A diákszlengnek vagy hagyományos elnevezésével diáknyelvnek az (elsősorban az általános és középiskolás) diákok által kitalált és használt, általuk gyarapított szlenget nevezik, amely leginkább az iskolai és általában a diákélet fogalmainak, tárgyainak sajátos elnevezését tartalmazza. Az 1960-as évektől egy ideig az ifjúsági nyelv mint rétegnyelv egyik csoportnyelveként tartották számon, de az utóbbi időszakban inkább mint egy azonos életkorú és azonos tevékenységi körű rangtárs csoportokban használt szakszlenget értelmezik.
Iskola (intézményei, részei stb.):
igazgatói szoba: magánzárka, purgatórium
tanári szoba: tancsitanya, sárkánybarlang
kollégium: kolesz, koli, kóter
zeneiskola: kornyikasutyi, nyikorogda, zenetanoda
mezőgazdasági szakközépiskola: trágyaegyetem, trágyászakadémia
közepes: középút, domb, fél nyolc, madár, púpos teve
elégséges: görbehátú, proletár ötös, libanyak, hattyú (Vö. Mi az, hattyúkat tenyésztesz?)
elégtelen: karó, peca, szeka, dugesz, dugó, fa, fúró, gerenda, gyökér, gyufa, horog, szálka (Vö. Faiskola lerakatot nyitottál?; Na fiúk, ez a Karcsi már megint horogra akadt!; Mi az fiam, fásítol?)
Egyéb
kitűnő tanuló: agytröszt, ifjú Einstein, überke, stréber
törtető diák: gőzös, magger
tanulás: agytankolás, maggantás, magolás
megbukik: leesik a létráról, visszatapsolják
nagyon jó: szuper, isteni, oltári, baromi, állati, eszméletlen
Petőfi: Megy a juhász a szamáron = Slattyog az ipse a dögön[1]
fej: fűrészpor raktár
A régi diáknyelvről nagyon kevés emlék maradt fenn. Jókai említi az ún. csittvári krónikát, amit 1665-től kezdve Sárospatakon írtak, s minden nevezetes esemény, melyről hallgatni kellett (szerinte innen a „csitt” elnevezés), belekerült. A krónika azonban csak egy szólásmondásban maradt fenn: Ez is a csicsvai könyvbe való ’nagyot hazudott’ jelentéssel. Az És mégis mozog a föld! című regényében azonban számos kifejezést is olvashatunk a debreceni kollégium diáknyelvéből (potya ’mikor alkalom adatik ingyen jóllakhatni’, baltás ’joghallgató’, szatyi ’fehér kenyér’, dárdás ’a kicsi tanuló, aki a nagyobb diáknak fűt’, gugyi ’szeszes ital’, klipitroklapatorium ’kulacs’ stb.)[2]
Az első diákszótárt 1898-ban Dobos Károly tette közzé (A magyar diáknyelv és szótára). A csupán 80 oldalnyi mű bevezető tanulmányában értékes áttekintést ad a diáknyelv előzményeiről, jellemzőiről, a szótári rész pedig ábécérendben sorolja fel a szavakat, kifejezéseket feltüntetve lelőhelyüket az akkori Monarchia felsőfokú intézményei közül.
Dobos szótára után hosszú évtizedeken keresztül csak kisebb szójegyzékek készültek, majd 1972-ben jelent meg egy terjedelmes és színvonalas nyelvészeti munka Matijevics Lajos A vajdasági magyar diáknyelv című szótára, mely 1676 szót és kifejezést rögzít és elemez.
Ezután már sorra jelennek meg az újabb gyűjtemények, melyek közül a felgyűjtött szókincs mennyiségét tekintve messze kiemelkedik Hoffmann Ottó Mini-tini-szótára, amely tematikus elrendezésben a 10–14 éves korosztály kb. 32 500 diáknyelvi kifejezését rendezi szinonimaszótárba.
Dobos Károly, A magyar diáknyelv és szótára. Budapest, 1898. (80 lap).
Matijevics Lajos, A vajdasági magyar diáknyelv. Újvidék, 1972. (265 lap).
Gémes Balázs, A kecskeméti diáknyelv szótára (1967). (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 10. sz.) Budapest, 1982. (63 lap).
Csányiné Wittlinger Mária, Egy miskolci szakközépiskola diákszavai. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 32. sz.) Budapest, 1987. (31 lap).
Bachát László: Diáknyelv – a fiatalok nyelvhasználata, mint az érzelem és a gondolkodás tükrözője. In Komlóssy Ákos szerk. (1998). Ki neveli a gyerekeket?: az iskolai nevelés pedagógiai, pszichológiai és szociológiai kérdései: [összeállítás a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat XXXV. Pedagógiai Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból], [Koch S. Csongrád M. TIT], Szeged
A magyar stilisztika útja. Sajtó alá rendezte, a lexikont írta és a bibliográfiát összeállította Szathmári István. Budapest, 1961.
Bachát László: Az ifjúsági és a diáknyelv kérdései. In: Anyanyelv, közélet, művelődés. Összeállította és szerkesztette: Sebestyén Árpád. Budapest, 1976. 107–22.
Barcza József: Néhány szó és szólásmód a debreczeni diák-nyelvből. Tanulók Lapja, 2 (1895): 190, 202–3.
Hajdú Mihály: A csoportnyelvekről. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 1. sz.). Budapest, 1980.