Bolgár válság

A bolgár válság (bolgárul: Българска криза) a Balkánon 1885 és 1888 között lezajlott eseménysorozat megnevezése, mely hatással volt a nagyhatalmak közötti erőegyensúlyra és feszültséget eredményezett Ausztria-Magyarország és az Orosz Birodalom között. A bolgár válság az elhúzódó Balkán-válság egyik epizódja volt, melynek során az Oszmán Birodalom vazallus államai a függetlenségükért küzdöttek és ennek eredményeképpen nemzetállamok születtek. Ezt a folyamatot balkanizációnak nevezték.

Bulgária területi változásai 1878-ban a San Stefanó-i béke illetve a berlini konferencia rendelkezései során

A válság Kelet-Rumélia oszmán tartomány Bulgária általi annektálásával vette kezdetét 1885 szeptemberében, miután itt egy Bulgáriával való egyesülést követelő felkelés tört ki. Ez az annexió vezetett a szerb–bolgár háborúhoz még ebben az évben, amit 1886-ban az I. Sándor bolgár fejedelem elleni puccs, majd az Osztrák–Magyar Monarchiával baráti Szász–Coburg–Gotha–Koháry herceg I. Ferdinánd névvel való hatalomra lépése követett.

Európai összefüggésben a válság két nagyhatalom, Oroszország és Ausztria-Magyarország közötti konfliktus volt, mivel Bulgáriát Oroszország, Szerbiát pedig a Monarchia támogatta, így a két balkáni állam összecsapása helyettesítő háborúként értelmezhető. A válság megmutatta, hogy a Német Birodalom számára a három császár szövetsége nem megfelelő konstelláció. Otto von Bismarck német kancellár 1887-ben tető alá hozta az első földközi-tengeri egyezményt (ún. földközi-tengeri antantot), ami az ő közvetítésével jött létre. Bismarck a beállt új helyzethez az oroszokkal később viszontbiztosítási szerződésnek nevezett semlegességi egyezménnyel igazodott.

A „balkanizáció” során az Oszmán Birodalomtól függetlenségüket visszanyerő államok között instabil szövetségek jöttek létre, ami több háborúhoz, végül pedig az első világháborúhoz vezetett.

Előzmények

Az Oszmán Birodalom európai részének etnográfiai térképe 1877-ből

Az 1876–1877-es konstantinápolyi konferencia pontjainak török részről való visszautasítása az orosz−török háborúhoz (1877–1878) vezetett. A konfliktust a San Stefanó-i béke, majd a berlini szerződés zárta le 1878-ban, mely utóbbival létrejött a független Bolgár Fejedelemség. Az eredeti békeszerződést Oroszország San Stefanóban írta alá Törökországgal és ez Bulgáriának nagy területeket biztosított. Bulgária ebben megkapta mindazokat a területeket, melyeken a lakosságnak a bolgár ortodox egyházhoz tartozó tagjai többségben voltak.^[1] Ez ellentmondásban volt mind az 1876. július 8-ai reichstadti egyezménnyel, mind az 1877-es budapesti szerződéssel, amit 1877. január 15-én kötött Andrássy gróf, a Monarchia külügyminisztere, és az orosz követ, Jevgenyij Petrovics Novikov. Ezek a szerződések kötelezték Oroszországot arra, hogy győzelme esetén ne hozzon létre nagyobb területű szláv államokat, a Monarchiával pedig abban állapodott meg, hogy Bosznia-Hercegovina ügyében semlegességet tanúsítanak.^[2][3][4][5]

Az orosz befolyási övezet növekedése zavarta a többi balkáni államot és aktivizálta a többi nagyhatalmat, melyek előbb háborúval fenyegettek, majd Andrássy kezdeményezésére konferenciát hívtak össze Berlinben, hogy a San Stefanó-i béke rendelkezéseit felülírják. A szerződés nemzetközileg elismerte az Oszmán Birodalom korábbi vazallusai közül Romániát, Szerbiát és a Montenegrói Fejedelemséget független államokként. Emellett felosztotta „Nagy-Bulgária” államot azáltal, hogy északon létrehozta a Bolgár Fejedelemséget, délen pedig Makedóniát és az autonóm Kelet-Ruméliát, mely két terület visszakerült az Oszmán Birodalomhoz. Bosznia-Hercegovina közigazgatását a szerződés Ausztria-Magyarországnak adta. Ciprust Nagy-Britannia, Besszarábiát és Örményország egyes területeit Oroszország kapta meg. Niš környéke és a Déli-Morava völgyét Szerbiához, Dobrudzsa egy további része Romániához került. Az orosz–török háború idején oroszok által megszállt balkáni területek megszállási idejét két évről kilenc hónapra csökkentették.

A szerződés kevés dolgot rendezett, a nemzetiségi ellentétek továbbra is megmaradtak. A benne foglaltak megfeleltek Nagy-Britanniának és Ausztria-Magyarországnak, de csak az oroszok – illetve a Balkán lakosainak – kárára, ami újabb válsághoz vezetett.^[6] A Balkán területeinek felosztását Európában ezt követően a nagyhatalmak megegyezése által rendezendő kérdésnek tekintették. Ezek az események jelentős hatással bírtak a Németország és Oroszország közötti dinasztikus kapcsolatokra. A balkáni orosz befolyás és a pánszláv törekvések ellensúlyozására Németország és Ausztria-Magyarország 1879-ben létrehozta a kettős szövetséget (a Zweibundot).

A bolgár egység és a szerb−bolgár háború

Bővebben: Szerb–bolgár háború

Bulgária és Rumélia 1882-ben

Bulgária 1888-ban, az egyesítés után

1885. szeptember 18-án az Oszmán Birodalomhoz tartozó Kelet-Rumélia tartományban bolgárok által támogatott lázadások törtek ki és államcsínyt hajtottak végre, melynek eredményeként a tartomány lakói deklarálták az egyesülésüket az 1878-ban ismét önálló állammá vált Bulgáriával. Ez a fejlemény sértette a berlini konferencián elfogadottakat. Az egyesülés nagy megrökönyödést váltott ki a nagyhatalmak körében, mivel megbontotta a folyamatosan instabilitást mutató Balkán hatalmi egyensúlyát és kockáztatta az Oszmán Birodalom megtorló intézkedéseit, illetve az orosz intervenciót Bulgária oldalán. III. Sándor orosz cár és a német születésű II. Sándor bolgár fejedelem közötti feszültség az oroszokat meghátrálásra kényszerítette, ami után a csapataikat is kivonták Bulgária területéről és egy Konstantinápolyban tartandó konferencia összehívása mellett foglaltak állást. A többi nagyhatalom pozitívan fogadta Oroszország váratlan lépését, Görögország és Szerbia azonban nem voltak ezzel elégedettek.

Szerbia titkos egyezséget kötött Ausztria-Magyarországgal 1881-ben, ami után a Bulgáriával közös határa mentén támasztott követelései kérdésében biztosan maga mögött tudta Bécs támogatását. A követeléseinek elutasítása után november 14-én Szerbia hadat üzent Bulgáriának, azonban november 28-ra a bolgárok már győztesen kerültek ki a konfliktusból. Szerbia további megaláztatását Bécs közbelépése akadályozta meg. Egy I. Sándor elleni oroszbarát puccsal Ferenc József unokaöccse került hatalomra, a Monarchia seregében tiszti rangban szolgáló I. Ferdinánd. A fiatal bolgár állam kapcsolatai Oroszországgal ezzel megromlottak.

Hatása a nagyhatalmakra

A Balkán eseményei „proxy” események voltak a támogatóik, Oroszország és Ausztria-Magyarország számára és felbomlasztották a három császár szövetségeként ismert laza szövetséget Németországa, a Monarchia és Oroszország között, amit 1881. június 18-án újítottak meg. A szövetség kölcsönös segítségnyújtást biztosított volna annak a félnek, melyet támadás ér, és jóindulatú semlegességet, ha az egyik fél egy szövetségen kívüli országgal konfliktusba keveredett volna. A megállapodás szerint minden balkáni lépést előre meg kellett konzultálniuk a feleknek, biztosította az orosz semlegességet, amennyiben Németország Franciaországgal került volna fegyveres konfliktusba, Oroszország pedig számíthatott a Monarchia és Németország semlegességére, amennyiben a török tengerszorosok miatt Nagy-Britanniával vagy az Oszmán Birodalommal a balkáni érdekkülönbségek miatt keveredett volna háborúba. A protokoll titkos volt és 1884-ben megújították. Többek között az alábbiakat tartalmazta:^[7]

„4. A három hatalom Bulgária és Kelet-Rumélia berlini szerződésben meghatározott határvonal alapján való esetleges egyesülése ellen nem lép fel, amennyiben a kérdést a körülmények így alakítanák.”^[8]

Mikor erre sor került, a helyzet már jóval bonyolultabbá vált. Battenberg Sándort 1879-ben Bulgária fejedelmévé tették meg nagybátyja, II. Sándor cár kérésének megfelelően. Sándor fejedelem kötelességének érezte a nacionalista mozgalom újraegyesítési törekvéseinek támogatását és az orosz követek és tanácsosok jelenléte ellenére Nagy-Britanniához közeledett, az Oroszországgal szembe helyezkedő Gladstone brit miniszterelnök pedig támogatója lett. Emiatt Oroszország visszavonta követeit és tanácsadóit Bulgáriából.

Újabb komplikációt jelentett I. Milán szerb király fellépése, aki a Monarchiával ápolt jó kapcsolatot, Oroszország egy másik riválisával a Balkánon. Milán területi kompenzációt akart Bulgáriától és miután ezt nem kapta meg, hadat üzent 1885-ben keleti szomszédjának. A bolgárok gyors vereséget mértek Szerbiára és hamar Belgrádig törtek előre, még mielőtt a Monarchia közbeléphetett volna. A háborút az 1886 márciusában megkötött bukaresti béke zárta le, mely helyreállította az eredeti állapotot.^[9] A nagyhatalmak és a török porta végül elfogadták Bulgária egyesülését a tophanei egyezményben 1886-ban. Oroszország azonban nem volt elégedett és III. Sándor cár nem fogadta el Sándor fejedelmet a megnövekedett területű Bulgária uralkodójának. Egy oroszok által támogatott, oroszbarát katonatisztek által végrehajtott puccs lemondásra kényszerítette Sándor fejedelmet 1886. augusztus 9-én, ami után Oroszországba vonult emigrációba. Egy ellenpuccs Sándor visszatérését jelentette a bolgár trónra, aminek következtében Oroszország megszakította diplomáciai kapcsolatait Bulgáriával.

Az egymás közötti háború kitörésétől tartó nagyhatalmak továbbra is egyezmények és szövetségek bonyolult rendszerével kezelték a helyzetet, melyek közül sok titokban egy harmadik fél lépéseinek elrettentésére és főként Bismarck kancellár utasítására köttetett meg. Ilyen volt a hármas szövetség 1882-ben – mely a kettős szövetséget bővítette ki Olaszország csatlakozásával – az 1887-es mediterrán egyezmények (Mittelmeerentente) és a viszontbiztosítási szerződés, szintén 1887-ben. Az 1879-es szerződés tartalmának nyilvánosságra hozatala meggyőzte Oroszországot arról, hogy Bulgária kérdésében meghátráljon. Ezután a háborútól való félelem eloszlott. Bismarck stratégiája leplezett volt, de sikeresnek bizonyult a háború elkerülésének tekintetében az ő hivatali ideje alatt. A sikeres válságkezelése azonban erősen függött a saját személyétől, így nem szolgált hosszú távú megoldásként.

Események idővonala

• Három császár szövetsége 1873–1887
• Reichstadti egyezmény 1876
• Konstantinápolyi konferencia (1876–1877)
• Budapesti szerződés (1877)
• Orosz–török háború (1877–78)
• San Stefanó-i béke 1878
• Berlini kongresszus
• Berlini szerződés (1878)
• Kettős szövetség 1879
• Osztrák–magyar–szerb szövetség 1881
• Hármas szövetség (1882)
• Bolgár egység 1885
• Szerb–bolgár háború 1885
• Bukaresti szerződés (1886)
• Bolgár államcsíny 1886
• Tophanei egyezmény 1886
• Földközi-tengeri antant 1887
• Viszontbiztosítási szerződés 1887–1890

Jegyzetek

1. Präliminarfriede von San Stefano in: Konferenzen und Verträge. Vertrags-Ploetz. Handbuch der geschichtlich bedeutsamen Zusammenkünfte und Vereinbarungen. Teil II. 1493 - 1952. Bearbeitet von Helmuth Rönnefahrt. Bielefeld: A. G. Ploetz Verlag, 1953, 351. o.
2. Hugh Ragsdale (szerk.) Imperial Russian Foreign Policy. Woodrow Wilson Center Press. Cambridge University Press, 1993. ISBN 052144229X, 780521442299
3. Frederick Kellogg: The Road to Romanian Independence Purdue University Press, 1995 ISBN 1557530653, 9781557530653
4. Mikulas Fabry: The Idea of National Self-Determination and The Recognition of New States at The Congress Of Berlin (1878) ISA Annual Convention, New Orleans, March 24-27, 2002 Archiválva 2008. június 21-i dátummal a Wayback Machine-ben.
5. Alfred Pribram (szerk.): The Secret Treaties of Austria-Hungary. Vol. 2. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press.
6. Encyclopædia Britannica: Congress of Berlin
7. Text of the Protocol of the league of Three Emperors 1881
8. 4. Die drei Mächte werden sich der etwaigen Vereinigung Bulgariens und Ostrumeliens in den Gebietsgrenzen, die durch den Berliner Vertrag angewiesen sind, nicht widersetzen, wenn diese Frage sich durch die Macht der Dinge erheben sollte.;
   4. The three powers will not oppose the eventual unification of Bulgaria and Eastern Rumelia within the limits set by the Treaty of Berlin, should this eventuality occur by force of circumstances.
9. Lothar Gall, Bismarck. Der weiße Revolutionär, Frankfurt 1980, ISBN 3 549 07397 6, 619 ff.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Bulgarian Crisis (1885–1888) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Bulgarische Krise című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• R. J. Crampton: A Concise History of Bulgaria Cambridge UP 1997
• Präliminarfriede von San Stefano in: Konferenzen und Verträge. Vertrags-Ploetz. Handbuch der geschichtlich bedeutsamen Zusammenkünfte und

Vereinbarungen. Teil II. 1493 - 1952. Helmuth Rönnefahrt (ed.). Bielefeld: A. G. Ploetz Verlag, 1953, pp. 351f

• István Diószegi: Kálnoky, Andrássy und die bulgarische Krise 1885–1887. In: Bulgarian Historical Review 3 (1985) 54–59. o.
• Barbara Jelavich: Russia, Britain and the Bulgarian Question 1885–1888. In: Südostforschungen 32 (1973) 168–191. o.
• M. Ju. Zolotucbin: Bolgarskij krizis 1885-1886 gg. i krach avstro-russko-germanskogo sojuza (The Bulgarian 1885-1886 crisis and the

collapse of the Austro-Russian-German alliance) In: Voprosy istorii 4 (1984), 43–56. o.

• Hans-Joachim Böttcher: Prinz Alexander von Battenberg, 1857-1893: Im Strudel europäischer Politik und des Herzens. Gabriele-Schäfer-Verlag, Herne 2021, ISBN 978-3-944487-84-7.
• István Diószegi: Kálnoky, Andrássy und die bulgarische Krise 1885–1887. In: Bulgarian Historical Review 3 (1985) 54–59. o.
• Alexander Fjodor Golowine: Fürst Alexander I. von Bulgarien (1879-1886). Wien 1896.
• Spiridon Gopčević: Bulgarien und Ostrumelien – Mit besonderer Berücksichtigung des Zeitraums von 1878–1886… Leipzig 1886.
• Alois Hajek: Bulgariens Befreiung und staatliche Entwicklung unter seinem ersten Fürsten. München/Berlin 1939.
• Arthur v. Huhn: Der Kampf der Bulgaren um ihre Nationaleinheit. Leipzig 1886.
• Roland Schaller: Der bulgarische Nationalismus und die Politik Bismarcks. (Inauguraldissertation) Frankfurt a. M. 1975.

További információk

• The Balkan issue

Kapcsolódó szócikkek

• Bulgária történelme
• Nagy-Bulgária (politikai koncepció)