Bódhiszattva

A buddhizmusban a bódhiszattva ^[1] (szanszkrit: बोधिसत्त्व bódhiszattva; páli: बोधिसत्त bódhiszatta) vagy egy megvilágosodott (bódhi) lét (szattva) vagy egy megvilágosodott személy vagy a szanszkrit helyesírás szerint véve (satva) "hős tudatú (szatva) a megvilágosodásért (bódhi)". Találkozhatunk még magyarul a világosságra törő^[2] vagy a megvilágosodott lény^[3] kifejezésekkel. A théraváda buddhizmusban ez a cím elsősorban Gautama Buddhát takarta még mielőtt megvilágosodott volna. A mahájána buddhizmusban bővebb jelentéssel bír. Ide tartoznak azok, akik minden érző lény üdvéért világosodnak meg, és saját szellemi erejükkel másokat is a megvilágosodáshoz vezetnek. Az ilyen bódhiszattva nem távozik a nirvána állapotába, hanem halála után a Tusita-mennyben várakozik, míg minden lény el nem éri a megvilágosodás állapotát.^[4] A nem mahájána iskolák csupán 2 bódhiszattvát ismertek el (Gautama Sziddhártha és Maitréja, a jövőbeli buddha).^[5]

A bódhiszattva a buddhista művészet egyik népszerű tárgya.

A bódhiszattva ösvény a minden érző lény javára megvilágosodás érdekében gyakorló személy hosszú és fáradalmas gyakorlására vonatkozik, amely során állandóan a "hat tökéletességet" (páramitá) fejleszti ki. Ezek ^[6]:

adakozás (dána),
erkölcsiség (síla),
kitartás (vírja),
türelem (ksánti),
meditáció, (lásd még: szamádhi),
bölcsesség (pradnyá).

Az első öt gyakorlásából gyűlik össze a "punja-szambhára" (érdem felhalmozása) készlet, az utolsóból pedig a dhjána-szambhára (tudás felhalmozása) halom. Egyes hagyományok az első hat tökéletességhez további négyet hozzátesznek, amelyek az ügyes módszer (bhúmi), a buddhaság elérésére tett fogadalom (pranidhána), az erő (bala) és a tudás (dhjána). Az összesen tíz szintű gyakorlatot bhúminak nevezik. A szintek nevei sorrendben a következők: örömteli, szeplőtlen, ragyogó, sugárzó, nehezen meghódítható, szemben álló, messzire jutó, megingathatatlan, éles értelmű és dharma fellege. A bódhiszattva a tizedik szint után éri el a buddhaságot.^[7]