nigra) a diófafélék (Juglandaceae) családjának dió (Juglans) nemzetségébe tartozó növényfaj. Észak-Amerika keleti részén, főként folyók mentén közönséges faj, másutt széles körben termesztik. Termése a közönséges dióhoz hasonló, de belső része kisebb, héja jóval keményebb, így elsősorban nem termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik.

Fekete dió
Levelek és termések
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots) Csoport: Core eudicots Csoport: Superrosidae Csoport: Rosidae Csoport: Eurosids I Rend: Bükkfavirágúak (Fagales) Család: Diófafélék (Juglandaceae) Nemzetség: Dió (Juglans) Fajcsoport: Rhysocaryon Faj: J. nigra
Tudományos név
Juglans nigra L.
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Fekete dió témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete dió témájú médiaállományokat és Fekete dió témájú kategóriát.

Jellemzői

Lombhullató, egylaki fa. Magassága tipikusan 30-40 méter, kedvező feltételek mellett 50 méter is lehet. Koronája széles, általában felfelé törekvő, szabályos, zárt. Törzse vastag és egyenes. Az ágak általában magasan indulnak ki a törzsből, igen erősek, egyenletes koszorúformát alkotnak. A fiatal fák kérge szürke vagy sötétbarna, később sötétbarna vagy szinte fekete lesz, mélyen bordázódik, töredezik, közelről rombusz alakú lapok figyelhetők meg rajta. A vastag fiatal hajtásokon – a közönséges dióval ellentétben – finom bársonyos szőrzet található. A rügyek halványbarnák, hegyes csúcsúak, redős rügypikkelyekkel. A vessző metszete rekeszes.

A páratlanul szárnyalt levelek szórt levélállásúak, 30–50 cm hosszúak. Az összetett levelet 15-23 levélke alkotja, ezek 6–10 cm hosszúak, 2–3 cm szélesek, megnyúlt tojásdadok, hegyes csúcsúak, fogazott szélűek. A levélkék színe kopasz, fonákján az erek mirigyszőrösek, rövid nyélen vagy szinte az ágon ülnek, egymás alatt átellenesen. A legnagyobb levélkék középen találhatók.

Május-június táján virágzik. A porzós virágok az előző évi hajtásokon csüngenek vastag, hengeres barkákban 2-5-ösével. A termős virágok általában 5-ösével helyezkednek el az ágak csúcsain, zöld színűek, jelentéktelenek.

A termés csonthéjashoz hasonló zárt kupacsú makk, amit diótermésnek is neveznek. Hossza 3–5 cm, gömbölyű vagy enyhén megnyúlt, világosbarna, a terméshéj élénkzöld, sima. A burok éréskor nem repedezik fel, hanem rászárad a termésre. A csonthéjban ráncos, húsos, kétfelé váló, dús olajtartalmú magot találunk. A fekete diót világszerte fogyasztják, gazdag, erőteljes ízűek, és a legmagasabb fehérjetartalmúak a fán termő diófélék közül. Emellett rengeteg A-vitamint, vasat, ásványi anyagot és rostot tartalmaznak.

Fekete dió termései

A levélkék száma 15-20

Kéreg

Fája a toulouse-i múzeumban

Felhasználása

Termését keményebb héja miatt kevésbé elterjedten fogyasztják, mint a közönséges dióét. Fáját szép színe és rajzolata miatt nagyra becsülik, többnyire furnérozásra használják.

A gyógyászatban teáját (egy maroknyit egy liter vízzel főzve) főleg vértisztítónak és emésztés elősegítésére használják. Ez utóbbi az oka, hogy bőrkiütések esetén is isszák. Burkát gyomor- és bélhurutnál, de főleg barna hajolajak gyártásánál használták. Íze érdekes, kissé kesernyés.

A növényt világszerte fogyasztják, de juglon tartalma miatt Magyarországon a "teljes növény" fogyasztásra alkalmatlannak lett minősítve és szerepel az OGYÉI tiltólistáján is.^[1] A juglon terápiás potenciálját tudományos kísérletek vizsgálják és például a rákos megbetegedések gyógyításában is fellelhetők pozitív hatásai. A fekete dió és az abban található juglon sejtkárosító hatásairól, annak mértékéről és minőségéről nincs tudományos konszenzus, ugyanakkor - ellentétben Magyarországgal - az Egyesült Államokban a dió termését jellegzetes és kívánatos ízéért hosszú ideje termesztik és az élelmiszer-kereskedelemben számos formában megvásárolható (termésként fogyasztásra és gyógynövénykivonatként egyaránt). Egyes tanulmányok szerint a juglon reaktív oxigénfajokat termelhet, amelyek olyan instabil molekulák, amelyek a szervezetre károsak lehetnek, más tanulmányok alapján pedig a juglon antioxidánsként is működhet, elpusztítva a rákos sejteket.