(1970–) magyar artistaművész From Wikipedia, the free encyclopedia
Deltai István, teljes nevén Deltai István Rafael (Budapest, 1970. október 8. –) Hortobágyi Károly-díjas magyar artistaművész.
Deltai István | |
Született | Deltai István Rafael 1970. október 8. (53 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | artista, tanár, előadóművész |
Iskolái | Baross Imre Artistaképző Intézet |
Kitüntetései | Hortobágyi Károly-díj |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Gyermekkorát külföldön, Olaszországban, Görögországban, Törökországban, Skóciában, Skandináviában illetve az akkori Csehszlovákiában töltötte szüleivel, akik a híres Hunor illetve Helikon csoportok alapító tagjai és vezetői voltak. Az Állami Balett Intézet Nádas Ferenc gimnáziumában érettségizett majd az Állami Artistaképző Intézetben kapott diplomát.
Már 16-18 évesen az akkori két legnagyobb, budapesti revüszínház, a Maxim Varieté és a Moulin Rouge vendégművésze volt. 1988-ban, 18 évesen, egyéni produkciójával, a wiesbadeni Cirkuszfesztivál aranyérmese és a német kultúrminiszter különdíjával kitüntetett művésze. 1989-ben a moszkvai nagycirkusz tiszteletbeli tagjává fogadja és a Gucej artistaiskola tiszteletbeli diplomáját is megkapja az akkori, Badacsony csoport néven futó akrobatikus produkció sikerei miatt. Szintén ebben az évben ez a produkció ezüstérmet nyer a párizsi "Fiatal Artisták Világversenyén", a "Festival Mondial du Cirque de Domain" megmérettetésen. Ezután indul be szóló illetve a páros, Duo Deltai karrierje.
1998-ban az Egyesült Államokba utazik, ahol Las Vegasban a Tommy Hanneford Show vendégszereplője. Utazó műsorával fellép a legnagyobb városok sportarénáiban, New Yorkban, Detroitban, Dallasban és Miamiban, valamint a wisconsini, Baraboo városban lévő "Circus World Museum"-ban. 1999-től Németországba szerződik, ahol a leghíresebb, háború előtt épült varieté színházakban lép fel. 3 külön évadot tölt el a stuttgarti Friedrichsbau Varieté Theaterben, ahol Ton van Londen rendezésében a színház jubileumi műsorának a sztárja. Ez idő alatt 5 külön alkalommal utazik Japánba, ahol Oszakában az NGK Theaterben, illetve Inuyamában a Little World színpadán szerepel, illetve a Sendayi Expo megnyitó műsorában lép fel.
2001-től tengerjáró luxushajók színházaiban szerepel, illetve több versenyen és nagy gálaelőadásokon szerepel mint például 2010-ben, Monte Carlóban a Hotel de Paris nagyszabású évadnyitó előadásán.
Érdeklődési körébe tartozik az egészséges életmód és a mozgás művészetének kapcsolata. Tanított a Németországban és az USA-ban. 2017 óta vezető akrobatika tanára a Budapest Táncművészeti Studió Szakgimnáziumnak. 2022-től tanít a Magyar Táncművészeti Egyetemen a moderntánc és a színházi tánc szakirányú osztályokban. 2024-től cirkuszművészeti gazdaságtant tanít a BIAK Artista- és Előadó-művészeti Akadémia végzős osztályainak. Felkészítő edzője több sportolónak, táncművésznek és artistának. Több helyszínen foglalkozik a gyermekek mozgáskoordináció fejlesztésével és a légtorna tanításával. 2020-ban megalapította az Akrobatika.hu mozgásközpontot. Évek óta foglalkozik a Pilátes torna tanulásával, fejlesztésével és tanításával.
A fotózást a hobbi szintről, a profi szintre fejlesztette. Leginkább szakmai jellegű témák foglalkoztatják, segítve ezzel a művészet bemutatását különböző fórumokon.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.